Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik fiatal felnőttként élték át a 2008-as gazdasági világválságot, így bármennyire is páratlan az, ami most történik, nincs olyan nap, amikor ne fogna el egy furcsa déjà vu érzés. Amikor a világ fenekestül felfordul, óhatatlanul ugyanannyira hülyén kell forognia, mintha a kapitalizmus úgy lenne kitalálva, hogy csak egy irányba dőlhet.

Túléltük valahogy azt is, de kellett pár év, mire fel tudtuk dolgozni a változás erejét. Egy generációnyi ember, emigrációk áradata, szétszakadó családok, kapcsolatok és barátságok, brutálisan felhalmozódó adósságok, amelyeket csak szívós munkával lehetett törleszteni. Az általunk ismert baloldal és a médiarendszer halála. Fásultság és kiégés, gyász és gyászmunka.

Szar volt. Most is az. Sőt, most sokkal szarabb: van egy kínai átok, amely úgy szól, hogy éljél érdekes időkben. Hát az megvan. De melyik év ez? 2021? Vagy 1914? Esetleg 1933? Még nem 1968.

Még nem 1956.

Kinek mi. Nekem, aki a digitális kapitalizmusban dolgozom, a szakmám „jövőálló”. A legrosszabb esetben meg kell tanulnom programozni (ha kiolvastam a kritikai elmélet összest, akkor ez sem lesz nehéz). Nekem ez 2017.

Örökké.

Annak, akinek ráment erre az évre az élete, és figyeli a ketyegő hitelmoratóriumot? Annak ez 1905. Vagy 1917.

Hát azoknak a gyerekeknek, akik egy éve élnek bezárva egy balhés-erőszakos családban úgy, hogy okostelefonnal kell teljesíteniük egy hegesztő-feladatot? Bele sem merek gondolni. Ők eddig is az időn kívül éltek, valahol máshol: a neoliberalizmus arról is szól ugye, hogy ne kelljen őket látnunk sehol.

Ők nem „jövőállóak”. A „jövő” úgy néz ki, hogy nem tart rájuk igényt, vagy hát szeretné, ha kussban szenvednének és engedelmeskednének. Ennek érdekében hajlandó volt őket elszórakoztatni, olcsón, tömegiparilag, de hát most úgy néz ki, hogy már a Marvel-filmet is sajnálja tőlük – nézzék inkább otthon, a négy fal között, beszéljenek lehetőleg semmitmondó emojikkal maximum, vagy labdázzanak egy felvételen.

Mindegy, csak maradjanak otthon. Gyanúsak, mindig gyanúsak, tömegesek, tanulatlanok. Ki tudja, mikor fürödtek utána, furcsán beszélnek, füttyögnek a nők után, mindennek tetejében pedig terjesztik a COVID-ot, nem hordják a maszkot, tuti összeesküvés-elméletekben hisznek. Legjobb lenne rendőrt állítani mindegyik mellé.

Persze, aki első bálozó válság tekintetében, az most kicsit meglepődik. Azt hinnéd, a jobboldal sajátja a prolizás, de nem. Ugyanez volt 2009-ben: felszedték a zsetont évekig, amikor pörögtek a banki hirdetések, hogy a karácsonyi ajándékot is devizahitellel kell csinálni, az édesanyád csak akkor hiszi el, hogy szereted, ha jó nagy TV-t veszel neki.

Majd amikor beszart az egész, ontották magukból a tartalmat, amiben a mosdatlan-tanulatlan prolit szidták, hogy miért volt ennyire mohó, miért nem olvasta el az apróbetűs részt.

Földnélküli szántóvető, aki csak magára vethet – ezt akkortájt Bajnai Gordon adta elő. Hogy mindannyiunknak egyenlően áldozatot kell vállalni, annak is, akinek yachtja van, meg annak is, akinek yachtja nincs. Később Lázár János fordította meg ezt a képletet, de azóta is a prolik tehetnek arról, hogy *ezek* vannak hatalmon, mert az is kapott rezsicsökkentést, aki 20 négyzetméteren fűt, meg az is, aki 200 négyzetméteres medencét.

Hát most is így állunk. Bazmeg ebben a világban még egy válság sem eredeti, hanem egy régebbi termék új csomagolásban.

A történelmet úgy tanítják, hogy van 1989, aztán van 2001, aztán van 2008, aztán van 2020. Hát úgy néz ki, hogy előbb van a rádió, aztán a kereskedelmi televízió, aztán az asztali kompjúter, most meg az okostelefon. A proli meg ugyanott van, a parkolóban vagy a parkban, aztán kazettát árul vagy VHS-t, kalóz CD-t vagy könyvet.

Most tudod mit árul?

Szabadságot bazmeg.

Egy barátomat kérdeztem, hogy hogy lesz ennek vége, miután mély letargiába estem, hogy a sajtó és a politikai szféra miként zárta magára a vasajtót, hogy ne is kelljen foglalkoznia a rajta kívül létező, történő valósággal.

Az élettel.

Azt mondta: figyeld a hőmérőt. Amint meleg lesz este, ennek vége. Minden külön értesítés, szervezés vagy felhívás nélkül, de vége.

És igaza lett. Én járok kint, és olyat látok, amit eddig még nem láttam. Akik kimennek, azok nagyrészt elfelejtették, hogy városban idegenekkel bunkónak és távolságtartónak kell lenni. Páran még ódzkodnak persze, rabjai a szokás hatalmának, de a többség bőven túl van rajta.

Haver, ami kint megy… Az Woodstock.

Kiégtek. Kiégtünk. És nem, nem azért, mert az emberek járványtagadók lennének, sőt: ugyanúgy féltik a szüleiket és a nagyszüleiket. De készen vannak. Tönkrement az életük, és láthatóan nem sikerült megakadályoznunk a járványt. Minden posztra, amely háborog az illegális házibuli-szervező csoportban, hogy micsoda felelőtlenség, jön kettő, amelyben büszkén mutatják az emberek a hétvégén kapott bírságot. Jobbára kinézünk csak azért, hogy megnézzük, ott van-e még a világ, ott van-e még a társadalom. És ott van, marhára ott van, megcsonkolva, de ott van.

Kint. Kint. Kint.

Ez még a vidám előörs, az élni akarók pártja. Nem volt manifesztó, nem volt gyűlés, nem volt petíció se, csak estéről estére szereljük össze magunkat. Ha nagyon meg akarnám értelmiségieskedni, akkor annyit mondanék, hogy a média fő üzleti modellje az lett, hogy szorongást és félelmet keltsen, mert a hirdetőik anyagi érdeke, hogy az ő megoldásuk tűnhessen gyógyírnek. Hogy ez épp politika vagy egy konkrét termék, az már oly mindegy.

Ami kint megy, az egy tömeges médiabojkott-mozgalom. Nincs még neki neve, és kell még neki egy felszentelő könnygázas este, hogy valóban mozgalommá váljon.

Arra talán még nem érett meg, vagy talán nem is akarja, mert nem akar politizálni, mert nem hisz magában, mert pillanatnyilag hatékonyabb taktika a visszavonulás.

De gyűlöli a rendőrt, és gyűlöli a vamzereket.

És ez még a vidám előörs.

Mi kint jól vagyunk, sajnálom. Sajnálom, de azzal, hogy otthon maradok, nem tudom az egészségügyi rendszerünk szisztematikus összeomlását jóvá tenni.

Esetleg valaki majd utána nézhet, hogy a magyar járványügyet ki csinálta ki, vagy hogy nálunk miért terjednek ennyire erősen a kórházakban a fertőzések. Mások meg megpróbálhatják beadni a Margit-szigeten ötezer embernek, hogy a viselkedésük következtében meghal egy 80 éves néni egy öregek otthonában.

Édes mindegy. Ez az általunk ismert világ vége.

Year Zero.

És ez még a vidám előörs. Elmondom, hogy mi lesz a nem vidám.

Bár te is érzed, ahogy napról napra drágulnak a dolgok. Ahogy aránylag anyagilag stabil ismerőseid is megreccsennek.

Hallod ezt a zajt? Néha kint üvölt az utcán artikulálatlanul, vagy letarhál munkába menet. Szaga is van, és nem jó. A szegénység büdös. Ők a „nem vidám” előörs, és könnyen lehet, hogy hamarosan csak elmozdítandó akadály leszel a napi túlélésük érdekében.

Remélem megérted: ők nagyon szívesen maradnának otthon, csak hát nincs nekik miből. Nagy hívei lehetnének egy pártnak, amely igazságosabb vagyonelosztást szorgalmaz, de nekik a holnapra kell tervezniük, nem arra, amit te kiraksz egy választási ciklusra. Jó emberek ők is, hidd el, csak a körülmények miatt lesznek hitványok. Megértenéd, ha te is az ő lukas cipőjükben járnál pár napig.

Mögöttük pedig felsejlik a rettenet: a kilakoltási és hiteltörlesztési moratóriumok felmondása. Na ők nem fognak cikkeket írni. Ők felelősöket akarnak majd találni, bosszút akarnak majd állni. Lehet reménykedni, hogy hátha leállítja őket az, ha járványtagadónak nevezed őket. Ez közismerten meghat olyan embereket, akiket éppen földönfutókká tesznek. Talán nagyobb védelem ellenük, hogy lakcímkártya nélkül nem lehet szavazni.

Talán úgy viselkednek majd, mint 2009-ben. Ugrálnak-ugrálnak, de aztán emigrálnak vagy alkoholizálnak, belenyugodnak az adósság-törlesztésbe és a Marvel-filmekbe.

Vagy talán nem: ki tudja mit találnak ki maguktól, ha a többi opciót elvették tőlük? S vajon meghatja őket-e majd az, hogy de hát mennyivel több állami segedelmet kértünk nekik Facebookon?

Vagy szembenéz majd 2021 és 1917?

Kiderül.

Odakint.