Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A filozófus, aki kifordította a világot a sarkából: Marx 200

„Felháborító, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond Karl Marx születésének 200. évfordulóján, ezért a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja felszólítja a luxemburgi politikust, hogy mondja le részvételét az eseményen. Több tiszteletet a kommunizmus áldozatainak!” Így szólt pontosan a napokban a FIDESZ közleménye. Ez a patetikus és haszontalan felszólítás nyilvánvalóan senkinek sem okozott meglepetést, aki tisztában van a NER hivatalos szélsőséges jobboldali eredetű antikommunizmusának alapjaival. A „kommunizmus áldozatainak” tartalmatlan és kiüresedett retorikai manírja mára csak a valóságtól teljesen elszakadt jobboldali elit vészharangja, amit időről időre megkongatnak, amikor a kicsinyes érdekeikre és az évszázados burzsoá hegemóniára valamilyen árnyék vetül. És hogy milyen árnyék járja be most újra Európát? 200 év telt el születésének pillanata óta, mégis a mai napig meghatározza a kortárs politikai diskurzust, és nem csak azt. A jeles évforduló alkalmából egy dolog ismét bizonyítást nyert: Karl Marx akkor is a 19. század legnagyobb hatású filozófusa marad, ha a teljes jobboldal a feje tetejére áll.

A liberális antikommunisták és a fasiszta típusú antikommunisták számára, úgy tűnik, érdekesebb esemény a filozófus születésének évfordulója, mint bárki másnak, ugyanis az elmúlt napokban megállás nélkül ontják az elmúlt 100 év során a szélsőjobboldali reakciósok által normává emelt kártékony és tudományellenes narratívákat, amiket itt szükségtelen is felsorolni, hiszen szinte naponta találkozunk velük a korporációs médiában. Hogy elhangzott-e a magukat felvilágosultnak képzelő liberálisoktól és a jobboldaliaktól egyaránt, hogy Karl Marx saját kezűleg irtotta ki az embereket, hogy Pol Pot egyenesen következik Marxból vagy, hogy a gonosz szocialisták az ártatlan „sikeres” emberek fogkeféjét is elveszik? Igen, igen és igen, de ebben nincs semmi új, eredeti vagy szellemes, csupán a rendkívül ostoba közbeszéd visszaböfögése a maguk reflektálatlan módján. Hogy mindeközben mi a valóság? A Tőke megszületésének időszakában soha nem látott nyomorúság uralkodott Londontól Moszkváig, imperialista erőszak (az éhínség 20 millió áldozatával Indiában), rabszolgaság (12 millió rabszolga az atlanti kereskedelemben, 4 millió rabszolga az USA-ban), gyermekmunka, bérrabszolgaság, 16 órás munkanap, éhhalál és munkanélküliség: Oroszországban ekkor csupán 27 év volt a várható élettartam a munkások számára. Hogy mi volt Marx válasza erre a kapitalista világrendre? A kíméletlen és meg nem alkuvó kritika, hogy egy új, egy igazságos és egy méltó életkörülményeket biztosító világ lehetséges mindenki számára. Marx gondolatainak kategorikus elutasítása, tehát nem más, mint annak a törekvésnek az elutasítása, hogy kialakítsunk egy olyan társadalmi rendet, amely minden embertársunk számára méltóságot, szabadságot, életet és igazságosságot biztosít.

Mindeközben pedig a világ minden pontján aktuális tudományos művek, bibliográfiák, regények, filmek, konferenciák, kiállítások stb. egész sorát mutatják be, amiknek célja értékelni és elismerni Marx nagyhatású életművét a második centenárium apropóján. Valóban, egy kísértet járja be Európát 2018-ban: nem más, mint maga Karl Marxé. 1818 május 5-én egy délnémet városkában, Trierben megszületik Karl Marx. Az, hogy a filozófia méregfoga abban a korban mennyire erős volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a pillanat, amikor a fiatal gondolkodó felfedezte Hegelt a Berlini Egyetemen. A mélységesen konzervatív porosz kormány nem nézte jó szemmel az olyan radikális gondolatokat, amiknek a megtestesülését akkoriban Hegel filozófiájában látták. Marx számára élete legmeghatározóbb élménye volt az egzisztenciális találkozás Hegel gondolataival, amik olyan örömteli delíriumba zavarták, hogy később az apjának egy levélben megvallotta, hogy táncra perdült Berlin utcáin, és meg akart ölelni minden arra járót. Innentől fogva sokáig lehetne fejtegetni, hogy miféle kontribúciója volt Marxnak a filozófiában, szociológiában, közgazdaságtanban, ökológiában, esztétikában, politikaelméletben és még folytathatnák tudományágak egész sorával, amik a mai napig nem csak merítenek a műveiből, de egész iskolák és szellemi irányzatok épülnek rá. De pontosan micsoda Marx évszázadokon átívelő kitartó kontribúciója?

Napjainkban a német filozófus öröksége elevenebb, mint valaha éppen abból fakadóan, ahogyan a kapitalizmus természetét és működését akarjuk megérteni. Fontos leszögezni, hogy Marx főműve, A Tőke nem a szocializmusról szól, hanem a kapitalizmus működésének természetét írja le. Marx olvasata a kapitalizmusról pedig a neoliberalizmus egyre fojtogatóbb és kíméletlenebb korában aktuálisabb és relevánsabb, mint korábban bármikor. Bár sokan egyetértenek a filozófus megállapításaival a kapitalizmus problémáit illetően — sok esetben még a neoliberális közgazdászok (például Nouriel Roubini) is! –, azonban azzal kapcsolatban már sokkal jobban megoszlanak a vélemények és kezdeményezések, hogyan tudjuk a kapitalizmus jelenkori válságát kezelni. Ahhoz azonban, hogy erről érdemi diskurzus alakuljon ki, először is olvasni kéne Marxot. Ez az évforduló nem ünneplés vagy nem-ünneplés kérdése, csupán az, hogy Marx kivételes szellemi hagyatékának határozott, sőt hisztérikusan irracionális elutasítása csak műveletlenségről és tudományellenességről tanúskodik. Az egyik legfontosabb tényező Marx szellemi hagyatékában pedig maga a kritika, vagy ahogyan ő maga fogalmazott 1843-ban: „minden létező kíméletlen kritikája”, és hogy ne féljünk az eredményektől, valamint hogy csak egy kicsit aggódjunk, hogy ezáltal milyen konfliktusba kerülünk az uralkodó hatalommal. Hogy ne feledjük felidézni a filozófus mára közhellyé vált legendás kijelentését: a filozófusok eddig csak magyarázták a világot, de a cél megváltoztatni. Semmi kétség afelől, hogy 2018-ban ugyanúgy álmodunk egy igazságosabb társadalomról, amiben az egyén értékét nem az elidegenedett viszonyok, a tőke határozza meg. Addig is nekünk az a feladatunk, hogy továbbra is olvassuk Marxot, idézzük Marxot, vitatkozzunk Marx-szal, és próbára tegyünk minden olyan gondolatot és gyakorlatot, ami segíthet elérni ezt a társadalmat. Azt a világot, amiben nem csak az orosz forradalmi gondolkodók, hanem olyan nagyhatású filozófusok is, mint például Lukács György és Jean-Paul Satre is haláluk napjáig hittek. Marxnak pedig egy dologban feltétel nélkül igaza van: ebben a világban nem lehet élni, egy ilyen társadalomban nem lehet élni, amiben az embertelenség, a kizsákmányolás és a szükségtelen kegyetlenség határtalan. Hogy mit eredményezett a kapitalista/imperialista/neoliberális világrend az elmúlt két évszázadban a szabadság eszméinek nevében? A leigázó rabszolgaság intézményét, az első világháborút, a második világháborút, az atombombát, a vietnámi háborút, az iraki háborút, és megszámlálhatatlan véres népirtással és erőszakos kegyetlenséggel járó intervenciót Chilétől Szíriáig.

Arról pedig továbbra is lehet vitatkozni, hogy korunkban a kapitalizmus napjai valóban meg vannak-e számlálva, és hogy végső soron mi az a mechanizmus, ami képes lesz megbuktatni ezt a rendszert. A történelem során erre eddig csak egy embernek volt valamilyen koncepciója: Karl Marxnak.

Olvass tovább!