Három hír tegnapról:

• Levelet írtak a kórházi beszállítók Orbán Viktornak, mert év végéig rekordösszegűre, 70 milliárdra fog rúgni a kórházak tartozása feléjük, a csúszások több hónaposak, ami még a tőkeerős cégeket is bedőléssel fenyegeti,
• a borsodi ‘horrorkórház‘ ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználása és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoz, a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytat eljárást, a rendőrség maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és más bűncselekmények ügyében vizsgálódik,
• jövő nyártól pedig szigorítanák a TB szabályozást, így akinek három hónapot meghaladó tartozása van, az csak fizetség ellenében kaphat majd ellátást, és a gyógyszereire sem kapna támogatást

Ez utóbbi becslések szerint százezer embert érint, és bár az indoklás szerint az ügyeskedőket akarják vele megregulázni, a gyakorlatban azt jelenti, hogy szintet lépünk az ‘akinek semmilye sincs, annyit is ér’ gondolkodásban: akinek nem telik rá, az mostantól dögöljön meg.

Ezzel tovább araszolunk az egészségügyi ellátás privatizációja felé, ami már így is zajlik. Miközben a látványsportba számolatlanul ömlenek a milliárdok a társasági adó formájában, a közegészségügy szépen lassan rohad. Aki megteheti, elmegy a nemzeti tőkések által üzemeltetett magánkórházba, aki nem, az meg így járt.

A TB-szigorítás azonban túlmutat ezen, mert az ellátást direkt tranzakcióként kezeli a beteg és az intézmény között, noha korábban ez a biztosító és a kórház között állt fenn. A társadalombiztosítás logikája ugyanis egyfelől az, hogy az államnak megéri életben tartani az állampolgárokat, akkor is, ha azoknak nincs a zsebükben az ellátáshoz elég pénz, mert a sok befizetővel és a súlyos betegségek elenyésző számával a rendszer meg tud térülni.

Persze a modern gyógyászat eléggé drága, nem csak (az amúgy alacsony) bérek miatt, hanem mert a szükséges gyógyszerek és eszközök már for profit magánvállalatoktól kerülnek beszerzésre. A társadalombiztosítás mögöttes logikája pedig az volna, hogy mivel a profitot a munka termeli meg, a munkához pedig egészséges dolgozók kellenek, a vállalatok adóztatásával lehetne – és kellene – kipótolni a hiányzó összegeket.

Csak nem Magyarországon, ahol büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az EU legnagyobb adócsökkentői – mármint a vállalatoknak.

Ennek pedig az az ára, hogy a lakosságot kell sarcolni, nehogy koppon maradjanak a beszállítók.

Csüggedni azonban nem kell – Mészáros Lőrinc nagylelkűen adakozott nemrégiben, hátha majd másra is rámosolyog a szerencse (és Mága Zoltán) ha épp nem jut majd inzulinhoz vagy nincs pénze kezeltetni a tüdőgyulladását. Csak ne firtassuk nagyon, hogy miért marad nála ennyi pénz eleve.

Hogy ezt az egészet egy olyan kormány lépi meg, ami ellenzékből még a jogos népharagot vitte a vizitdíjjal- és a kórházi napidíjjal szemben népszavazásig, azt már meg sem említem.

Hétfőn jön a tél, úgyhogy sapka, sál, rózsafüzér!