Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az utolsó csapás, vagy egy új lehetőség — a baloldali politika jelene és lehetséges jövője (1.)

A Tett alkotói közösségének és közönségének valószínűleg a parlamenti választások másodlagosak. Bár jómagam — szocdem elhajlóként — úgy gondolom, hogy a parlamentarizmus keretein belül is elérhetjük céljainkat (vagy legalábbis részüket), közösségünk egyik alapvetése mégis az, hogy a jelenlegi kapitalista neoliberális világrenden (melyet a magukat baloldalinak nevező pártok többsége is maximum reformálni kíván) belül mély strukturális változásokat nem a parlamenti liberális demokrácia rendszere tud hozni, hanem az azon kívül létező mozgalmak.

via Mémtanácsköztársaság

Mindezek ellenére a Tett szerzői, és a Tett körüli közösség szinte egybehangzó véleménye volt, hogy el kell menni szavazni. Nem azért, mert úgy hittük, hogy bármely ellenzéki párt minket képviselne, hanem mert “a neoliberális pokol még mindig jobb, mint a fasizmus útja”.

A hajnalban beérkező eredmények aztán a legrosszabb félelmeinket testesítették meg: az ország, a liberális fővárost leszámítva, egyértelműen a fasiszta propagandát választotta. Könnyű lenne abba a hibába esni, és sajnos még a baloldali közösségen belül is látni ennek példáit, hogy az egészet a vidékiekre, a szegényekre, a tanulatlanokra, a prolikra kenjük. Pedig mindenekelőtt saját magunkkal kell szembenéznünk.

A magyar ellenzék, és benne különösen az önmagát demokratikusnak nevező oldal, négy év alatt nem tudod előállni semmilyen vonzó javaslattal, nem tudott olyan narratívát teremteni, ami felvenné a versenyt a rasszista riogatással. Lehet azon lamentálni, hogy hatalmas fideszes túlsúly van a médiában, hogy mára a Fidesz gyakorlatilag állampártként funkcionál és kormányzati tájékoztatásnak hazudja a saját kampányát. Lehet, de fölösleges, mert tudta mindenki, hogy ez lesz, tudtuk, hogy merre lejt a pálya, tudtuk, hogy bármire képesek és ismertük a taktikájukat (még ha az aljasságukat alá is becsültük). Négy évvel ezelőtt amikor elbukott az aktuális baloldali-liberális összefogás, akkor annak egyik vezéralakjaként Bajnai Gordon ezt mondta: “Újra kell gondolni a szervezeti, személyi helyzetünket, hogy vonzóbb ajánlatot tehessünk a választóinknak.” Nem kell kedvelni Bajnait ahhoz, hogy belássuk, ebben igaza volt.

Ma hajnalban Karácsony Gergely a MSZP-P pártszövetség miniszterelnök-jelöltje az alábbiakat nyilatkozta: “Nagyobb egységet sürgetett a baloldalon, és azt, hogy közelebb kell jutniuk a magyar emberekhez — ugyan ez volt a szándék, de ezt nem sikerült megvalósítaniuk.” Mintha csak Bajnai négy évvel ezelőtti szavait hallanánk.

A magyar baloldal négy év alatt annyit ért el, hogy meg tudja ismételni saját korábbi szavait, miközben az ajánlata ennyi volt a szavazóknak: voksoljatok Gyurcsány Ferencre és Molnár Zsoltra, cserébe nem lesz meg a kétharmados többség. A szavazás előtti utolsó pár hét gyakorlatilag ennek az egy üzenetnek az átadásáról, és arról a párharcról szólt, amit a koncepcióval szemben végig szkeptikus LMP-vel folytatott az MSZP-P és a DK. Engem ez utóbbi, és a jelenlegi LMP hibáztató narratíva, mélységesen felháborít. Nem azért, mert az LMP hatalmas rajongója lennék (bár kétségtelen tény, hogy a jelenlegi politikai palettán velük tudok a leginkább azonosulni), hanem mert a Jobbik mellett ők voltak az egyetlen olyan számottevő támogatottsággal rendelkező párt, akik felismerték, hogy a politikának nem arról kell szólnia, hogy ugyanazt a 65 helyet milyen arányba osszuk el négyévente. Amíg ezt az ellenzék pártjai nem kezelik evidenciaként, amíg a választásokra csak megoldandó matematikai és statisztikai feladatként tekintenek, addig semmilyen taktikai szavazás nem fogja megmenti az országot az orbáni kétharmadtól.

Pedig én szeretném azt gondolni, hogy az orbáni narratíva kikezdhető balról. Persze ehhez az is kell, hogy legyen olyan baloldali erő, aki ezt felvállalja. Az ország három legnagyobb baloldali pártjából az egyik megbuktatta a klasszikus szocdem programmal jelentkező miniszterelnök-jelöltjét, majd összeállt a harmadik legnagyobb baloldali párttal, amit az ország egyik legcsúnyábban elbukó miniszterelnöke vezet (és ami valójában egyáltalán nem értelmezhető baloldaliként). Persze a bűnöket még lehet sorolni: minek nevezze azt a baloldali pártot az ember, ami megtűri a kollaboránsokat (sőt parlamentbe juttatja őket)? Minek tartsuk azt a miniszterelnök-jelöltet, aki politikai pályája során már több pártot és szövetségest szúrt hátba? Mit gondoljunk az idegenellenes DK-s kampányról (mert ukránozni és a határon túliakat szidni ugyanúgy gyűlöletkeltés)?

Ma Magyarországon azért nincs baloldali siker, mert nincs baloldali politika. Egy vicc az az ország, ahol a vidéki szegénységgel a szélsőjobboldaliból néppártosodó Jobbik tudja a legjobban tematizálni. Úgy látszik a magyar vidékről, a magyar munkásságról, a magyar alsóközéposztályról lemondott a mainstream magyar baloldal. Nem akar és nem is tud nekik jobb ajánlatot tenni egy adag karrieristánál, maffiózónál és levitézlett liberálisnál. Amikor pedig a klasszikus baloldali skatulyába szintén nehezen besorolható LMP mindezt számon kéri, akkor azt bűnbakká kiáltják ki. Persze utóbbi is buborékban él, hiába volt a vezetőknek nagy mellénye, hiába erősödtek 2014-hez képest, továbbra is egy szűk rétegpártként léteznek. Nem tudni, hogy ha a PM árulás 2014 előtt nem zilálja szét (e sorok szerzője egyébként akkoriban, tévesen, úgy gondolta, hogy a PM-nek volt igaza), vagy ha az elmúlt egy év kampányának nemtelen támadásai nem kergetik bele az őrült összefogósdiba a pártot, akkor mára lenne-e egy erős (10–15 százalék körüli) zöldpárt, de az tény, hogy kívülről nézve a párt nem biztos, hogy megéri a tizedik évét.

Sokat foglalkoztam a jobb szó híján balliberálisnak nevezett pártok hibáival, de legalább ennyire érdemes azzal foglalkozni, hogy mi ment félre a magyar baloldali és liberális médiában és értelmiségben. Úgy tűnik, hogy akármennyire is azt gondoltuk, hogy elég az, ha nálunk a vélt igazság, tévedtünk. Mutogathatunk ujjal egymás között, nekem is könnyebb lenne, ha csak a liberális Index és 444 hibáit sorolnám, de jelen pillanatban úgy gondolom, hogy ennek nincs értelme. Lehet, hogy a mainstream liberális sajtó nem volt képes kihúzni a saját seggéből a fejét és csak néha csodálkozott rá arra, hogy a magyar vidéken is vannak emberek, de mi itt a baloldalon is adósok vagyunk azzal a munkával, ami megágyazhatna egy baloldali politikának. Persze kifogásaink lehetnek, azt sem mondom, hogy nem jogosak, de úgy gondolom, hogy ha valamit a tegnapi nap egyértelműsített, akkor az az, hogy a kifogások ideje lejárt. Arról azonban, hogy szerintem milyen feladatok állnak előttünk, majd a folytatásban.

Olvass tovább!