Mouvement Communiste: Magyarország – 1956 (II. rész) A felkelés története, munkástanácsok, a hadi szerepvállalás kérdése, a „proletariátus viharverte mennyországa”

A repedések

1953.

Március 5.: meghal Sztálin;
Június 13-16.: a Magyar Kommunista Párt vezetése ülésezik Moszkvában. Rákosi Mátyás Nagy Imrét nevezi ki a kormány elnökének, de megmarad első párttitkárnak;
Június 17-18.: munkások felkelése Kelet-Berlinben;
Július 4.: elkezdődnek a viták Nagy Imre menesztéséről: az „új irány”, amivel Nagy Imre a parasztok haragját próbálja csillapítani, jogot ad nekik arra, hogy elhagyják a kollektívákat; átcsoportosítja az erőforrásokat a nehéziparról a fogyasztói iparra, részleges amnesztiát hirdet a bebörtönzötteknek, bezáratja az internáló táborokat és munkatáborokat, a vidékre száműzöttek visszatérhetnek a lakóhelyeikre, megtűri a vallásgyakorlást.

1954.

Július 5.: a magyar válogatott veszít a berni világbajnokságon, zavargások törnek ki Budapesten. A nyár folyamán néhány helyen sztrájkok zajlanak.

1955.

Március 25.: megalakul a Petőfi Kör Budapesten;
Április 14.: Nagy Imrét eltávolítják a kormány éléről és Hegedűs Andrást, Rákosi emberét állítják a helyére.

1956.

Február 14-25.: az SZKP huszadik kongresszusa és Hruscsov beszéde;
Április folyamán: sztrájkhullám tör ki a csepeli gyárakban, a Petőfi Kör lesz az ellenzéki erők gócpontja;
Június 18.: a Petőfi Kör egyik tüntetésén Rajk Júlia a férje rehabilitálásáról mond beszédet, aki a párt egy korábbi vezetője volt és 1949-ben megölték;
Június 27.: a Petőfi Kör egy újabb tanácskozásán ötezren követelnek politikai változást. A tanácskozás este hétkor kezdődik és még reggel négykor is tart, majd folytatódik az utcákon;
Június 28.: a lengyel biztonsági erők leverik a munkásfelkelést a Zispo gyárakban Poznanban (Lengyelország). A hír Magyarországon is visszhangra talál;
Július 18.: Szuszlov lecseréli Rákosit Gerő Ernőre, Rákosi pedig a Szovjetunióba távozik. Megújul a párt tagsága, újra belép például Kádár és Marosán;
Július folyamán: folytatódnak a sztrájkok Csepelen;
Október 6.: Rajk László temetése a Farkasréti temetőben, amelyen Gerő és Nagy Imre is részt vesznek. A temetés hatalomellenes tüntetéssé vált, amelyen 100 ezren vettek részt;
Október 16.: a szegedi diákok létrehoznak egy független szervezetet;
Október 19.: Hruscsov Varsóba utazik, hogy a lengyel kommunista párt főtitkárát köszöntse;
Október 20-21.: sok városban és településen szervezkednek a diákok, akik mellett megjelennek a munkások is;
Október 22.: a szegedi diákoknak sikerül a budapesti egyetemeken is toborozniuk. „A szél Lengyelországból fúj!” – vallották a diákok a Műegyetem nagygyűlésén.

A  gyűlésen elfogadott 14 pontos határozatban az alábbi követelések szerepeltek:

  1. Az MDP kongresszus azonnali összehívása, alulról választott vezetőség, az új Központi Vezetőség megalakítása.
  2. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével.
  3. Gazdaságilag és politikailag teljesen egyenrangú alapon és egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén álló magyar–szovjet és magyar–jugoszláv barátság megalakítása.
  4. Az összes szovjet csapatok kivonását Magyarországról a magyar békeszerződés értelmében.
  5. Általános, egyenlő, titkos választásokat több párt részvételével, új nemzetgyűlési képviselők választásával.
  6. A magyar gazdasági élet átszervezését szakemberek bevonásával[1] és ennek keretében a magyar uránérc magyar felhasználásával, hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket és vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló magyar gazdasági életet.
  7. Teljes ipari munkásság azonnali normarendezését a létminimum megállapítása alapján, és a munkás autonómia bevezetését az üzemekben.
  8. A beszolgáltatási rendszer felülvizsgálását és az egyénileg dolgozó parasztság támogatását.
  9. Az összes politikai és gazdasági perek felülvizsgálását, az ártatlanul elítélt politikai foglyok részére a teljes amnesztiát, illetve a hátránybakerültek rehabilitálását.
  10. Legyen nyilvános tárgyalás Farkas Mihály ügyében[2] és Rákosi szerepének kivizsgálását, valamint az Oroszországban igazságtalanul elítélt és ott tartott magyarok hazahozatalát.
  11. A néptől idegen címer helyett a régi Kossuth-címer visszaállítását, a március 15-ét és október 6-át nyilvánítsak nemzeti ünneppé és munkaszünetté. Új egyenruhát honvédségünknek.
  12. Teljes vélemény és sajtószabadság megvalósítását, rádión is, és ennek keretében külön napilapok az új MEFESZ szervezetnek. A régi káderanyag nyilvánosságra hozatalát és eltörlését.
  13. A zsarnokság és az önkény jelképét, a Sztálin-szobrot azonnal távolítsák el.
  14. Egymásért teljes szolidaritást vállalunk.

A nagygyűlést sok más követte a budapesti, szegedi és debreceni egyetemeken. A Műegyetemen négyezer résztvevő volt jelen, másnapra demonstrációt jelentettek be.

Miskolcon a diáklázadás hatására a DIMAVAG[3] gyár munkásai tanácskozni kezdenek és egy 21 pontos követelést fogalmaznak meg. Átveszik a gyár felett az irányítást.

„Máról holnapra kifordítjuk a világot a sarkaiból!”

1956. október 23., kedd: A tömegtüntetéseket 13 órakor a kormány először betiltotta, majd 14.30-kor engedélyezte. Több tüntetés kezdődött, az egyik Pesten a Petőfi-szobornál, amelyen az ELTE diákjai vettek részt, egy másik tüntetés résztvevői pedig a Hősök terére vonultak, hogy ledöntsék a Sztálin-szobrot, egy harmadik pedig a Bródy Sándor utcai rádióhoz ment Gerő beszéde ellen tiltakozni. Este tíz órakor az Államvédelmi Hatóság (500-600 fővel) tüzet nyitott a tüntetőkre. Elkezdődött a felkelés. A rádió székházat másnap 11 órakor foglalták el a tüntetők.

A székház védelmére kirendelték a Magyar Néphadsereget is, amelynek a tagjait a tüntetők vagy lefegyverezték, vagy a katonák önként álltak az oldalukra. Éjszakára sok munkás visszatért a gyárakba, ahol leállították a munkát és elvitték a fegyverkészletet, hogy felfegyverezzék vele a munkásmilíciákat. Budapest nagy részén fegyveres küzdelem vette kezdetét a politikai hatalommal szemben.
Ahogyan terjedt a budapesti események híre, úgy kezdődött meg az ellenállás vidéken is, Győrben, Miskolcon, az iparvárosokban, nyugaton és Magyarország északkeleti részén egyaránt.

1956. október 23-án született meg a forradalom későbbi jelképe. (Forrás: Wikipédia)

Az első orosz beavatkozás

Október 24.: Az országban állomásozó orosz csapatok kora reggel délnyugat felől Székesfehérvárról és délkeleti irányból Ceglédről megérkeztek Budapestre több száz T-34-es tankkal és hat-hétezer katonával. Október 22-e óta álltak készenlétben. A katonákat összevonták az Ukrajnából érkező csapatokkal, akik 21-én már Záhonynál jártak. Az ÁVH és az orosz csapatok ellen spontán szerveződött csoportok vették fel a harcot, miközben utóbbiakat próbálták a maguk oldalára állítani. A csata fő helyszínei a Széna tér és Móricz Zsigmond körtér voltak Budán, Pesten pedig a Corvin köz, a Tűzoltó utca, a Ferencvárosi pályaudvar, a Nyugati és Csepel iparkomplexuma.

Aznap a rádióban bejelentik, hogy a kormány élére Nagy Imre kerül, kinyilvánítják a hadiállapotot és felolvassák Nagy Imre orosz hadsereget dicsérő üzenetét (amelyet valójában Gerő írt). Spontán általános sztrájk kezdődik. Budapesten nemcsak a nagy gyárak, de a lakossági és közlekedési szolgáltatók is leállnak.
A kerületekben forradalmi bizottságok alakulnak, például Újpesten, de Győrben és Miskolcon is. Budapesten az első munkástanács az Egyesült Izzó gyárban alakult meg, majd ezt követte a fémkohászoké Csepelen.

Október 25-től az egész országban munkástanácsok alakultak.
Kopácsi Sándor, aki Budapest rendőrfőkapitánya volt 1952-től, átállt a felkelők oldalára és fegyvereket osztott a diákoknak; egységeket szervezett, amelyek a rendőrkapitányságokkal álltak kapcsolatban.

A megyékben a forradalmi bizottságok tagjai a munkástanácsokból kerültek ki; a katonák és a parasztok lefegyverezték a politikai rendőrséget és átvették az irányítást. A győri és miskolci rádió a forradalmárokhoz került. A Nagy Imre-kormányhoz küldték az első delegáltakat, hogy megkezdjék a tárgyalást az esetleges fegyverletételről.

Október 25.: Szuszlov és Mikoján eltávolítják Gerőt a pártelnöki tisztségből, helyette Kádár Jánost nevezik ki. Nagy Imre és Kádár a fegyverletételért reformokat ígérnek. A Parlament előtt békés tüntetés zajlik, ahol a tüntetők megpróbálják átállítani a kivonult orosz tankegységeket[4]. A minisztérium épületéből azonban az ávós katonák tüzet nyitnak a tömegre, amire válaszul az oroszok minden irányba lőni kezdenek. Legalább száz ember veszti életét.

Maléter Pál ezredes, aki korábban még vissza akarta foglalni a felkelőktől a Kilián laktanyát, az események hatására átáll a felkelők oldalára.

Október 26.: A küzdelem folytatódik. Mosonmagyaróváron a határőrlaktanya parancsnoka a tüntetők közé lövet, 52 emberrel végeznek. A felkelők betörnek a börtönökbe, mintegy 5500 foglyot szabadítanak ki. November negyedikéig összesen 17 ezer foglyot engednek el, ezek háromnegyede köztörvényes bűnök miatt ült, negyedük pedig politikai elítélt volt.

Október 27.: Megalakul a Nemzeti Kormány: Nagy Imre gesztust tesz a régi pártok felé (kisgazdák, szociáldemokraták). Az első tűzszünet és béke az orosz csapatokkal.

Október 28.: A rádióban kihirdetik a tűzszünetet. Nagy Imre felvázolja a kormány programját és az orosz csapatok kivonulását követeli. Gerő, Hegedűs (volt miniszterelnök), Bata (volt honvédelmi miniszter), Piros (volt rendőrminiszter) a Szovjetunióba távoznak. A kommunista párt új vezetése: Kádár, mint főtitkár és három másik sztálinista (Apró Antal, Hegedűs András, Münnich Ferenc), továbbá Nagy Imre és Szántó György, mint reformisták.

A hadsereg néhány egységénél forradalmi tanácsokat alapítanak.

Október 29.: Az utcai összecsapások és tárgyalások is folytatódnak. A Nagy Imre-kormány új Nemzeti Gárdát alapít, ezzel is a felkelést akarja csillapítani. A Parlamentben tanácskozik az ellenállókkal. Az egyik ilyen tárgyaláson Nagy Imre azt vágja oda Csongovainak, a Tűzoltó utcaiak egyik vezetőjének:

„Hát szerinted én nem vagyok ugyanolyan magyar, mint te?!” Mire Csongovai a következőt válaszolja:

„Az meglehet, de most nem az számít, hogy ki a nagyobb magyar, hanem az, hogy ki a nagyobb forradalmár!”

Október 30.: Az orosz csapatok megkezdik a kivonulást Budapestről. Zavargások a Köztársaság téren, a Pártközpont épülete előtt, ahova ÁVH-sok menekültek. Mező Imrét, a budapesti párttitkárt kivégzik és sok ávóst meglincselnek. Nagy Imre cáfolja, hogy hadiállapotot hirdetett ki és tovább tárgyal az oroszokkal a teljes kivonulásról. Fenntartásokkal bár, de végül minden forradalmi tanács a Nagy Imre-kormány mellé áll. Sok delegáció érkezik Budapestre. Mindszenty bíboros kiszabadul. Újra alakulnak a régi pártok. 25 új napilapot adnak ki.

Az új kabinet alkotmányos és legitim, miután a területi tanácsok azt jóváhagyták. Nagy, Kádár és Losonczy a volt állampártból kerülnek az élére, Tildy Zoltán és Kovács Béla a kisgazdáktól és Erdei Ferenc a földművesektől, egy helyet pedig a szociáldemokratáknak hagynak.

Mikoján és Szuszlov, a rettegett ikrek Budapestre érkeznek. Azt ígérik, hogy tiszteletben tartják a többpártrendszert, amennyiben az nem veszélyezteti a „szocializmus alapjait”, továbbá támogatásukról biztosítják Nagy Imrét. Valójában a döntés már rég megszületett és jóvá is hagyták: a második orosz intervenció zöld utat kap.

A Rákóczi út a Szövetség utcától a Keleti pályaudvar felé nézve. Előtérben a Magyar Divatcsarnok romjai. (Fotó: Bauer Sándor / Fortepan)

Október 31.: A moszkvai rádió arról számol be, hogy az orosz kormány készen áll tárgyalni a csapatok kivonulásáról. A vidéki tanácsok ezzel szemben arról adnak hírt, hogy újabb orosz egységek lépték át a határt. A kommunista pártot feloszlatják, helyébe a Magyar Szocialista Munkáspárt lép.

Maléter Pál és Király Béla, a Nemzeti Gárda vezetője a Kilián laktanyában tanácskoznak egy Nemzeti Védelmi Tanács létrehozásáról, miután Dudás József, a felkelők egyik vezetőjének elfoglalta a külügyminisztérium épületét. Király ellenezte Maléter ötletét.

A kormányban két ellentétes nézőpont ütközött:

  • Maléter a hadsereg szerepét hangsúlyozza és azt, hogy nem bízik a felkelők irreguláris csapataiban.
  • Király pedig, aki 1944-45 között a hadsereg egyik tisztjeként szolgált, most a Nemzeti Gárda élén feladatának tekinti a katonák és a szabad csapatok egyesítését.

A céljuk egyezik: beolvasztani és irányítás alá venni a felkelő csapatokat, hogy helyre állítsák a rendet és legitimálják a Nagy-kormányt és a magyar államot.

A Ganz-MÁVAG, a Láng, a Beloiannisz és Egyesült Izzó gyárak delegáltjai gyűlést szerveznek, ahol lefektetik a gyári tanácsok működését, és kilenc pontban összegzik a programjukat. Az első pontban kihirdetik, hogy „a gyár a munkásoké”[5], amit a következőkkel egészítenek ki: „a legfelsőbb autoritás a Munkástanács, melyet a munkások választanak meg demokratikus úton”, „a direktorátust és vezetőséget a munkások választják” és „minden lényeges kérdésben – legyen az a bértábla, munkaerőfelvétel, létszámfölösleg megállapítása, javak elosztása – a munkások tanácsa hoz döntést”.

További gyűlések számos másik gyárban.

November 1.: Az orosz csapatok körbeveszik a budapesti repteret. Nagy Imre tiltakozása, az ENSZ-jelentés, Magyarország semlegességének kinyilvánítása és kilépés a Varsói Szerződésből. Győrben a forradalmi tanács feloszlatja a burzsoá pártok szervezte demonstrációt. Kádár, miután kihirdette a „győzedelmes felkelést”, eltűnik. Kormányküldöttség találkozik a csepeli munkástanácsokkal és arra kéri a dolgozókat, hogy álljanak újra munkába.

November 2.: Budapest munkástanácsai kihirdetik, hogy november 5-étől újra munkába állnak. A borsodi és miskolci tanácsok egy Nemzeti Forradalmi Tanács felállítását és hatalmának kinyilvánítását követelik, hogy a Parlament helyébe lépjen.

November 3.: A Nagy Imre-kormány átalakítása. Maléter képviseli a felkelő erőket és honvédelmi miniszter lesz. A Szabad Kossuth Rádióban beszédet mond Mindszenty bíboros. A Szabad Európa Rádión elhangzik a „Mindszenty bíborost hatalomba!” . Malétert és a magyar hadsereg tisztjeit letartóztatják a Tököli Reptéren, mikor azok az oroszok kivonulásáról mennek tárgyalni.

Erzsébet (Lenin) körút a Dohány utca felől a Wesselényi utca felé nézve. (Forrás: Fortepan / Bauer Sándor)

A második orosz beavatkozás

November 4.: Az oroszok csapatai kora reggel megtámadják Budapestet (mintegy 6000 tank és 200.000 ember). Ezek a csapatok már november 1-én átlépték a határt. Az első egységek, amelyek Ukrajna felől érkeztek, áthaladnak Miskolcon majd megérkeztek Budapest délkeleti határába. Szolnokon csatlakoztak hozzájuk a Románia felől érkező egységek. Kádár, aki napokra eltűnt (Moszkvában volt november másodika óta), bejelenti, hogy átveszi a munkások és parasztok kormányát az orosz seregek támogatásával.

A harcok szerte az országban kiújulnak. Nagy Imre a Jugoszláv Nagykövetségre menekül. Teljes az általános sztrájk.

Az oroszoknak jól jön a „baráti országok” támogatása és a Nyugat semlegessége, minden figyelem a Szuezi válságra terelődik. Akkor még nem volt tudható, hogy az amerikaiak már október 22-én kijelentették, nem nyújtanak segítséget a magyar forradalomnak.

November 5-12.:

A harcok folytatódnak az országban. Az utolsó ellenállók Pécsen vannak, ahol a bányászok a Mecsek bunkereibe vonulnak vissza és innen zavarják az orosz konvojokat, Csepel munkásnegyedeiben és a salgótarjáni régióban folynak még  utóharcok.

November 12-én Újpest Forradalmi Tanácsa kezdeményezi a Központi Munkástanács létrehozását.

Forrás: Fortepan / Zajti Ferenc

Nagy-budapesti Központi Munkástanács

November 13.: Kádár számos budapesti munkástanács delegációját fogadja, akiknek kizárólag gazdasági hatalmat szándékozik adni. Gimes Miklós, Fekete Sándor és Nagy Balázs megalapítják az FSZSZ-t (Független Szocialista Szövetség).[6].

November 14.: A Központi Munkástanács (KMT) a sztrájk felfüggesztését kéri. A tanácsok 500 képviselője kijelöli a 22 vezetőt. Ezek a budapesti gyárakból, kerületi és vidéki tanácsokból, például Borsodból kerülnek ki. Részleges sztrájk.

Kidolgoznak egy kezdetleges politikai programot és megfogalmazzák követeléseiket Kádárnak: vonuljanak vissza az orosz csapatok, a többpártrendszer visszaállítása és titkos szavazások bevezetése, a demokratikus kormány megalakítása, valódi szocialista és a legkevésbé sem kapitalista gyárműködés bevezetése, független szakszervezetek életre hívása, az ál-szakszervezetek eltörlése, a sztrájkjog bevezetése, sajtószabadság, egyesülési-, és vallásszabadság.

Kádár a következőt válaszolja: „Minden jogotok megvan ahhoz, hogy ne ismerjétek el a kormányomat. De ez nem számít. Engem a szovjet hadsereg támogat, ti meg azt csináltok, amit akartok. Ha nem akartok dolgozni, az a ti dolgotok. Itt a Parlamentben mindig lesz világítás és lesz mit ennünk.”

November 15.: A KMT a BKV Akácfa utcai irodáiba költözik át. Balázs Árpádot, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét leváltják posztjáról, miután a sztrájkolókat munkába visszahívó beszédet mond a rádióban, hogy a dolgozók így ismerjék el a Kádár-kormány legitimitását. A tanács körbejárja a gyárakat és magyarázkodik  az elégedetlen csoportok gyűlésein. A csepeli Dévényit nevezték ki elnöknek. Az oroszok megkezdik a letartóztatásokat és deportálásokat a Szovjetunióba. Gyakran ártatlan járókelőket tartóztatnak le és hurcolnak el, állandósítva ezzel a terror légkörét. Vidéken a forradalmi tanácsok hatalma áll szemben a politikai rendőrséggel, akiket az orosz hadsereg támogat.

November 16.: Budapest utolsó ellenállási pontja, a Péterfy utcai kórház is elesik.

November 17.: Kádár és a KMT második találkozója is eredménytelenül zárul. A KMT a következőt javasolja: „Visszatérünk dolgozni november 19-től, amennyiben a kormány megkezdi tárgyalását a szovjetekkel, azok kivonulásáról és garantálja Nagy Imre visszahelyezését a kormányba”. Kádár megpróbálja az időt húzni.

November 18.: A KMT találkozója az orosz Grebenyik tábornokkal.

November 19.: A forradalmi tanácsok delegáltjait az egész országból Budapestre hívják, hogy megalapítsák az Országos Munkások Tanácsát. Budapesten újraindul a munka, miután sikerül a KMT-nak megállapodnia az üzemi gyűlésekkel. Vidéken  majdnem teljes sztrájk volt; a tatabányai bányászok még a bányát is elárasztották vízzel.

November 21.: Grebenyik tábornok a KMT tanácskozására 400 tankkal érkezik meg. Az orosz hadseregnek így sikerül megakadályoznia a KMT hivatalos tanácskozását a Sport Palotában, ennek ellenére néhány budapesti és vidéki delegáltnak sikerül találkoznia. A delegáltak fele (javarészt a salgótarjáni, tatabányai és pécsi bányászok) szemrehányást tesz a többieknek, amiért azok visszamentek dolgozni:

Ha dolgozni szeretnétek, hát dolgozzatok, de ehhez sem szenet, sem áramot nem fogunk adni nektek! Minden bányát elárasztunk!

A Nagy-budapesti Központi Munkástanács ratifikálta a 48 órás sztrájkot, amit a munkások már akkor megszavaztak, mielőtt az oroszok megérkeztek volna a találkozóra. Az összeköttetés a Nagy-budapesti Központi Tanács és a vidéki tanácsok között folyamatos. A bátortalannak mutatkozó Dévényi elnököt lecserélik a fiatalabb Ráczra, egy 23 éves munkásra a Beloiannisz gyárból. Balit (szintén a Beloiannisz gyárból) és Kalocsait (a csepeli növényolajgyárból) nevezik ki alelnököknek.

A KMT napilapot indít, hogy ezzel ellensúlyozzák a Kádár-kormány hamis információit a rádiókban és nyomtatott sajtóban.

November 22.: Nagy Imrét letartóztatják a jugoszláv nagykövetségen, ahol menekültként fogadták be.

November 23.: A forradalom kitörésének egy hónapos évfordulóján a tanács úgy dönt, hogy senki nem mehet ki Budapest utcáira egy órán át, ezt ellenőrzik is. További orosz csapatok érkeznek.

November 25.: A KMT és a kormány ülésezik.

November 23-30.: Több találkozó a KMT és az oroszok között.

December 2.: Ráczot és Balit oroszok tartóztatják le a Beloiannisz gyárban. Válaszul az egész gyár sztrájkba kezd, így azonnal elengedik őket.

December 4.: Az üzemi gyűlésen szervezkedni kezdenek egy tüntetést a második orosz beavatkozás ellen. A KMT úgy határoz, hogy ezen csak nők vegyenek részt.
Sebestyént megpróbálják letartóztatni a Magyar Optikai Művekben. A teljes sztrájkot és ellenállást látva azonban a páncélozott autók visszafordulnak.

Az asszonyok tüntetése; nők a kezükben virággal a Hősök terére vonulnak, hogy így tiltakozzanak az egy hónapja tartó orosz megszállás ellen.

1956. december 4. Városliget, háttérben a Vajdahunyad vára a Műjégpálya felől nézve, a tüntető asszonyokkal, 1956 december 4-én (Forrás: Fortepan).

 

December 5.: Letartóztatják Gyimes Miklóst. A rendőrség megpróbálja elkapni Balit és Ráczot is, azonban ők sikeresen elbújnak a gyárban. A rendőrség a munkások határozott tiltakozása láttán nem mer intézkedni. Eközben országszerte nagy számban tartóztatják le a Munkástanács tagjait.

December 8.: Salgótarjánban az oroszok a bányászokra lőnek, számos halálos áldozat.

December 9.: A megszállás elleni tiltakozásként 48 órás sztrájkot hirdetnek meg. A kormány betiltja a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot és megkezdik a szervezet feloszlatását, hiszen „tagjait kizárólag politikai kérdések érdeklik, céljuk pedig egy új hatalmi erő létrehozása az állam végrehajtó szervei ellen”.
A KMT szinte összes letartóztatott tagját szabadon engedik.

December 11.: Általános sztrájk. Kádár „párbeszédre” hívja Ráczot és Balit, akiket a Parlamentbe érkezéskor letartóztatnak. Az Értelmiség Forradalmi Tanácsa feloszlik.

December 12.: Zavargások Egerben, a korábban letartóztatott munkástanács tagok kiszabadítása.

December 13.: Rácz és Bali letartóztatása miatt a Beloiannisz sztrájkba kezd. Balit szabadon engedik (majd 1957-ben újra letartóztatják), de Rácz börtönben marad. Az oroszok támogatásával Kádárék újra ellenőrzés alá vonják a teljes országot. A Munkástanácsok számtalan tagját tartóztatják le.

A vég

December 15.: a Kádár-kormány halálbüntetést ígér a sztrájkolóknak.
December 17.: az első halálbüntetések végrehajtása.
December 26.: Marosán nyilatkozata: „legalább tízezer munkást kell megölni ahhoz, hogy megtörjük a munkástanácsokat”.

1957.

Január 8.: a Csepel Művek legfőbb tanácsát feloszlatják
Január 11 és 12.: Csepel munkásai sztrájkba lépnek. A rendőrség beavatkozik, áttöri a munkások barikádjait, egy halálos áldozat.
Szeptember: az utolsó Munkástanács feloszlatása. A Népszabadságban megírják, hogy a Munkástanácsok ellenforradalmat szítottak.

Az írást Dadányi Dávid fordította. Az első rész itt olvasható.

[1] – Azaz ne pártkáderek irányítsanak.

[2] – Farkas Mihály honvédelmi miniszterként volt felelős az 1949 és 1952 közötti perekért.

[3] – Diósgyőr közelében ez a gyár több ezer munkást foglalkoztatott, és elsősorban katonai felszereléseket gyártott.

[4] – A tömegben a következőket skandálták: „Le Gerővel!”, „Éljen soká Nagy Imre!”, „Nem vagyunk fasiszták!”

[5] – Bob Dent, Budapest 1956. Locations of a drama, 341. oldal. Magyarul: Budapest ​1956. A dráma színterei. Európa, Budapest, 2016.

[6] – A kommunista párt ellenzéki harcosai, a Petőfi Kör szervezői, akik trockisták lettek. Az újságíró Gimest (1917-1958) letartóztatták és a Nagy Imre-perben elítélték, 1958-ban kivégezték. Nagy Balázsnak sikerült Nyugatra menekülnie.