Az elmúlt pár évben egyre több látványosan zavart és magában beszélő (vagy rosszabb esetben a tévképzeteinek engedve hangosan kiabáló) embert látok a városban. Nem akarok konspirálni, de egy nagyon rémisztő tendenciát tapasztalok. Pár éve a reggeli villamoson volt visszajáró utas egy üvöltöző nagydarab szaros gatyás férfi, aki mindig fel-alá rohangált a kocsiban. Mindez hat harminckor. Tele a villamos, mennek az emberek melóba és közben ott egy két méter tíz centi száznegyven kiló hústömeg, aki másokat fellökve rohan előre a kocsi elejére, hogy aztán visszarohanjon a kocsi végébe közölni az utazóközönséggel hogy „kádár volt jó, szovjetunió volt jó, én jó voltam!”. Persze mindenki hallgatott ilyenkor és hirtelen nagyon érdekesnek találták a cipőjüket mert azt nézték hosszú perceken át. Mindenki lélegzetét visszafojtva remélte, hogy ez a faszi nehogy őt találja be valamivel, nehogy mellé üljön le a szarfoltos nadrágjával meg a szagával.

Azért necces ez, mert tévképzetben él és hiába próbálod felvenni a fonalát, például beszállsz az ő világába, sosem tudhatod, hogy az mit vált ki belőle. Lehet, hogy olyat mondasz ami nem kizökkenti őt a saját valóságából, hanem még jobban feldühíti. Ilyenkor elméletileg tisztázni kell, hogy te nem az az ember vagy, akit ő keres, te éppen egy járművön utazol és továbbmész, most például épp leszállsz.

Viszont ha kipécézett magának, akkor szerintem tökmindegy, hogy mit mondasz mert ugyanúgy zsákbamacska és hiába van tele a villamos, akkor is egyedül vagy vele. Ilyen szitut még nem, de olyat már éltem meg, hogy a drogtól elájult csajt egyedül kellett lehúznom a teli 4-6-ról mert lófasz nem mert segíteni akár neki, akár nekem.

Nyilván mert meg vagyunk szeppenve, nem tudjuk hogyan kell kezelni egy ilyen szitut. Nem én akarok az lenni, akiről írták a hírekben, hogy a csórinak szétkapták az arcát, mert random betalálták a buszmegállóban. Nem én akarok az a figura lenni akitől elkérik a telefonját meg hogy pakoljon ki. Mert nem én akarok az az egyetlen fasz lenni aki odamegy a csajhoz. Meg az a csaj amúgy is csak egy drogos picsa, és akkor majd jól kinéznek engem. Meg amúgy is, faszér kell ennyit drogozni, biztos kurva. Biztos kurva szóval megérdemli azt ahová jutott. Mert az ilyenek nem érdemesek semmire, én bezzeg dolgoztam egész nap és most ezt kell bámulnom, ezt a moslék cigány picsát ahogy itt döglik meg behugyozva a villamoson. Hát gratulálok, tényleg. Szegény mentősök meg ilyenekkel szopnak, miközben az értékes emberekre meg nem jut idejük, az én adóforintjaimból. Csodálkozol, hogy meg vagyok ettől őrülve?

Végülis abszolút megértem a passzív embereket. Félsz attól, hogy te is érintett leszel, ha beavatkozol egy zajló konfliktusba és valami olyasmibe kerülsz, amivel te is jól megszívod, ezért inkább megpróbálod nem észrevenni azt, ami melletted történik.

Szóval egyre gyakrabban látok motyogó vagy agresszív embereket a városban, négy éve villamos elé is lökött egy idős nőt a zavart forma. Szegénykém aztán ott azonnal szörnyet is halt, vagy ami biztos, hogy elég szar halála volt. Tele van a város bármikor robbanó emberekkel és erre mi totál nem vagyunk felkészülve, felkészítve. Elsősorban ez nem a mi gondunk kellene, hogy legyen, de az elmegyógyintézetektől kezdve a rehabon át majdnem az összes őket érintő intézményt bezáratták. Most meg annyi történik, hogy a doktor úr és az orvosasszony szépen megkéri a kedves pácienst, hogy legyen szíves befáradni jövő hónapban is gyógyszerért, ami még szintet tart fantázia és valóság között. Amit amúgy a közgyógy csak részben támogat, szóval legyen szíves a kemény 23 ezer forintos rokkantsági nyugdíjából hétezret a gyógyszereire félretenni. Szóval hogy a városban bolyong most több száz ember, akiknek folyamatos segítésre és ellenőrzésre lenne szükségük – saját maguk és mindenki más érdekében, azonban erre már nincs kapacitás. Képzeld el, hogy a szaros gatyás üvöltöző fazon észben tartja, hogy mikor kell beugrani a gyógyszerért és mindig megfelelő mennyiségben, pontban este nyolckor kell bevennie. Na ugye.

A legtöbb elmebajt, ideértve a magadban motyogást, a saját énképed és megélt valóságod torzulását hosszú évek kitartó, elfajult depressziója és az állandó túlélésért zakatolás simán kiváltja. Az állandó csalódások, a gyomorgörcs attól, hogy neked most le kell feküdnöd aludni, a gyomorgörcs attól, hogy neked most fel kell kelni; a túlfeszített tempó, az érzés, hogy hiába dolgoztál le egy életet, az mégis ott repült el melletted.

Hogy mikor lesz már végre vége. Inkább megölöm magamat, mint hogy ezt tovább csináljam. Ez az élet semmire nem jó. De akkor mi lesz a Sárival? Mi lesz a gyerekkel? Csak nehogy megint megüsse az apja, inkább üssön engem. Sári, ma nem fogunk este enni. Nincs miből. Apád elitta. Őt utáld Sári, ne engem. Sári ne sírj, kérlek. Én jót akarok neked. És az emberek egyszerűen beleőrülnek ebbe. Ez megy negyven évig, tök érthető, hogy bekattanunk. Nincs hangsúlyozva, talán nem véletlenül, de az emberi idegrendszer elképesztően érzékeny és bizonyos értelemben az életünk nem más, csupán traumák sorozata és az, ahogyan mi azokat feldolgozzuk. Mégis hogyan dolgozol fel negyven év csalódást, negyven év kesergést, negyven év gyomorgörcsöt, rettegést, bánatot, dühöt? Csodálkozol, hogy ebbe beleőrülnek emberek?

Előbb-utóbb téged is bezár a depresszió és előbb a munkahelyeden, aztán otthon, aztán önnön magadban is leépülsz és ott találod magadat magaddal szemben amint épp számon kér, hogy mégis mi a faszt csinálsz te meg épp csak össze nem rogysz. Állsz beszarva, behugyozva, szakadtan, tépetten és bőgsz és esdekelsz az arcodba és kuncsorogsz valami hamiskás megváltásért. Még rosszabb esetben depressziós és alkoholista is leszel, de ha a magasból leugrást úgy mérnék, mintha sportág lenne, akkor abban is előkelő helyen végeznénk a statisztikákban.

Aztán végre elmész vagy behurcolnak az esztékás pszichiáterhez akinek épp csak negyven hasonló szerencsétlent kellett aznap meghallgatnia feszes tempóban havi százhúszért. Te zokogva-remegve elmondod a bajodat, a szakember pedig felír neked öt különböző nagyon erős antidepresszánst, amit ha rendesen szedsz, akkor van még öt-hat éved amíg nem golyózol be tőlük teljesen. Aztán begolyózol és ott maradsz egyedül a szarban a gyerekkel. Legalább az apját már elvitte a föld, csak ugye az adósságot meg ott hagyta a nyakadon és előbb-utóbb kopogtatnak a behajtók. És még csodálkoznak a kispolgárok hogy mennyi bűzös alkoholista fetreng a városban. Igaz, az alkoholizmus hagyományosan férfiakra jellemző, de nőknél is egyre gyakoribb, az meg pláne rémisztő, hogy a fiataloknál is. És emberek tucatjai képesek még ma is őszintén rácsodálkozni arra, hogy van 800 ezer (!) alkoholbeteg az országban.

Őszintén mégis mit mondhatnál az alkoholistáknak? Hogy ne igyanak? Mégis miért ne? Az elbaszott szar életükön nem ez fog segíteni, ellenben talán ez még életben tartja őket. Már ha van miért, no nem mintha egy tönkrement élet olyan jó lenne, de hát meghalni még mindig szarabb, mint élni. És az van, hogy nincs miért letenned az alkoholt, hiszen ugyanúgy el leszel adósodva, ugyanúgy hajnali fél ötkor fogsz felkelni és ugyanúgy este hatra fogsz hazaérni heti hat napban havi százezer forintért. Ezt máshogy nem lehet kibírni. Persze, menjen el az ember jógázni meg miért nem kapcsolódik ki, meg aki nem tudja letenni az alkoholt az gyenge. Vagy ugye vannak ezek a közhelyektől bűzlő szegényellenes dumák, hogy „bezzeg erre van pénze!”, „ott sír hogy nincs semmire pénze de bezzeg a bagó ott füstölög a pofájában!” stb.

Hát kíváncsi lennék te könnyűéletű fasz, te tudások tudója, hogy mit csinálnál annak a bőrében, akinek már a születése pillanatában borítékolható, hogy szegényen fog meghalni. Csodálkozol, hogy ebbe beleőrülnek emberek?

Az elmúlt pár évben egyre több látványosan zavart és magában beszélő embert látok a városban. Nem akarok konspirálni, de egy nagyon rémisztő tendenciát tapasztalok – és azt gondolom, hogy ez a tendencia erősen összefügg azzal a négy és fél millió szegény emberrel, akikről sem a mindenkori hatalmak, sem mi nem veszünk tudomást, legyünk akár benne ebben a négy és fél millióban, akár
nem. Illetve dehogynem veszi figyelembe őket a kormány – abban az esetben, amikor tudatosan és megfontoltan tartja generációkra bebiztosítva szegénységben ezeket az embereket. Illetve dehogynem vesszük figyelembe a problémát – akkor amikor átnézel a hajléktalanon; amikor kinézed a drogos picsát a villamoson; amikor petárdát dobálsz a menekültre mert te legyél akármilyen szegény, de még mindig nem vagy annyira szegény, mint ő; amikor bőszen cigányozol a haverok előtt, az erkölcsökről kántálsz fennhangon de te is ugyanúgy lopsz a munkahelyen. Négy és fél millió ember az pontosan az ország fele, és ebben a négy és fél millió emberben bizony ugyanúgy benne vannak a te barátaid is, sőt lehet, hogy te is egyike vagy ezeknek az embereknek. Az igazi
törésvonal itt húzódik, hogy neked van-e például saját mosógéped, hogy tudsz hol lakni, hogy tudsz napi egyszer meleget étkezni, hogy van mivel fűts télen –nem pedig ott, hogy álszociális felforgatók kívánják a hazánkat lerombolni, hogy a menekültek iszlamizálni akarják Európát, hogy épp melyik párt milyen váddal illeti a másikat.

A négy és fél millió szegény ember egy olyan statisztikából került ki még 2014-ben, amely kutatás alapját öt fő és négy kevésbé fő, a túlélhető életet megcélzó standard adta meg. Ilyen standard volt például az előbb említett napi egyszeri meleg étel, a mosógép és a fűtés, de ide tartozik még az áram, a víz is, vagy épp a tartalékolt pénz is. Ha valaki akár egy fő standardból is nélkülöz, azt már szegénynek minősítették, hiszen ezek valóban az élhető (nem normális, nem jó, nem tűrhető, pusztán élhető) élet alapjai. Egy másik, frissebb kutatás némileg megengedőbb volt, a kutatás ott csupán 3,8 millió szegény embert számolt az országban. Mintha ez megnyugtatóbb lenne. Amikor már ennyi hajléktalant lát az ember az utcákon, amikor gombamód szaporodnak a magukban beszélő emberek, amikor ennyi a gyűlölet és vicsorgó fog a hétköznapokban, amikor ennyi a gyomorgörcs egy egész országban, akkor azt már nem lehet egyéni okokra hárítani. Akkor itt már valami rendszer szinten nem működik. És nem biztos, hogy az a drogos picsa a hibás, a „cigány”, a menekült meg a többiek. És nem, egyáltalán nem biztos, hogy az a felügyelet nélkül maradt megőrült ember a hibás, amelyik a villamos elé lökte azt a szerencsétlen nőt.

Tudod te is nagyon jól, hogy amikor átnézel a hajléktalanon, azt nem azért teszed, mert nem érdekel a másik siralma, mert úgyis megérdemli a sorsát. Tudod te is nagyon jól, hogy amikor förmedve nézed a drogos picsát, akkor nem azért fröcsögsz, mert gusztustalannak tartod. Tudod te is nagyon jól, hogy amikor a petárdát dobod a menekültre, azt nem azért teszed, hogy hazát, „kultúrát”, Európát védj. Tudod te is nagyon jól, hogy amikor egy magában motyogó embert látsz a buszon, valójában nem attól félsz, hogy ne téged találjon be. Valójában attól félsz, hogy ne válj te is olyanná, mint ő.