Most, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést (melynek érdemi következménye nem lesz, a lengyelek garantáltan megakadályozzák azt, hogy Magyarországot bármilyen retorzió érje a kormány tettei miatt, az EPP pedig már jelezte, hogy a Fideszt mindaddig nem rakják ki, amíg az eljárás le nem folyt – ez utóbbin persze kár csodálkozni), a hivatásos ellenzék is úgy érezte, hogy meg kell szólalnia, sőt meg kell mutatnia magát. Végzi a dolgát a panoptikum, eljátsszák a szerepüket újra és újra. A Momentum szórólapozik, Karácsony Gergely mozgolódik, hátha még valahol jelölt lehet, Gyurcsány Ferenc, pedig meghirdeti az Ellenállást – így, nagybetűvel.
Azt, hogy az utcai ellenállás, a Kossuth téren való táborozás ötlete miért Gyurcsány Ferenctől a leghiteltelenebb, nem kell ecsetelni. Ahogy mára – az Ellenállás harmadik napjára – az is egyértelművé vált, hogy a jól (?) kigondolt médiahack totális kudarc lett: először az állandó utcán levést változtatták át délutáni tüntetésekre, majd lefújták az aktuális tüntetést. Az aktor eljátszotta szerepét (mert ezen a ponton már nehéz Gyurcsányt politikusként értelmezni), a társulat megpihen, a közönség pedig belerokkan.
Belerokkan, mert míg Gyurcsány és társai a képviselői fizetésüket felvéve, a parlamentben asszisztálnak a NER kiépüléséhez, addig a színházon kívül valódi harc folyik, és valódi ellenállás az állam kegyetlensége és a kilakoltatások keserű valósága ellen. Ez az ellenállás nem nagybetűs, nem pátoszos szónoklatokba csomagolt, nem képviselői fizetéssel megtámogatott, hanem elkeseredett, reménytelen és mégis kitartó. Az AVM aktivistái és támogatóik nap nap után vonulnak ki, hogy megakadályozzák azoknak az elesett polgártársaiknak a kilakoltatását, akiket sokszor ez az egy tett, ez az egy kiállás választ el attól, hogy hajléktalanná váljanak.
Hol vannak a Karácsony Gergelyek és Gyurcsány Ferencek, amikor az önkormányzatok sorban lakoltatják ki a számukra fölöslegessé váló embereket? Hol van a Momentum, amikor a szegényekért kell kiállni?
A NER nyolcadik évében az régi-új ellenzéki jelszó az Európa lett, pedig – és erre a poszt elején is utalni kívántam – Európa nem fog segíteni. Európának Orbán Viktor elsősorban nem az a baja, hogy fasizálódik, hanem az, hogy feltűnően és hangosan fasizálódik, hogy olyan szimbolikus harcokat is felvállal, amelyeknek egyetlen célja maga az állandósult harc. Ha Orbán Viktor ugyanennyit lopna, és ugyanilyen radikális álláspontot képviselne a menekültek kapcsán, de nem szállt volna rá nyíltan a civilekre, vagy nem ment volna neki a CEU-nak (mindkét harc elsődlegesen szimbolikus, sem a CEU, sem az a pár civil szervezet nem veszélyeztette volna érdemben Orbán Viktor hatalmát), akkor az egész jelentést elutasították volna, mert Orbán néppárti barátai mögé álltak volna.
Hiába foglalkozik a Sargentini-jelentés külön a gazdasági és szociális jogok sérülésével, a vitában és a közbeszédben nem ezek kerültek előtérbe. Pedig ezekben érhető tetten a NER politikájának igazi kegyetlensége. A hajléktalanság kriminalizálása, az elhelyezés nélküli kilakoltatások, a társadalmi mobilitást felszámoló oktatási rendszer és a hasonló funkciókkal rendelkező közmunkaprogram, a megnyirbált sztrájkjog, a gazdagoknak kedvező adórendszer és általában a nagyvállalatok érdekeit szem előtt tartó jogi és gazdasági környezet: ezek azok az ügyek, amik mentén fel lehet fejteni, hogy mi a NER célja, és ha mellétesszük az alig több mint egy hónapja bejelentett új BMW gyár hírét, akkor azt is megérthetjük, hogy Európának (legalábbis az Európát jelenleg vezető németeknek) miért nem érdeke az egész NER felszámolása.
És akkor újra fel kell tennünk a kérdést: hol van az ellenzék akkor, amikor a legelesettebbekért kell kiállni? Miért Európát kiabál, amikor naponta kerülnek az utcára családok? Miért hiszik azt, hogy a lejárt szavatosságú tragikomédiáik még sokszor előadhatóak?
