Igaz dalok A Tett nyári zenei összeállítása – Első rész

Az én zenei válogatásomban semmi különösebben tudatos elem nincsen. Úgy értem, hogy amikor pár nappal ezelőtt eme darabokat kiválogattam, akkor épp ezekhez volt hangulatom, vagy ezek jutottak eszembe. Nyilván tehettem volna be kifejezetten osztályharcos, kommunista vagy baloldali zeneszerzők, zenészek darabjait, hisz oly sok számomra kedves zenemű van ezek között is.

De most ezekhez volt kedvem.

Ami talán közös bennük, és ami szerintem annak ellenére, hogy eme dalok többségének semmi köze a mozgalomhoz, a kommunizmus tendenciáját képviselik, azaz, hogy

ezek a csodák, a maguk módján, a totalitást képviselik, azaz igazak.

Véronique Chalot: Chant de la montagne

 

Pár évvel ezelőtt fedeztem fel ezt a trubadúrlányt. És időnként vissza-visszatérek hozzá. Érdekes módon nem eme hevenyészett (fordítóval) lefordított sorok

A hegy dala
Szomorú az ég,
szomorú a föld,
és mélységesen szomorú.
Körülöttem mindenütt csak a nyomorúság.
Miért olyan szomorú minden?
És mélységesen szomorú…,

amelyek a dal lényegét adnák, érintenek meg oly mélyen. Nyilván ez a szomorúság is hatással van rám,

de a dalban megjelenő elvágyódás egy jobb felé az, ami megragad.

Veronique Chalot Normandiában született, Párizsban kezdett érdeklődni a hagyományos francia népzene iránti. 1974-ben Rómába utazott, ahol az olasz népzene tanulmányozása mellett, a középkori és a reneszánsz zenék kutatásának, eljátszásának szentelte az életét. Első lemezét 1979-ben vette fel, a lemez címe: J’ai vu le loup. Ez a dal is innen származik. 2005 óta a Veziana együttessel játszik.

Thibaut De Champagne: Seigneurs sachiez qui or ne s’en ira

A dalt I. Theobald 13. században élt navarrai király írta. Ő volt Navarra utolsó spanyol származású királya, és nem mellékesen kiváló trubadúr költő is volt. 1239-1240-ben a Szentföldre keresztes hadjáratot vezetett. Ez szemernyi alulról jövő osztályharcot se tartalmaz. A harcba, amely egy más kor, más hatalmi igényeit kívánta kielégíteni. Hogy emberibb lett volna ez a kor? Sokak szerint, pl. William Morris így gondolta. Ekkoriban a fétis, nem belül, hanem kívülről határozta meg a világot.

A „chanson-t” René Zosso énekli el. Zosso, aki tavaly júliusban halt meg. Talán az egyik legjelentősebb régizene- (értsd középkor-) kutató és előadó volt. Genfben született sok zenei projekt mellett tagja volt a Clemencic Consortnak, Jordi Savall zenekarainak. Itt részt vett, többek között, egy hatalmas előadáson, ahol a katarok történetét, háborúit dolgozták fel.

Érces, határozott trubadúr énekszója mellett kedvenc hangszere, a tekerőlant hangjával színesíti meg a Paradicsom lakóinak mannaevésbe beleszürkült életét.

Egy férfi rádióval a nyakában egy lengyel zenei fesztiválon, 1980-ban,

The Ex: Soon All Cities

I can foresee it’s time to leave town
I can foresee it’s time to leave town
I can really foresee that this town will go down
I foresee we’re all going to drown
Soon all cities will have the same restaurants
Soon all cities will have the same roundabouts
Soon all cities will have the same governments
Soon all cities will have the same accidents
Soon all cities will have the same monuments
Towns and villages will have the same oxidants
Soon all cities will have the same roundabouts
Soon all cities will have the same accidents
I can foresee it’s time to leave town
I can foresee it’s time to leave town
I can really foresee that this town will go down
I foresee we’re all going to drown

Nem tudom, hogy a The Ex-et be kell-e mutatni. Nekem mindig is ők jelentették a punkot (anarcho-punk). Picit fájlaltam is, hogy Béláék kihagyták Forr a Világ anarcho-punk műsorából :). 79-ben Amsterdamban alakult foglaltház, Csináld magad banda. Akik

muzsikájukat dzsesszel, népzenével és még ki tudja mivel fűszerezve támadólag (semmi pacifizmius!) reagáltak a (kapitalista) világra.

Készítettek (kis)lemezt a spanyol forradalom, a kurdisztáni felkelés emlékére ésatöbbi…..

John Coltrane: Alabama

Tudom nem kicsit ciki ilyet leírni, de számomra nem kérdés, hogy Coltrane minden idők legnagyobb jazz-zenésze, és minden idők egyik legnagyobb zenésze…

Pont.

Nem is tudom, hogy írjak-e róla bármi mást. Bármelyik albumát ide tehettem volna. De a kánikulában, és a kánikulai „vidám” napok: Kanada 48 celsius, baszák meg! – ezt adták.

Az azóta sztenderddé vált darabot, amit Coltrane írt, a nagy quartett (Tyner, Garrison, E. Jones és Coltrane) vette fel 1963-ban. 1963. szeptember 15-én a Birmingham-i Alabama városában a Klu Klux Klán terrotámadást hajtott végre a 16. utcai baptista templomban. A támadás során 4 lány vesztette életét: Addie Mae Collins, Cynthia Wesley, Carole Robertson, and Carol Denise McNair.

Johann Sebastian Bach: Musikalisches Opfer – Thema Regium und Ricercar

Tudom az is gáz, hogy ilyen hatalmas neveket dobok be. Az is lehet, hogy sznobizmus, vagy annak lesz tartva.

Sokat lehetne írni Bachról, hogy úgy szólt Istenhez, hogy az már felért a tagadásával stb. De engem ez nem érdekel.

Engem szimplán csak megnyugtat.

David Bowie: Space Oddity

Bowie-t sokáig nem tartottam nagyra. Emlékszem kint voltam a 97-es Sziget-koncertjén is, kifejezetten gyengének, szánalmasnak tartottam. (Hogy ennyi pénzért vergődik itt a sztár.)

2016-ban meghalt. Durva, de napokig nem tudtam kiverni a fejemből. Teljesen hülyének tartottam magamat, nem szoktak engem érdekelni a sztárok életei-halálai. És mégis, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Állándóan a Ziggy első dalát, meg a Baalt dúdoltam. És kerestem meg a megrendítő utolsó lemezéről a Lazarus-videót.

Most azért se ezeket teszem ide. 🙂

Bár már százezer mérfölded megtettem
Mégis nagyon nyugodt vagyok
Szerintem az űrhajóm tudja merre kell menni

 

King Crimson: The Night Watch

Aki ismer engem, tudja, hogy kereshettem punkot, iparit, komolyat, régit…

Számomra mindig is a King Crimson,

a ZENE.

Bármelyik albumát ide tehettem volna. (Ezt már írtam máshol is, hát ez van.)

1969-ben alakult angol banda. 13 lemezt adott ki, és három nagy korszaka volt. Ha a művészetben bármi értelmet is találunk, akkor talán azt, hogy kifejezi az emberi kreativitást, és ekképp azt, hogy az mindig képes változni és újabb és újabb csodával előrukkolni.

A korszak nagy (progresszív) bandái Pink Floyd, Yes, Genesis, E.L.P, vagy gigantikus rockerei, mint Led Zeppelin, Deep Purple, Sabbath ellenében a Crimson, jelesül Robert Fripp, sose hagyta, hogy muzsikája megkövüljön, vagy a legkisebb mértékben is önismétlővé váljon, elkurvuljon.

Nem evilági zene, és mégis itt van.

No, ennyi közhelyes ömlengés után rájöttem, hogy mi mindent kihagytam, és hogy ezt mennyire nem bánom, mert így megkímélem Őket nem túl eredeti szavaimtól: a Thisquietarmy indián erdőjáró posztrockját, a Van der Graaf Generator ugyancsak időntúli költészetét és a népi lázadás elemi erejű képviselőjét, a korabeli Kolindát. És még sorolhatnám…

Mázlijuk van.