A Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint embertelen körülmények között kell dolgozni a buszvezetőknek — olvashattuk pár napja több hírportálon. Aki utazott az elmúlt hetekben, hónapokban tömegközlekedéssel, azt nem lepik meg ezek a hírek, hiszen tapasztalhattuk, hogy a még a relatíve újabb járműveken sem üzemelnek megfelelően a klímák, így az olyan forgalmas járatokon, mint a 4–6 villamos is elviselhetetlen hőség szokott lenni.

A szakszervezet már a hét elején kérte a Volán és a BKK vezetőségétől, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel a (busz)vezetőknek ne kelljen igazodniuk a menetrendhez, emiatt ugyanis gyakran hosszabb ideig kell a tűző napon, álló járművel várakozniuk, ráadásul a fordulókban gyakran nincsen megfelelő szociális helység sem, így még friss vizet sem tudnak magukhoz venni a sofőrök. A helyzet a hét második felére sem javult, a BKK és a Volán vezetősége válaszra sem méltatta a szakszervezet kéréseit, akik így kénytelenek voltak a munkavédelmi hatóságnál bejelentést tenni.

Rögzítsük tehát a tényeket: a munkáltatók (esetünkben állami cégekről van szó) nem hogy nem veszik figyelembe a szakszervezetek kérését és embertelen körülmények között dolgoztatják a munkavállalóikat (ezzel kockáztatva mind az ő, mind az utasok testi épségét), de a törvényi kötelességüknek sem tesznek eleget. Erre válaszul a szakszervezet egy szintén állami szervhez fordul, hogy az vizsgálják meg az esetet. A bejelentésről augusztus negyedikén cikkeztek, a hőségriadó augusztus hatodikán véget ér, gyaníthatjuk, hogy azoknak a sofőröknek, akik az elmúlt hetekben kellett dolgozniuk vajmi kevés vigaszt fog nyújtani a vizsgálat eredménye.

Pedig lenne eszköz a kezükben arra, hogy kiköveteljék a biztonságos és emberséges munkakörülményeket, ez pedig a munkabeszüntetés, a sztrájk. Ezzel az eszközzel éltek a makói Continental munkásai is, akik több társuk rosszulléte után megelégelték, hogy a negyven fokos hőségben a százötven fokos kazánok mellett kell dolgozniuk. A Continental, mely céget 2010 óta közel egymilliárd forinttal támogatott a magyar állam, és mely cég nem is olyan régen a dohányzó dolgozók jogszerűtlen fotóztatásával került a hírekbe, vezetése sietve közölte, hogy náluk minden rendben és a sztrájk jogszerűtlen. Később egy a Tények számára készült riportban Nagy Mihály, a cég igazgatója, gúnyos mosollyal az arcán mondta bele a kamerába, hogy kicsit furcsának találja, hogy hirtelen két dolgozó rosszul lett.

Nagy kijelentése a jogszerűtlenségről a 2010. évitörvénymódosítás előtti szabályozás szerint megkérdőjelezhető, hiszen a híradások szerint a cég — dolgozói nyomásra — maga engedte haza a munkásokat, ami alapján azt kell feltételeznünk, hogy a munkabeszüntetés nem egyoldalú és nem egyeztetés nélküli sztrájk. Azonban a 2010-es változtatások számos olyan pontos belenyúltak, ami által egy sztrájk jogszerűtlennek nyilvánítható. Különösen az elégséges szolgáltatás biztosításának feltétele az, ami a sztrájk jogszerűségét megkérdőjelezheti.

És itt érdemes visszatérni a személyszállításban dolgozókhoz. Esetükben az elégséges szolgáltatás 66 százalékos minimális szolgáltatási szintet jelent. Akkor, amikor a normális munkakörülmények nem teljesülnek és a munkáltató (nem győzöm hangsúlyozni: állami vállalat) a törvényi előírásokat sem hajlandó betartani, ez a 66% alkalmatlan a nyomásgyakorlásra. Bár vannak járatok, ahol az, hogy minden harmadik busz kimarad komolyabb fennakadást okozhat, azonban összességében elenyésző ahhoz az embertelenséghez képest, amivel a munkavállalóknak szembe kell nézniük.

Az egyetlen megoldás a jelenlegi helyzetre az azonnali munkabeszüntetés lenne, félő azonban, hogy ehhez kevesen csatlakoznának — a jogszerűtlenül sztrájkolóknak a munkaviszonya azonnali hatállyal megszüntethető — , ráadásul a jelenlegi politikai légkörben fennáll a veszélye annak, hogy az állam a sztrájkolók ellen fordítaná a társadalmat. Ez utóbbi ellen egyetlen módon lehet védekezni, a szakszervezeteknek és a dolgozóknak maguknak kell tenni a különböző ágazatok közötti szolidaritásért. Az elmúlt években láttuk, hogy a különböző sztrájkokkal és ágazatokat érintő megmozdulásokkal szemben a mindenkori hatalomnak tennie sem kell ahhoz, hogy azok elsikkadjanak, az egyetlen megoldás az ilyen helyzetekre szolidaritás, az általános sztrájk.

Nem lehet hagyni, hogy az állam, vagy a munkáltatók kijátsszák egymás ellen a különböző társadalmi és dolgozói rétegeket. A buszvezető és a kazán mellett dolgozó ugyanannak a kizsákmányoló hatalomgyakorlásnak az áldozata, aminek a szociális szférában dolgozók, vagy a közalkalmazottak. A mostanában némi életjelet mutató szakszervezeteknek, és voltaképp minden alulról szerveződő baloldali mozgalomnak, egyetlen célt kell jelenleg maga elé kitűznie: minél szélesebb hálózatot kiépíteni, minél több dolgozót bevonni, hogy a jogsértésekre egymást erősítve lehessen reagálni.

Nem állítom, hogy ez a munka könnyű, vagy gyorsan elvégezhető, hiszen az elmúlt évtizedek kormányai — legyenek akár azok jobboldaliak, akár magukat baloldalinak nevezők — tettek arról, hogy a társadalmi szolidaritás a lehető legalacsonyabb legyen és, hogy a különböző rétegek egymás ellen forduljanak. Ez tetten érhető volt akkor is, amikor a társadalom többségét hidegen hagyta a Tesco dolgozók sztrájkja, és ugyanígy érezhető akkor is, amikor arról van szó, hogy miért nem állnak ki többen az egészségügyi dolgozók, vagy éppen a tanárok mellett.

Mindezek ellenére nem szabad feladni annak reményét, hogy lehet szolidárisabb a magyar társadalom és hinni kell abban, hogy ez az együttműködés és a közös érdekérvényesítés kemény munkával és kitartással megteremthető.

A Sztrájktörvény változásairól és a sztrájkjog korlátozásáról részletesebben olvashatsz az Új Egyenlőség cikkében.