A nevem Mahmoud Khalil. Politikai fogoly vagyok. Egy louisianai fogvatartási intézetből írok, ahol hideg reggelekre ébredek, és a hosszú napok során tanúja vagyok a törvény nyújtotta védelemből kizárt emberek sokaságával szemben zajló csendes igazságtalanságoknak.

Kinek van joga ahhoz, hogy jogai legyenek?

Bizonyosan nem az itteni cellákba zsúfolt embereknek. Nem annak a szenegáli férfinak, akivel itt találkoztam, és akit egy éve fosztottak meg szabadságától. Jogi helyzete függőben van, családjától egy óceán választja el. Nem annak a huszonegy éves fogvatartottnak, akivel itt találkoztam, és aki kilencévesen lépett ebbe az országba – hogy aztán úgy deportálják, hogy még meghallgatás sem jár neki.

Az igazságszolgáltatás kívül marad az ország bevándorlási létesítményeinek falain.

Március 8-án vittek el a Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security, DHS) ügynökei, akik nem voltak hajlandók letartóztatási parancsot mutatni. Éppen vacsoráról tartottunk haza a feleségemmel, amikor megszólítottak. Az aznap éjszaka készült videofelvételek azóta nyilvánosságra kerültek. Mielőtt megérthettem volna, mi történik, az ügynökök megbilincseltek, és egy jelöletlen autóba kényszerítettek. Abban a pillanatban csak Noor biztonságára tudtam gondolni. Fogalmam sem volt arról, hogy őt is elviszik-e, miután az ügynökök megfenyegették, hogy letartóztatják, amiért mellettem maradt. A Belbiztonsági Minisztérium órákon át nem mondott semmit. Nem tudtam, milyen indokkal tartóztattak le, és azt sem, hogy azonnali kitoloncolás vár-e rám. A Federal Plaza 26 [New York-i] épületében a hideg padlón aludtam. A kora reggeli órákban az ügynökök átszállítottak egy másik intézménybe, a New Jersey állambeli Elizabeth-ben. Ott a földön aludtam. Kértem takarót, de megtagadták.

Letartóztatásom közvetlen következménye volt annak, hogy a szólásszabadsághoz való jogomat gyakoroltam, és felszólaltam a szabad Palesztináért, valamint a hétfő éjjel teljes erővel újraindított gázai népirtás befejezéséért. A januári tűzszünet mára megszűnt, és a gázai szülők ismét apró szemfedők alatt ringatják kisgyermekeiket. A családoknak mérlegelniük kell: éhezzenek, vagy meneküljenek a bombák dacára. Erkölcsi kötelességünk tovább harcolni a teljes szabadságukért.

Egy palesztin menekülttáborban születtem Szíriában, egy olyan családba, amelyik az 1948-as Nakba során kényszerült elhagyni földjét. Hazám közelében, mégis hazámtól távol nőttem fel. De palesztinnak lenni olyasmi, ami felülemelkedik a határokon. A saját körülményeimet nézve hasonlóságokat látok azzal, ahogyan Izrael alkalmazza az adminisztratív fogva tartást – vagyis a tárgyalás és vádemelés nélküli bebörtönzést –, hogy megfossza a palesztinokat a jogaiktól. Omar Khatib barátunkra gondolok, akit vádemelés és tárgyalás nélkül börtönzött be Izrael, amikor utazásáról hazatért. Dr. Huszam Abu Szafija gázai kórházigazgatóra és gyerekorvosra gondolok, akit az izraeli hadsereg december 27-én ejtett foglyul, és akit mindmáig egy izraeli kínzótáborban tartanak fogva. A palesztinok számára a tisztességes eljárás nélküli bebörtönzés mindennapos dolog.

Mindig is hittem abban, hogy kötelességem nem csupán önmagamat megszabadítani az elnyomótól, hanem elnyomóimat is megszabadítani gyűlöletüktől és félelmüktől. Igazságtalan fogva tartásom annak a palesztinellenes rasszizmusnak a megnyilvánulása, amelyről az elmúlt tizenhat hónap során mind a Biden-, mind a Trump-adminisztráció tanúbizonyságot tett, amint az Egyesült Államok folyamatosan ellátta Izraelt a palesztinok gyilkolására szolgáló fegyverekkel, és megakadályozta a nemzetközi beavatkozást.

A palesztinellenes rasszizmus évtizedek óta mozgatórugója a palesztinok, arab amerikaiak és más közösségek erőszakos elnyomására szolgáló egyesült államokbeli törvények és gyakorlatok kiterjesztésének.

Pontosan emiatt lettem célpont.

Amíg én azokra a jogi döntésekre várok, amelyeken a feleségem és a gyermekem jövője múlik, azok, akik lehetővé tették, hogy célponttá váljak, kényelmesen ülnek a helyükön a Columbia Egyetemen. [Minouche] Shafik és [Katrina] Armstrong elnökök, valamint [Keren] Yarhi-Milo dékán előkészítették a terepet az USA kormánya számára, hogy célba vegyen, egyrészt a palesztinok mellett kiálló diákok önkényes fegyelmezése révén, másrészt a – rasszizmuson és félretájékoztatáson alapuló – virális doxolókampányok elharapózásának lehetővé tételével.

A Columbia az aktivizmusom miatt vett célba, és ehhez új tekintélyelvű fegyelmi hivatalt hozott létre, hogy megkerülje a tisztességes eljárás folyamatát, és elhallgattassa az Izraelt bíráló diákokat. A Columbia engedett a szövetségi nyomásnak: kiadta a diákok nyilvántartásait a Kongresszusnak, és teljesítette a Trump-adminisztráció legújabb követeléseit. Világos példa erre az én letartóztatásom, legalább huszonkét columbiás diák kirúgása vagy felfüggesztése – köztük olyanoké is, akiket hetekkel a végzés előtt fosztottak meg BA fokozatuktól –, valamint az SWC [Student Workers of Columbia – a Columbia Diák Dolgozói] elnökének, Grant Minernek a kirúgása a szerződések tárgyalásának előestéjén.

Ha valamiről, akkor arról tanúskodik fogva tartásom, hogy mekkora erővel tolja a diákmozgalom a közvéleményt a palesztin felszabadítás irányába. Régóta a diákok állnak a változás élén: ők vezették a vietnámi háború elleni rohamot, ők álltak a polgárjogi mozgalom első soraiban, ők vezették a dél-afrikai apartheid elleni küzdelmet. Még ha a nyilvánosság nem is fogta teljesen fel, ma is a diákok kormányoznak minket az igazság és az igazságosság felé.

A Trump-adminisztráció a más vélemények elfojtását célzó, szélesebb körű stratégiájának részeként vesz célba engem.

A vízummal, zöld kártyával és állampolgársággal rendelkezőket egyaránt célba fogják venni politikai meggyőződéseikért.

A következő hetekben a diákoknak, az ügyvédeknek és a választott tisztviselőknek össze kell fogniuk, hogy megvédjék a Palesztina melletti tiltakozás jogát. Nem csupán a mi hangunk a tét, hanem mindenki alapvető polgári szabadságjogai.

Teljességgel tisztában vagyok azzal, hogy ez a pillanat túlmutat az én egyéni körülményeimen, mégis remélem, hogy szabadon tanúja lehetek elsőszülött gyermekem világra jöttének.

A levél eredetileg angol nyelven jelent meg 2025. március 18-án. Magyar fordítás: Piróth Attila.