Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A munkahelyed megöl téged

Az amerikai Stanford Egyetem neves professzorának, Jeffrey Pfeffernek idén márciusban jelent meg a „Dying for a Paycheck” című műve, amiben azt vizsgálja, hogyan teszi tönkre a dolgozók fizikai és mentális egészségét a modern munkahelyi kultúra. Az egyre hosszabb munkaórák, a hierarchikus korporációs viszony konfliktusai, a „nem kötelező 8 óránál többet dolgozni, de illik” neoliberális morálja, a mindennapos gazdasági kiszolgáltatottság és az egyre elenyészőbb munkahelyi autonómia nem csak a társadalomban okoz súlyos károkat, hanem hosszú távon halálhoz is vezet.

A könyv alapjául szolgáló amerikai felmérésben a dolgozók 61 százaléka állította, hogy megbetegítette őket a munkahelyi stressz, míg 7 százalékuk kórházba is került emiatt. Az alapos kutatások szerint csak az USA-ban évente 120 000 ember hal bele a túlhajszoltságba és a munkahelyi nyomásba, míg Kínában ez az arány eléri évente az 1 milliót is. Pfeffer professzor nem csak a modern munkamenedzsment toxikus hatásait mutatja be a társadalomra és a gazdaságra nézve, hanem amellett is érvel a könyv által, hogy az emberi erőforrások fenntartásának fontossága legalább akkora hangsúlyt kell kapjon a jövőben, mint a környezetvédelem. Nem kell nehéz fizikai munkát végezni ahhoz, hogy súlyosan károsítani tudja az egészségünket, elég megnézni egy pénzügyes, producer vagy marketinges munkavégzését, ami gyakran krónikus fáradtsághoz, étkezési zavarokhoz, depresszióhoz és szenvedélybetegségekhez vezet.

A Dying for a Paycheck című könyvben a szerző rengeteg példát hoz a kártékony munkahelyi kultúra természetéről és praxisáról a világ több részéről is. Ezekből az elemzésekből az is kiderül, hogy napjainkban olyan autoriter menedzsment gyakorlatokat honosítottak meg a munkaadók, amik szó szerint megbetegítik, sőt megölik az alkalmazottakat. Hiába csomagolják a hip és kreatív munkahelyeket a neoliberális mázba jógaórákkal, ingyen lattéval vagy játékszobával, az elemzés azt bizonyítja, hogy az általános működés radikális megváltoztatására van szükség. A munkahelyi fitness, wellness és egyéb rekreációs szolgáltatások csak rehabilitálni próbálják a káros hatásokat, azonban ezeknek a teljes megfékezésére van szükség. A Teslához hasonló nagyvállalatok például a szakszervezeti törekvéseket és érdekképviseletet is teljesen eltapossák, amivel még kiszolgáltatottabbá teszik a dolgozóikat fizikailag és mentálisan is. A kínosan jófejkedő közösségi média ripacs, Elon Musk például pénzügyi és egészségügyi stabilitás helyett fagyasztott joghurttal próbálta lekenyerezni a nehéz körülmények között dolgozó munkásait, ami a semmivel egyenlő az érdekeiket és az egészségüket tekintve.

Jeffrey Pfeffer felhívja a figyelmet arra is, hogy elérkezett az idő egy olyan szélesebb társadalmi és szociális mozgalomra, ami a humán erőforrás fenntarthatóságáért harcol. A kutatások több évtizedes epidemológiai vizsgálatokon alapulnak, amelyek azt igazolják, hogy az egészségügyi biztosítás hiánya, a túl hosszú munkaidő, a vállalati vezetés zsarnoki természete és a megélhetés elveszítésétől való konstans rettegés komoly károkat okoz egyéni és társadalmi szinten is. Így például az is kiderült, hogy évente többen halnak bele a káros munkakultúra és etika hatásaiba, mint az Alzheimer-kórba vagy a veseelégtelenségbe. Pfeffer ezt egy epidemológiai szakkifejezéssel írja le, a „szociális szennyezéssel”, ami arra utal, hogyan zsigereljük ki a végtelenségig (a halálig) a dolgozó embereket. Ahogyan a légszennyezettség áldozatait is éves szinten mérjük, úgy a szakember szerint arra is szükség lenne, hogy az ilyen jellegű betegségeket és haláleseteket is precízen tudjuk mérni. Ez az első lépes afelé, hogy változás lépjen a neoliberalizmus fullasztó munkahelyi gyakorlatai és irányelvei helyébe, hiszen ez a fajta kultúra inspirálónak és motiválónak állítja be azt is, ha valaki összeesik a túlhajszoltságtól. A neoliberális kapitalizmusban a profit érdekében sosincs túl nagy áldozat: ezt a tételt cáfolja kategorikusan, tudományos igénnyel a könyv.

Véleményem szerint Pfeffer könyve olyan, mint egy wake up call az egyre súlyosabb kapitalista disztópiában: ha a politikai térben folyamatosan a demokráciára, demokratikus berendezkedésekre törekszünk, és elutasítjuk az autokrata törekvéseket, akkor miért nem harcolunk a munkahelyek demokratizálásáért?

Olvass tovább!