Ott a gyerek. Jó ideje zötykölődik a hegyi úton, amely völgyről völgyre kanyarog, amint Álomország felé, Álomváros felé halad, elcsigázottan, ezen az augusztus 20-i éjszakán, amely soha nem ér véget. Nyolcévesen, éjfélkor, egy ütött-kopott, kecskéző furgon hátsó ülésén, amely már ezredszerre kanyarodik a Falu óta, rosszul alszik az ember.

A szülei hallgatnak; az ő száját is befogták. Megmondták neki: egy mukkot se, amikor áthaladnak a határon! A kis Todor számára a határ csak egy vicces játék, amelyben csendben kell maradni. Forgolódik a hátsó ülésen, kavarog a gyomra. Körülötte az utastér csendje félelmet, feszültséget áraszt.

Álomország! Pár kilométere már, hogy megérkeztek Álomországba.

Todor halkan nyöszörög, hányingere van. Ha ki tudna szállni, csak hogy pár métert fusson, és felmásszon az út fölé nyúló egyik sziklára, meglátná a Város távolban villódzó fényeit. A Falujára gondol, a puszta vidéken, és megpróbálja elhessegetni a tűzpiros rémálmot. Pont olyan a színe, mint a lángoké, amelyek elborították a házát, amikor elmenekült a szüleivel az automata fegyverekből tüzelő barbárok golyói elől.

Todor családja a háború elől menekül. Jegyezzétek meg ezt a nevet: Todor.

Hogy a konvoj másik húsz romája ki volt, már feledésbe merült. Megannyi név, melyet kiejteni se könnyű.

Összesen három autó. Az elöl haladót érik az első lövések. Gumilövedékek. Hogy feltartóztassák. A gumik csikorognak, Todor apja és nagybátyja az ablakon keresztül azt üvölti: „Ne lőjenek! Hagyjanak élni!” Azt hiszik, útonállók támadtak rájuk ezen az elhagyatott vidéken. Rémületükben a gázra taposva megpróbálnak vaktában áttörni, bármit kiabáljanak is odakint.

Nem is sejtik, hogy ebben a pillanatban az Illegális Bevándorlás Ellenőrzési Igazgatóság (IBEI) szakaszvezető-helyettesét ütik kis híján el, aki intett nekik, hogy álljanak meg. Félreugrik, és újratölti fegyverét – ezúttal vaddisznó elejtésére szolgáló lőszerrel. Azért tartja magánál, mert sosem lehet tudni ezekkel az idegenekkel.

A golyó átüti a fémlemezt, átfúrja a hátsó ülést, halállal járja át a kisfiú testét. Mellkasa szétrobban, azonnal kiszáll belőle az élet.

Todornak soha többé nem fog kavarogni a gyomra.

A folytatás éppoly hideg, mint a kiadott rendőrségi jelentések, éppolyan fagyos, mint az ügy egy hónappal későbbi ejtése. Jogos önvédelem, indokolja a törvényszék. Nem történt túlkapás, jelenti ki az igazságügy-miniszter.

Holott az Ország büntető törvénykönyvének új cikke kimondja, hogy a védekezés csak akkor jogszerű, ha azonnali, és arányos a támadás súlyosságával. Ami erre az esetre egyáltalán nem áll.

És hogy a családot elhallgattassák, Todor apját és nagybátyját lecsukják, majd kitoloncolják a Falujuk irányába – hiába az üldöztetés, amelyet elszenvedtek. Ma Európában bolyonganak, és keresik az országot, amely befogadná őket, de nem találják.

Maga Todor az augusztus 20-i éjszaka óta nem mozdult.

Ki rejtegeti az igazságot? Milyen államérdekből? Ki vádolhatja ezt a gyereket, aki számára a határon való átkelés játék volt? Ki a felelős? A hozzá nem értő rendőr? A vizsgálóbíró? A hatóságok, amelyek végül ejtették az ügyet? Azok ott a Falujukban, akik erővel akarták besorozni őket, miután felgyújtották a házukat? Vagy mindazok, akik a határ két oldalán gyáván, fegyvereiket tisztogatva várják azt a napot vagy azt az éjszakát, amikor a halál urai lehetnek?

Todorra lassan ráborult a feledés leple – biztosabban, mint föld szemfedője. Alighanem fázik: nem sok minden volt rajta, amikor elvitték. Emlékezzetek rá: Todor.

Úgyhogy jövő augusztus 20-án gyertek el ti is. Több százan vonulunk majd napnyugtakor azon a hegyi úton, ahol Todor azt hitte, hogy rabló-pandúrt játszik. Nem tudta, hogy romák gyerekeként, unokájaként már előre kiosztott helye volt a vesztesek táborában.

Este összegyűlünk, és végigvonulunk az úton, amelynek azt a nevet adtuk: „egy nem-gyerek nem-meggyilkolása nem-ügyének útja”.

A padkán csikorgó lépteink zaja olyan erős lesz, mint a tavaszi olvadástól megduzzadt vad hegyi patak mennydörgése, képes lesz felrázni azokat, akik el akarják törölni egy gyerek emlékét. Magukhoz térítjük, és végre számadásra kényszerítjük őket.

És mindazok, akik határokat húzva igyekeznek szolgasorba taszítani egész népeket, és elvenni tőlük a gyermekeiket, remegni fognak. Megígértük Todornak.

Fordította: Piróth Attila