„Aki színt visz a szennybe, tényleg az a vandál?”
Ez volt az első graffiti amit valaha láttam és megjegyeztem, vidéki nagyváros panellakótelepébe beékelődött néhány régi családiházas utca egyik közepesen lepukkant házfalára fújta fel az ismeretlen művész. Jó ronda volt, semmi esztétikai szempont, gyorsan és az utca túloldaláról is kényelmesen olvasható betűmérettel, a kérdőjel formáján látszott hogy közben már vette a lendületet a távozáshoz a test. Viszont négysávos útra nézett, buszmegállóval szemben, ahol naponta több százan mozogtak. 20 éve volt, könyvtárba jártunk arra anyámmal, és még emlékszem rá, arra is hogy sötétbarna volt a fal meg hideg volt mikor elmagyarázta hogy házra firkálni ugyanúgy ronda dolog mint otthon a szobám falára zsírkrétával, de tény hogy ez itt legalább vicces, mert jogos. „Tényleg marha ocsmány ez a környék, na nem mintha felénk sokkal szebb lenne.”
20 évvel később, Pest, lakótelep-üllői út-lakótelep közé beékelődött néhány családi házas utca. Az egyik lakótelep ősbalos munkáskörnyék, a másik ún. külvárosi nyócker, dzsentrifikáció előtt (nyomokban már látszanak az erre irányuló törekvések itt „kint” is).
Ez olyan környék, ahol az utóbbi évek kormányzati jelszavai szélsőségesebben csapódnak le. Van ami sokkal érzékelhetőbb mint a belső kerületekben, van ami szinte egyátalán nem. Itt nincs olyan napszak vagy környéken belüli környék, ahol veszélyes lenne két lánynak kézenfogva mászkálnia. Nem üti meg az ingerküszöböt, csak annyira, hogy esetlen „bekérdezésbe” fut bele néha az ember, amiből mindenki kicsit könnyebb szívvel megy tovább. A belső kerületek kőkemény utcai szexizmusa, az esténkénti verbális zaklatásdömping itt (még) elképzelhetetlen. Nem paprikasprével a zsebben megyek le a kutyával, hajnal 1-kor sem. Ha valaki megszólít a dohánybolt előtt, tudom hogy nagy valószínűséggel cigit akar vetetni velem, kifizeti, előre nyújtja a pénzt, csak ő nem mehet be.
A periférián, akár földrajzi, akár a központilag kézivezérelt társadalmi téveszmében a normához viszonyítva a társadalmi csoportjuk értelmében; a szürke zónákban élőket mindig egy kicsit kevésbé aktivizálják a buzzwördök. A két hét alatt semmiből felhúzott, őrületes botrányok, amik 1-2 hónap után nyomtalanul eltűnnek a következő, még nagyobb botrány alatt a hírfolyamokban. A zsírúj és széles társadalmi rétegek szemében közel értelmezhetetlen/kollektív vicc kategóriás erkölcsi-morális vezérelvek.
Itt minden egy kicsit szürkébb, mert kibaszottul nincs senkinek 2-3 műszak és szombati túlóra, vagy 12 órázások mellett se hangulata, se energiája komolyabban azon merengeni, hogy vajon pontosan mi felel meg a régi vágású kereszténydemokrácia normaképének, az élet minden aspektusában. Ki nem szarja le a központilag előirányzott morális minimumot, ha apád másfél hónapos várólistán van ortopédiai nagyműtétre, a fájdalom- és tehetetlenség szintje miatt már rácsúszott a fájdalomcsillapítókra a „napi 1-2 sör, fiam, ebben a mennyiségben ez vitamin, tápanyag” mellé. Konkrétan ki a faszt érdekel, hogy most épp az Andrássyn shoppingolás előtti vasárnapi mise tök trendi a celebfeleségek között, miközben a gyerek azzal jön haza az iskolából hogy ti is migránsok vagytok-e? Laci a második béből azt mondta hogy aki nem teljesen fehér az mind migráns, lehet hogy a nagyszülei voltak az eredeti migránsok de attól még az unokáik is azok maradnak. A tanítónénik lehet hogy hallották mert hangosan mondta Laci az ebédlőben, de nem mondtak semmit. A fiad vissza se szólt. Már megtanítottad neki, hogy jobb ha meg sem szólal.
Azok a csoportok, akik egy másik csoport által, hosszú távon, bebetonozott alapokon el vannak némítva, akiknek nincs pozitív önképük a tömegmédia felületein, akik csak bűnügyi vagy KSH-statisztika formájában jelennek meg a közbeszédben, ezek a csoportok mára Magyarországon, együttvéve, a társadalom igen nagy részét teszik ki. A kormányzati propagandamonstrum fényes papírra nyomtatott öltöztetőbaba-társadalma világos képet rajzol ki: legyél kíméletlen karrierista, egyben családcentrikus, heti 50 órát dolgozz de vasárnap ebédeljen együtt a család, lehetőleg jó magyaros ételt (a desszert lehet valami egzotikus, pl. amerikai funk), lehetőleg templom után, legyen pénzed, SOK pénzed, baromira nem érdekel hogy honnan van amíg tudod kinek és mennyit kell adózni, csak LEGYEN PÉNZED KÜLÖNBEN SENKI VAGY HEJ HEJ HEJ.
Szóval kotródj a nagyvárosba, pottyantós budi méretű lyukba havi nyolcvan plusz rezsiért, menj a szalag mellé szélvédőkarokat gyártani vagy IT rabszolgának, legyen a szociális életed online játék és pornó, meg interneten acsarkodás idegenekkel. Meg a heti egy bebaszás a haverokkal, de csak fociról beszéljetek ám, meg arról hogy milyenek a mai nők, hálátlan számító kurva mind, bezzeg régebben… Ha csaj vagy élvezd a cserélhető szexbaba szerepet, szépen öltözz fel hozzá, gondolkodj néha azon hogy „anyádnak ennyi idősen már…” és idővel állj le a gazdag faszik puncsponthus puncija szereppel, már úgyis csúnyulni fogsz lassan, gyorsan menj hozzá valakihez és nyomd ki szépen a három keresztény magyar utódot. Nem baj, ha te nem vagy az, csak tegyél úgy. A gyerekeidből meg majd mi csinálunk, nyugi. Nem érdekel hogy néha pofán ver az urad, biztos pofátlan voltál, egyébként is ha ilyen állat minek mentél hozzá. Minek mentél oda.
Szenvedj, és gyűlölj, gyűlölj, mindent. De a pofádat befogod ám.
A középosztály középrétegének alvóvárosaként funkcionáló, ősfás-csupazöld, kamerákkal megfigyelt, panelprogramon átesett, ápolt közösségi kertes lakótelep felől a vegyes állapotú családi házak közt az Üllői út másik oldalán azonos távolságra átétálni: 5 perc alatt megjárható határátkelés a kollektív valóság egyik zárványából egy másikba.
Félúton 0-24 órás modern helyőrség, semleges zóna, hullámtörő: Nemzeti Dohánybolt.
Ahogy haladsz az Üllői felé, egyre több házfalon tűnik fel egy-egy gyorsan felfújt, pici TAG. Kiérsz az üllőire és TAGtengerbe fullad a koszos, kopott, ötletszerűen összedobált épületekből álló utcakép. Az üllői másik oldalán, a hírhedt lakótelepre bezárva egész szabadon virágzik az utcai népművészet, egyéb szürkezónás tevékenységek mellett. A dohánybolt környékén pár havonta, demonstratíve feltűnik néhány készenléti rendőri egység. Nem hatolnak be mélyen a „problémás” lakótelep vonzáskörzetébe, csak kijelölik a határokat. Beveszik magukat a jobb környéknek ítélt zóna kis utcáiba, a dohánybolt által kijelölt választóvonaltól szigorúan egy irányba terjedve. Ha kétes elemekkel találkoznak, egyértelművé teszik számukra, hogy kotródjanak vissza a saját területükre, gettósítsák magukat önként. Amíg nem léped át a határokat, magasabb fokú elnézésre számíthatsz. De meg ne próbálj keveredni, a mételyeddel a jó magyar honpolgárokat megfertőzni. Lehetsz roma, lehetsz sokadik generációs, reményvesztett, lecsúszott alsóközéposztálybeli külvárosi fociultra, keresheted a boldogulásra létfenntartásra valót féltörvényes módszerekkel, de csak a kijelölt földrajzi határokon belül. Csináld otthon, a négy fal között.
A határzóna egyik családi házán hatalmas neonzöld betűkkel hirdeti a reális helyzetértékelést a festékszóró:
„ÓTVAR”
A kicsit kevésbé szar helyzetben levő része a társadalomnak, itt és országos szinten általánosságban még lelkesen bekajálja a központilag sugárzott üzeneteket. A rasszizmusba, a forintokban kifejezhető sikertelenség feletti ítélkezésbe belecsusszanni olyan egyszerű mint egy kád meleg vízbe. Mert látod nekünk szar, szar az egészségügy, szar az oktatás, szar a tömegközlekedés, ezt mind érezzük a saját bőrünkön nap mint nap, de van akinek rosszabb, és akinek rosszabb az nyilván mind saját maga tehet róla. Miért nem tanult, miért lézengett, miért nem ambíciózusabb, miért nem küzd jobban. Végiggondolni az okok és okozatok bonyolult kapcsolatát azt a veszélyt rejti magában, hogy rájössz: végső soron semmi sem igazságos, és neked is rettenetesen szar, pedig amit tudtál megtettél.
Ha végiggondolnád, a piás üveghez akarnál nyúlni te is, márpedig azt nem lehet, tudod mit tett nagyapáddal, te nem leszel olyan. Rotyogna benned a tehetetlen düh, beszélni akarnál róla másokkal, de úgy érzed hogy azt sem lehet. Ki tudja, ki mit gondol valójában, kivel van olyan viszonyban amin keresztül árthatna neked ha kiderülne hogy nem vagy elég egyszerű gondolkodású, tisztes kormánypárti. Mást meg úgysem tudnál tenni. Jobb nem gondolkodni.
Az országos média pár év alatti felzabálása és a falfirkázás büntető törvénykönyvi tétellé emelése egyértelmű üzenetet közvetít: a hatalom beszélhet, te hallgathatsz. Ha nem tetszik amit mondanak, ha rendszerellenes, veszélyes agitátor vagy, idd le magad a sárga földig és légy hálás ha a kezedbe nyom egy seprűt a közmunkaprogram, amire támaszkodhatsz amíg a májad be nem adja a kulcsot. Nem tudnak és nem is akarnak rajtad segíteni, ha ilyen hasznavehetetlen, a szép új világ felépítésében asszisztáló rabszolgának alkalmatlan idegenszívű vagy, nincs rád semmi szükség. Dögölj meg csendben, sztereotipikusan, megvethetően.
Ha még éppen „független” médiaterméknél dolgozol, akkor is tudd a helyed, ismerd az íratlan szabályokat, simulj be szépen.
Ha firkálgatnál, fiam, húzódj be szépen a számodra kijelölt szemétdombok egyikére, van egy csomó, lemondtunk már rég komplett rétegekről, ott kifejezheted magad. A sajátjaid között, a söpredék között. Ha a fontos környékeket próbálod beszennyezni a mocskos gondolataiddal, pillanatokon belül rohan majd a takarítókommandó, téged meg bevarrunk a 3 órán át látható véleményedért cserébe 300+ óra közmunkára, legközelebb majd jobban meggondolod hol és hogyan ugrálj kisfiam.
A hatalom jelenleg infantilzálja a lakosságot, akiktől elvileg széles körű felhatalmazást kaptak a hatalom gyakorlására. Közben apránként ellehetetleníti a normális, nem folyamatos gyomorideggel élt életet, mindent lerombol ami a több milliós létszámú családban a törődés eszköze lenne (egészségügy, oktatás, szociális ellátórendszer).
Szigorúan kijelöli hogy élj, hogy szórakozz, hogy szeress. Folyamatosan kommunikálja az ideális polgár képét, aminek soha nem fogsz tudni megfelelni. Silányítsd online pengeváltásokra és szimbolikus, a kapitalista gépezetet kényelmesen tovább működtető rituálékká az emberi kapcsolataidat. Felejtsd el milyenek a valódi, egyszerű, pozitív emberi interakciók. Idegenedj el, legyen az alapállásod támadó, kérdés szintjén se merüljön fel benned milyen a valódi közösségi élmény, a valódi szeretet. Várd az elismerés érzését kizárólag a mindenhatótól és önjelölt földi helytartóitól. Valami így is mindig lesz, ami miatt nem leszel elég jó, de küzdj és vérezz és izzadj hogy megfelelj, hogy szeressen.
Az elvárásrendszer úgy van felépítve, hogy magában hordozza a 90% sikertelenségét. A rendszer struktúráját úgy alapozták meg, hogy kevesek egyenek kalácsot sokak fűtetlen, jó magyar bor és mangalica nélküli karácsonya árán. A gyereked kallódása, a szüleid lassú kínhalála, a félzombiként végigküzdött 12 óráid árán. A céges karácsonyi rendezvényen majd lesz pogácsa, meg fanta, meg kóla az asztalon, miközben kitüntetik a legrohadékabb műszakvezetődet.
Amíg a felső tízezer magánhelikopterrel repül az ünnepi síelésre, ha beleszakadsz se leszel más mint csicska, mint fogalmatlan hülyegyerek.
Tudjátok mit csinál a gyerek, akinek az alapvető emberi igényeit a szülei nem szolgálják ki? Akit éheztetnek, akivel erőszakosan bánnak? A szavak általi folyamatos erőszak ugyanúgy fáj ám, mint egy méretes pofon. A gyerek akiben tudatosítják hogy nem elég jó, nem elég értékes, nincs igazán szeretve, és ne merjen bárkinek panaszkodni? Akitől elveszik a zsírkrétát is ha nem érti meg hogy csak a vonalakon belül színezhet?
Általában csendben elsorvad, vagy felveszi a diktált tempót és újratermeli a rendszert.
Néha, csak néha, ha nagyon idegesítő, értetlen, dafke gondolkodó fajta: magára néz, a fehér pelenkára, maga köré, a fehér falakra. Amikre nem szabad firkálni.
Leveszi a pelenkát.
