Szokatlan napra ébredt az alföldi kistelepülés minden egyes lakója. Alapvetően semmi rendkívüli nem történt a környéken azóta, hogy még az ötvenhatos forradalom idején néhány felkelő rejtőzködött a faluban, és igazából abból sem lett akkora világszenzáció. Most azonban más volt a helyzet, és előbb a hazai, majd hamarosan a nemzetközi sajtó, rádió és televízió is megtanulta egyszer és mindenkorra a hosszú és külföldiek számára gyakran nyelvtörést okozó Kiskunterebélyes nevet.
Történt ugyanis, hogy Szépvári Frigyes mezőgazdasági szakember és nyugalmazott általános iskolai tanár egy reggel azzal szembesült, hogy az otthona melletti telken, ott, ahol előző este még a kukoricás volt, egy óriási, fekete kocka jelent meg a semmiből. A házméretű alkotmány megfejthetetlen rejtély volt mindenki számára, és sem a térfigyelő kamerák, sem a műholdak nem voltak képesek választ adni a jelenségre. Sajnálatos módon szemtanúk sem akadtak. Senki sem hallott vagy látott aznap éjjel bármit, ami a legcsekélyebb nyomra vezethetett volna, így a község lakóinak fogalma sem volt arról, mikor, miért, hogyan és legfőképpen honnan érkezhetett a furcsa alakzat.
Pedig mindenki meg mert volna esküdni rá, kiváltképp maga Szépvári úr, hogy előző este a kockának, amely minden oldalról átlátszatlan és áthatolhatatlan, még nyoma sem volt. Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy meg kellett volna jelennie. Sőt, tulajdonképpen a dolgok pontosan úgy zajlottak az utóbbi időben, ahogy azoknak lenniük kellett. Reggelente Frici bácsi meglehetősen korán kelt, hogy elintézze a gazdaság ügyes-bajos dolgait, és segítsen az állatetetésben; utána általában be kellett mennie az önkormányzathoz, délután pedig kinézett egy hosszúlépésre és egy felesre a helyi presszóba. Este, amikor a híreket hallgatta és a kézilabdameccset nézte, még egészen bizonyosan semmi hír sem volt erről a bizonyos kockáról.
A megmagyarázhatatlan esemény hatására az addig ismeretlen falucska azonnal felkerült a paranormális jelenségek térképére, a nyugdíjas gazdálkodóból pedig egy csapásra híresség vált. Sokan összekötötték a kocka megjelenését az ő személyével, sőt egyesek úgy gondolták, ő maga építette titokban a szerkezetet. Mások úgy vélték, hogy valamilyen emberfeletti hatalom őt választotta ki egy kimondottan nemes – vagy éppen nemtelen – feladatra. Akadtak viszont akadékoskodók, akik szerint Szépvári úr tett valamit, amit nem kellett volna, a kocka megjelenését pedig bizonyára amolyan isteni büntetés transzcendens üzeneteként kellett volna szerintük értelmezni.
Ők inkább elüldözték volna a kockát, és szerették volna visszakapni a korábbi, rendes életüket, amikor még nem lepték el mindenféle jöttmentek, ákombákomokról beszélő szakemberek meg válogatott kuruzslók a környéket. Pláne nem volt ennyi megátalkodott külföldi a faluban. Nem hiányzott nekik, hogy mindent beterítsen a migránsok hada, és később ne adj’ isten még egész turisztikai ágazat épüljön az utóbbiak kényelmére és szórakoztatására. Ez már egyszerűen tűrhetetlen lett volna.
Mások abba nem tudtak belenyugodni, hogy esetleg valóban komoly, történelmi jelentőségű és sorsfordító dologgal állnak szemben, és abba sem, hogy talán nem ez a legalkalmasabb pillanat fejőstehénné tenni az új látványosságot, és kisebb-nagyobb vagyonokat összeharácsolni belőle különféle ízléstelen szuvenírekkel és a sebtében összetákolt turisztikai infrastruktúrával. Pedig Özvegy Rőthegyi Gyuláné és Baloghné Andorfi Ildikó, akik egy héttel korábban még a pokolba kívánták az összes betolakodót és élősködőt, pontosan így tettek, amikor pólókat, bögréket, sapkákat, kulcstartókat és hűtőmágneseket kínálgattak a Sashalom utcán átvonuló utazóknak.
Ezek alapján is sejteni lehet, hogy a falusiak egy másik csoportja kifejezetten örült a felfordulásnak és annak, hogy végre van valami pezsgés. Sokan közülük igyekeztek meglovagolni a nem várt helyzetet, miközben mások olyanokat állítottak egy interjú, riport vagy a percnyi hírnév érdekében, hogy nagyon régóta ismerik Szépvári urat, és közeli viszonyt ápolnak vele. Olyanok is, akik nem is ismerték vagy egyáltalán nem köszöntek neki, sőt, bizonyos Alsószászi József, aki kifejezetten haragban állt az érintettel, szintén ezen személyek táborát gyarapította.
Akadtak olyanok is, akik látni vagy hallani véltek dolgokat azon a bizonyos estén; akik szentül hitték, hogy márpedig történtek furcsa események aznap éjjel és az azt megelőző napokban is; hogy Szépvári úr szokatlanul viselkedett; hogy ők maguk is üzeneteket kaptak a kocka tulajdonosaitól. Eközben minden önkéntes lelkesen állította, hogy noha Szépvári Frigyes tanári múltja miatt köztiszteletben álló személy, ők kapták a legpontosabban, első kézből az információikat, és magánál Szépvári úrnál is tájékozottabbaknak mutatkoztak. Utóbbi inkább csak hümmögött, vakarta a fejét, és kis idő múlva már ugyanúgy az állatok etetése, a presszó és a hírek töltötték ki hétköznapjait, mint annak előtte – na meg egy másik szenvedélye, a kosárfonás.
Az érdeklődés és a hájp azonban egyáltalán nem akart megszűnni a kockával kapcsolatban, és néhány héttel később egyre inkább a tetőfokára hágott a hisztéria. Miközben vadul szelfiző fiatalok és fotózkodó turisták lepték el a környéket, megjelentek olyan szószólók, akik arról számoltak be, hogy ők bizony jártak a kocka belsejében, és ismerik annak titkát, de még csak sejtelmes célzásokat is tilos tenniük arra vonatkozóan, mit rejt az óriási, fekete doboz. Közülük is kiemelkedett Gombóczi Dénes gázszerelő, aki két révület közötti józan pillanataiban azt állította, még a kocka központi fűtését is alkalma volt mélyrehatóan megismerni a bent eltöltött idő alatt.
A média és a turizmus mellett később természetesen megjelentek a különböző szaktekintélyek, titkosszolgálatok és kormányzati képviselők is. A világ vezető nagyhatalmai és kutatói törték a fejüket azon, hogyan kerülhetett a kocka jelenlegi, kiskunterebélyesi helyére, és mit is kezdhetnének vele. Voltak, akik a világbéke forrását, mások a nukleáris fegyvereknél is nagyobb fenyegetést láttak benne. Egyesek szent ereklyeként kezdték csodálni, mások a kvantummechanikában, a káoszelméletben vagy az asztrobiológiában vártak komoly áttörést a kocka minél szélesebb körű tanulmányozásáról.
Arra is több ízben akadt példa, hogy ismeretlen tettesek igyekeztek megrongálni vagy eltulajdonítani a képződményt, de mindannyiszor sikertelenül, végül pedig általában önként adták fel magukat kétségbeesésükben. A kocka azonban minden próbálkozás ellenére mozdíthatatlan, megbonthatatlan, elpusztíthatatlan és megfejthetetlen maradt, és a legfejlettebb szuperszámítógépek, szkennerek és helyszíni elemzések sem derítették ki, miféle anyagból készült, illetve mi lehet benne. A találgatások internetes fórumok, zártkörű online csoportok és zsúfolt kocsmaasztalok egész garmadáját mozgósították, akik egymás után álltak elő vadabbnál vadabb elméleteikkel.
Úgy tűnt, a több milliárd főt számláló emberiség, vagyis a teremtés koronái a maguk kozmikus ambícióival képtelennek bizonyultak arra, hogy megértsék a kocka lényegi természetét, ezért rövidesen az emberi faj krémje járult a jövevény elé annak érdekében, hogy az ügy végére járjanak. E célkitűzés értelmében minden nemesebb intellektuális szakma egyetlen képviselőt delegálhatott, mégpedig azt, akit a szakmai zsűrik és bizottságok a legalkalmasabbnak ítéltek a feladat betöltésére. Emellett egyéb tisztviselők és magas beosztású vezetők is kifejthették önálló véleményüket.
Természetesen a befolyásos üzletemberek, a minden sarkon ott leselkedő filantrópok, mágnások és celebek sem maradtak ki a történetből, ők is egymás után tették közzé gondolataikat, amelyek a néhány karakternyi bejegyzésektől az akadémiai esszékig és többkötetes kutatómunkákig terjedtek. Sőt, a világra szóló vita hamarosan költők ódáival, himnuszaival, szonettjeivel, valamint szorgos fanatikusok apostoli kinyilatkoztatásaival bővült, majd lassacskán vallásos és ideológiai mozgalmak szökkentek belőle szárba. Így alakult meg a Nemzetközi Kockatagadók Társasága, a Tiszteletreméltó Világkocka Egyesült Egyháza, illetve végül, de nem utolsósorban a Globális és Egyetemes Kockatudományi Intézet is.
Az első megkérdezett szaktekintély egy fizikusi végzettséggel is rendelkező mérnök, a svájci származású Hermann Zimmerfrei volt, aki gondosan megmérte a kocka paramétereit, így szélességét, hosszúságát, magasságát, térfogatát, tengelyeit, szögeit és további mennyiségeit is, majd különböző kísérleteknek vetette alá a részecskeütköztetéstől a különféle mechanikai vizsgálatokig. Ennek végeredményeként arra jutott, hogy a termodinamika és a kinematika semmiféle törvénye nem alkalmazható a kockára; az az anyag teljesen új aspektusát ragadja meg, amelyre a tudomány jelenlegi állása képtelen magyarázatot adni.
Ezután egy olasz építész, egy norvég csillagász és egy indiai programozó informatikus következett, akik egyrészt megállapították, hogy a kocka geometriai szabályossága a tökéletesség olyan fokán áll, amely semmiképpen sem lehet földi eredetű, sőt a belőle kibocsátott, értelmezhetetlen digitális jelek alapján az sem bizonyos, hogy a naprendszerből származik. Emellett egyöntetűen hangsúlyozták a forradalmi technológiát, amelyet az alakzat magában rejthet, ezzel kapcsolatban pedig a kanadai orvosszakértő és genetikus is kiemelte, miféle kiaknázatlan lehetőségeket rejthet magában az eszköz a daganatos betegségek és a születési rendellenességek gyógyítására nézve.
A filozófia, azon belül is a léttan és a teológia jeles professzora egyenesen megkérdőjelezte a kocka létét, és nyelvész kollégájával együtt azon kezdett töprengeni, mit is tekinthetünk posztmodern szempontból kockának, hogyan kellene azt definiálni, és minek a függvénye az, hogy a kocka akkor most tulajdonképpen létezik-e vagy sem. Az ezoterikus szakemberek és ufókutatók ezzel ellentétben kész tényként tekintettek a tömör, fekete idomra, és egy idegen civilizáció távoli hírnökét látták benne, amely egy másik galaxis, mi több, esetleg egy másik, számunkra láthatatlan dimenzió magasabb rendű megnyilvánulása. Az észak-amerikai gabonakörök, a Bermuda-háromszög és az 51-es körzet együttvéve is semmiség ehhez képest, hajtogatták rendületlenül a kamerák előtt.
A biológusok és a vegyészek hasztalan kutatták az élet nyomait a teljesen elszigetelt és hermetikusan zárt kockában, a papok pedig ugyanilyen hiábavalóan tekintették mennyei vagy éppen sátáni jelnek a dobozt, amely miatt még gyakrabban és még áhítatosabban kell szerintük a hitre összpontosítania a Gondviselés tévelygő nyájának. Természetesen akadtak meghatározó politikusok, uralkodók, elnökök, tanácsadók, miniszterek és tábornokok, akik nemzetbiztonsági kockázatként tekintettek az idegen testre, és minden erejükkel amellett érveltek, hogy márpedig, ahogyan az idősebb Cato érvelt Karthágóval kapcsolatban, az elvetett kockának vesznie kell, azaz ,,alea iacta esse delendam”.
Várható volt, hogy ennek hatására különféle kockajogi aktivisták fogják latba vetni képességeiket, és a közösségi oldalaktól kezdve a különféle kormányszerveknél való lobbizásig mindenféle kampánnyal, élőlánccal és tüntetéssel igyekeztek jogokat biztosítani a fekete kockának mint egyedülálló és különleges entitásnak, bolygónk és kultúránk páratlan értékének. Eközben azt is kezdeményezték, hogy a szögletes doboz kerüljön fel a Világörökség Program listájára, és hozzanak létre körülötte egy kiskunterebélyesi rezervátumot, illetve azt, hogy valamennyi állam nyilvántartásában bevezessék a kockaságot mint új társadalmi nemet és speciális, megkérdőjelezhetetlen identitást.
Akadtak önjelölt remeték, futóbolondok és próféták is, akik egy új korszak hajnalának tekintették az alakzatot, és a közelgő világvégéről prédikáltak az egybegyűlteknek. Voltak, akik áldásnak, mások pedig, ahogyan arról már szó esett korábban, sorscsapásnak látták a képződményt, ennek megfelelően hol totális önmegtartóztatásra és bűnbánatra, hol pedig nihilista kicsapongásokra és rituális öngyilkosságra ingerelték a tömegeket. Az anarchisták titkos összeesküvést szerveztek a kocka hatalmának mielőbbi megdöntésére, ezzel párhuzamosan pedig aktatáskás ügynökök és magánhelikopterekkel landoló oligarchák jelentek meg a környéken, akik elkezdtek licitálni a telekre a kockával együtt, vagy rögtön ügyvédeikkel érkeztek, azt állítva, hogy jogilag mindig is az ő cégükhöz tartozott a terület kockástul, mindenestül.
Heteken keresztül másról sem lehetett olvasni vagy hallani a médiában, mint a kockáról, és amíg az emberek egy része szinte el is feledkezett arról, hogy a fekete dobozon kívül is van élet, addig mások teljesen megcsömörlöttek a témától, és teljesen elzárkóztak mindenféle diskurzustól. Szépvári Frigyes annyit vett észre a dologból, hogy egyre többen nyüzsögnek a kiskunterebélyesi utcákon, a presszó folyton tele van, és amíg dugig vannak a templomok és a szálláshelyek, addig egyre többen vásárolnak ingatlant a faluban, és elképesztő beruházásokba kezdenek. Orosz, kínai, amerikai és arab befektetők jelentek meg a vidéken, és a leghíresebb technokrata vállalatok jelentkeztek be, hogy székhelyüket inkább a magyar Alföldre helyeznék át a kaliforniai Szilícium-völgyből.
Az egyik ilyen fullasztó és túlterhelt napon, amikor Szépvári úr kellemes délutáni rutinja szinte teljesen felborult; amikor szinte teljesen kirabolták a boltokat és őt magát sehová sem engedték be, a tulajdon otthona előtt pedig kíváncsiskodók végeláthatatlan hada jelent meg; amikor postaládája roskadásig volt lelkendező és fenyegető levelekkel, és amikor már akkor is csak a kockáról volt szó, amikor csak az esti meccset szerette volna megnézni – akkor ő halkan, de csak nagyon halkan, alig hallhatóan azt mormolta magában, milyen kár, hogy nem egy gömböt vagy egy gúlát küldtek inkább, még az is szórakoztatóbb lett volna.
Másnap reggelre a környék elcsendesült. A tévéstábok szedelőzködni kezdtek furgonjaikkal, a katonai repülőgépek és harckocsik útnak eredtek, a daruk és markológépek otthagyták félkész, csonka kísértetként meredező építkezéseiket. A turisták stoppal és tömegközlekedéssel, az üzletemberek és celebritások pedig különböző luxusjárművekkel hagyták el a terepet. A kiskunterebélyesi kukoricás elnéptelenedett. Méghozzá nem véletlenül.
A kocka eltűnt, köddé vált, ráadásul minden nyom nélkül, mintha soha nem is létezett volna. A hírek és a tudományos kutatások egy szót sem szóltak többé a titokzatos jövevényről, az elit és a cenzúra pedig teljesen kitörölte a történteket az emlékezetből. Ez azonban nem került hatalmas erőfeszítésükbe, hiszen az emberek többsége hamarosan magától is felejteni kezdett. Szépvári Frigyes mezőgazdasági szakember és nyugalmazott általános iskolai tanár mindeközben elindult, hogy elintézze azt a bizonyos dolgot az önkormányzatnál, amit már tegnap is szeretett volna, hogy legyen még ideje betérni a presszóba egy hosszúlépésre és egy felesre az esti meccs előtt.
Címlapfotó: Sergio Samuel Chilero Salinas, by Creative Commons
