A fordítástechnológiában utazó nagyvállalatok igazgatótanácsaiban pezsgőt bontottak, amikor Barack Obama elnök bejelentette a 2009-es amerikai innovációs stratégiát.^[1] Ennek kulcselemei között szerepelt az „automatikus, nagy pontosságú, valós idejű fordítás a világ nagy nyelvei között – ami jelentősen csökkenti a nemzetközi kereskedelem és kommunikáció akadályait”. Hogy a belföldi és külföldi hírszerzés mit tudna kezdeni egy ilyen technológiával, arra Obama elnök nem tért ki. Az NSA, mi mást is tett volna, hallgatott.

Pár hónapra rá pusztító földrengés döntötte romba Haitit. A vállalati szektor unszolására a Carnegie Mellon Egyetem kutatói az érdeklődők rendelkezésére bocsátották a haiti kreol nyelv adatbázisait. Az ennek felhasználásával továbbfejlesztett gépi fordítási megoldásokat – nyilvánvaló és komoly hiányosságaik ellenére – széles körben bevetették a katasztrófaelhárításban. A jövő megkezdődött – harsogták a fejlesztők, és médiakampányaikban világgá kürtölték a nyelvi korlátokat lebontó technológia jótéteményeit.

Ekkortájt tette át székhelyét Párizsból az USA-ba a Fordítók Határok Nélkül nevű nonprofit szervezet, amely az 1990-es évek közepén nőtt ki az Eurotexte nevű profitorientált fordítóirodából. A történet szerint, amikor az Eurotexte párizsi irodáját kérte fel az Orvosok Határok Nélkül (Médecins sans frontières, MSF) bizonyos anyagok lefordítására, az iroda ingyenesen végezte el a munkát, hogy így támogassa a segélyszervezetet. Ezután más NGO-knak is hasonló jótékony segítséget nyújtott – majd hogy ezt a segítségnyújtást különválassza profitorientált tevékenységétől, Fordítók Határok Nélkül (Traducteurs sans frontières, TSF) néven hozott létre egy nonprofit szervezetet az Eurotexte vezetőinek irányítása alatt.

A névválasztás kiváló marketingeszköznek bizonyult: a „határok nélkül” szervezetek jó hírnevéből a TSF-re is bőven vetült dicsfény. Kezdetben az Eurotext fizetett alkalmazottjai végezték a TSF munkáját, hamarosan azonban szabadúszó fordítók is csatlakoztak a kezdeményezéshez, önkéntes alapon. A nonprofit szervezet humanitárius irányultsága és a szervezetet létrehozó – és azzal szorosan összefonódó – Eurotexte kereskedelmi irányultsága között feszülő ellentmondásra Mona Baker 2006-ban hívta fel a figyelmet,^[2] ám a legtöbb szabadúszó fordító nem sok kivetnivalót látott mindebben.

2010-ben, amikor a TSF áttette székhelyét a Connecticut állambeli Danburybe, és Translators without Borders (TWB) néven az USA-ban regisztrált (501(c) státuszú) jótékonysági szervezet lett, a vezetőségét elárasztották a vállalati szektor nehézsúlyú képviselői. Igazgatótanácsában és tanácsadó testületében helyet kaptak a gépi fordítás és a crowdsourcing^[3] legfőbb használói (Facebook, Google, Microsoft, Symantec, Adobe, Oracle, MacroMedia, dotSub, Paypal stb., ha csak a 2014-es névsort nézzük), a világ 100 legnagyobb fordítóvállalata közül jó néhánynak a képviselői (Lionbridge, Moravia, Textminded, Elanex stb.), illetve a szabadúszó fordítók piacának irányt szabó vállalati megmondóemberek (a világ legnagyobb fordítóportáljának, a ProZ.com-nak, a gépi fordítás vállalati felhasználóit tömörítő TAUS-nak, a fordítóiparra szakosodott, önmagát függetlennek beállítani igyekvő Common Sense Advisory piackutató vállalatnak, a fordítási szektor nagyvállalatainak konferenciáit szervező Localization Worldnek, valamint a fordítóipar vállalati szócsöveként működő Multilingual Magazine-nak a képviselői). A névsoron végignézve az embernek az a benyomása támadt, hogy

az önmagát független nonprofitként pozicionálni kívánó Fordítók Határok Nélkül valójában egy hatalmas iparági konzorcium filantróp csápja.

Ha a Riporterek Határok Nélkül vezetőségébe Rupert Murdoch, Michael Bloomberg, Silvio Berlusconi és Arianna Huffington ülne be, és ők szabnák meg, hogy mivel foglalkozzanak az általuk irányított, önkéntesen dolgozó profi oknyomozó újságírók, mindenki magától értetődően összeférhetetlenséget kiáltana. Ám az engedelmes szabadúszó fordítói közösségben a legtöbben tudomást sem vettek erről, és a többiek is túlnyomórészt csak megvonták a vállukat: ha nem tetszik, ne vegyél benne részt.

A nagyvállalati szektor képviselőinek masszív jelenléte nyomán a TWB működése is új fokozatba kapcsolt. A ProZ.com külön platformot fejlesztett ki a TWB számára a fordítási feladatok kezelésére. Az így létrejött eszközközpontú, platformalapú, felülről lefelé építkező és nagyfokú méretezhetőséget kínáló modell a fordítási szektor vállalati eszményképét testesítette meg. A gépi fordítás vállalati felhasználóit tömörítő TAUS 2012-es konferenciáján Lori Thicke, a TWB (és a TSF) alapítója kiemelte: rendszerük „közvetlenül összekapcsolja a tömeget az NGO-val, és utána nem is vesz részt a folyamatban”. „Tömeg” alatt a platformra toborozott önkéntes profi fordítók seregét értette. A platform kiküszöbölte a közvetítő személyeket, és azt a benyomást keltette, mintha a fordítási segítséget igénylő NGO-k és a segíteni kívánó szabadúszók közvetlenül egymásra találnának. Mintha nem is volna közvetítő. Elkészült a technológia által tető alá hozott, mindkét fél számára nyerő megoldás.

Csakhogy nem két fél van, hanem három. Nincs ugyan közvetítő személy, aki a projektet menedzselné, ám ott van a mindent kezelő és mindent rögzítő platform. Ahogy az Ubernél. Vagy az Amazonnál, amelynek Mechanical Turk nevű platformja (a név Kempelen Farkas sakkozó automatájára utal) a mesterséges intelligencia kiépítéséhez szükséges minifeladatok tömkelegét szervezi ki a tömegeknek: üdvözöljük a mesterséges mesterséges intelligencia világában! És hogy kik ezek a tömegek? Work without the Worker című könyvében Phil Jones bemutatja,

hogyan nyújtanak elképesztően kiszolgáltatott munkaerőt az informatikai techóriásoknak a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez a legnagyobb menekülttáborok –

például a kenyai Dadaab, vagy a több mint 4 millió venezuelai menekültet befogadó táborok. De a techóriásokkal szemben nem csak a menekülteknek nincs alkupozíciója, hanem azoknak sem, akik velük versengenek – sokszor azért, mert az e platformokon végzett munkával továbbfejlesztett mesterséges intelligencia számos szektort teljesen átrajzolt, és a korábban ezekben stabil munkát találók most önálló vállalkozóként kénytelenek filléres haknimunkákat elvállalni.

Így egyre duzzad az ipari tartaléksereg, amely kényszerűségből saját maga alatt vágja a fát.

Jaron Lanier You are not a gadget című könyvében világosan figyelmeztet:

A gazdaság és a kulturális tevékenységek digitalizálása végső soron zsugorítja a gazdaságot, miközben a vagyon és a hatalom új, nem fenntartható módon koncentrálódik.

Példaként a fordítást említi.

A felhőalapú fordítás zsugorítja a gazdaságot azáltal, hogy úgy tesz, mintha a fordítók, akik a példákat szolgáltatták, nem is léteznének. Minden egyes úgynevezett automatikus fordítással azok az emberek, akik az adatok forrásai voltak, kiszorulnak a javadalmazás és a foglalkoztatás világából.

A platformalapú crowdsourcing általában is letöri a javadalmazást – transznacionális keretek között pedig pláne.

A crowdsourcingban nincs minimálbér, nincs munkaügyi szabályozás, nincs kormányzati joghatóság

– mutat rá Trebor Scholz. Ez a neoliberális álom.

A TWB esetében azonban szó sem lehetett a javadalmazás csökkentéséről, elvégre a munka érdemi részét végző fordítók kezdettől fogva önkéntes alapon dolgoztak – szemben a TWB adminisztrációját végző ügyvezetővel Az önkéntes alapra helyezés általában a profi szakemberek távozását vonja maga után – így különösen figyelemreméltó, hogy a TWB képesített szakfordítók sokaságát vonzotta magához, elsősorban a Proz.com szabadúszó fordítói platformon keresztül.

Az önkéntes szabadúszók tiszteletreméltó kollektív erőfeszítése révén a TWB sok millió szónyi ingyenes fordítást szervezett meg és adott tovább – és ennek folytán széles körben ismert nyelvi jótékonysági szervezet lett. Ez a techóriások figyelmét sem kerülte el. A Microsoft a kenyai katasztrófaelhárítás munkáját segítő közös projektet kezdeményezett. A TWB negyedmillió dolláros „Technology for Good” kutatási támogatást kapott egy olyan crowdsourcing-alkalmazás finanszírozására, amely katasztrófák esetén segít kommunikálni a segélymunkásokkal szuahéli és szomáli nyelven. A cél „leellenőrzött fordítók és tolmácsok csoportjának felállítása, valamint gépi fordítási kapacitás kiépítése” volt.

A komoly támogatást kapó projektben résztvevő fordítók nem kaptak semmiféle anyagi kompenzációt. További komoly problémát jelentett, hogy azokat a nyelvi erőforrásokat (nyelvi korpuszokat, szószedeteket, fordítómemóriákat), amelyek a projekt során keletkeztek, a Microsoft saját (nem sokkal később piacra dobott) kereskedelmi termékeinek kifejlesztéséhez is felhasználta.

Ízlelgessük ezt.

A katasztrófaelhárítók munkájának segítésére toborozott önkéntesek kollektív munkájával létrehozott eszközöket a projekt profitorientált partnere kapta meg, és értékesíthető szellemi tulajdonná alakította.

A platformmegoldások ezt könnyen lehetővé teszik – ám az ilyen eszközök kezelésének szabályozására nincsenek normák. A technológia ismét csak lépésekkel a szabályozás előtt jár, és az eredmény pontosan az, amit várunk: a munka szervezője újabb módot talál arra, hogy tőkét kovácsoljon saját maga számára sokak munkájából.

Az USA-ban bejegyzett jótékonysági szervezeteknek (amilyen a TWB is) az adóhivatal (IRS) formanyomtatványán kell számot adni tevékenységükről – egyebek között arról, hogy volt-e közös vállalkozásuk profitorientált szervezetekkel. A TWB és a Microsoft fenti projektje remek példa ilyen közös vállalkozásra. A TWB mégis a „Nem” opciót ikszelte be az űrlapon. Okkal. Mindössze annyi történt, hogy a TWB létrehozott egy kenyai leányszervezetet, és az lépett partneri viszonyra a Microsofttal. Lám, mire jó, ha az igazgatótanácsban multinacionális nagyvállalatok képviselői ülnek…

A kenyai projekt nem elszigetelt eset volt: a TWB-önkéntesek munkájának hasznát még durvábban aratta le a vállalati szektor a 2012 és 2015 között futó ACCEPT projektben. Az 1,8 millió eurós EU-támogatást kapó projektben két egyetem, a Symantec informatikai óriásvállalat, valamint két további profitorientált vállalat, az Acrolinx és a Lexcelera/Eurotexte vett részt. A projekt a közösségi tartalmak fejlesztését kívánta elősegíteni a gépi fordítás bevonásával – kereskedelmi és nonprofit környezetben egyaránt. A TWB alapítója által vezetett profitorientált Lexcelera jelezte, hogy a projekt nyomán a TWB önkénteseinek kapacitását évi pár millió szóról évi több tíz, vagy akár több száz millió szóra tudják növelni, és vállalta, hogy az ACCEPT projektbe a nonprofit TWB önkénteseit is bevonják. Önkéntesként. Abba a programba, amelyben a TWB igazgatótanácsának két tagja a saját vállalatával is részt vett: Lori Thicke Lexcelerája 260 ezer eurót, Andrew Brendkamp Acrolinxe pedig 310 ezer eurót tett zsebre – közben pedig a TWB igazgatóságának tagjaiként szépen megköszönték a TWB önkénteseinek odaadó részvételét.

Pár nappal azután, hogy 2014 őszén közzétettük az ACCEPT projekt hajmeresztő összeférhetetlenségét, Lori Thicke, a TWB alapítója lemondott az elnöki tisztségről. Helyét, sokak megrökönyödésére, az ugyanúgy érintett Andrew Brendkamp vette át.

Az ACCEPT projektben elnyert majd kétmillió eurós uniós támogatás annyira bejött a TWB vezetőségének, hogy 2017-ben a szervezet fuzionált a hasonló elvek alapján működő – és hasonlóan vállalati irányítás alatt álló, önkéntes fordítók munkájára épülő – The Rosetta Foundationnel. Közös kommünikéjükben kiemelték: „A fúzió révén a Fordítók Határok Nélkül (TWB) hozzáférhet a Rosetta Foundation közösségi modelljéhez és technológiájához. Emellett a TWB az ír nyilvántartásba vételen keresztül hozzáfér az uniós finanszírozáshoz is.”

A TWB vezetőségében képviselt vállalatok és partnereik erősen érdekeltek a gépi fordítás technológiájában. Így a TWB bizonyos műveleteiben nem ezt a technológiát állítják a munkát végző fordítók szolgálatába, hanem fordítva. Ahogy Douglass Rushkoff technokritikus írja Team Human című könyvében:

Az emberi találmányok gyakran szembefordulnak eredeti szándékaikkal – vagy akár velünk, emberekkel is. Amikor egy elképzelés vagy intézmény kellően nagy befolyásra tesz szert, az alapvetően megváltoztatja a viszonyokat. Ahelyett, hogy a találmány valamilyen módon az embereket szolgálná, az emberek állítják annak szolgálatába az idejüket és erőforrásaikat. Az eredeti alanyból lesz az új tárgy.

Összességében akár inkább mellékterméke a gépi fordítás fejlesztése a TWB műveleteinek, akár elsődleges, ám rejtett célja, az bizonyos, hogy a profitorientált szektor efféle kiszolgálása teljességgel szembe megy a megbecsült nonprofit szervezetek szemléletével és gyakorlatával.

Nem arról van szó, hogy homok került volna a gépezetbe: ez maga a gépezet. A TWB egy vállalati szerkezetű nonprofit. Elnökségi tagjait kinevezik, nem pedig a közgyűlés választja. Az olyan megbecsült jótékonysági szervezeteknél, mint az Orvosok Határok Nélkül, senki sem válhat nemhogy az elnökség, de még a közgyűlés tagjává sem anélkül, hogy jó pár évet lehúzna terepen – és ez semmiféle pénzadománnyal nem váltható ki. Nincs kivételezés. Az ilyen szervezetek alulról felfelé épülnek, a horizontális kapcsolatokon alapulnak, és demokratikus működésűek.

Mi lenne, ha a Fordítók Határok Nélkült nem a nagyvállalatok képviselői irányítanák, hanem a tényleges munkát végző fordítók? Ha a fordítók a nagyvállalatok érdekeinek kiszolgálása helyett horizontális kapcsolatokon alapuló modellt építenének ki? Akkor a résztvevők nem a „találmány”, hanem a segíteni kívánt szervezet és egymás szolgálatára fordítanák idejüket és erőforrásaikat.

A Solidarités International (SI) humanitárius szervezettel partneri viszonyban bő tíz éven át működtettünk egy ilyen hálózatot francia–angol nyelvpárban. Célunk kezdettől fogva kettős volt: fordításainkkal segíteni a SI munkáját – és a fordítók számára a saját igényeiknek megfelelő együttműködési környezetet kialakítani. Képesített pályakezdők és a szakmában évtizedek óta dolgozók ismerkedtek itt össze és működtek szorosan együtt.

Számos más modell is világosan megmutatta: a horizontális szerveződés megvalósítható, és a résztvevők számára sokkal előnyösebb, mint a TWB platformalapú megoldása. Nincs, aki a hierarchia csúcsán állva magának aratná le a közös munka gyümölcsét – és babérjait.

Ostobaság volna azt képzelni, hogy ugyanezek a szempontok az elsődlegesek egy vállalati konzorcium filantróp csápja számára. A munkáltató és a munkavállaló érdekei a platformgazdaságban még jobban egymásnak feszülnek. Ám az egymástól elszigetelt munkavállalók megvezetéséhez sokszor elég annyi, hogy a profithajhászás lólába ne lógjon teljesen ki a filantrópia máza alól.