Korunk aktuális mumusa a hamis hírek terjedése, amiről most adott az alkalom elmondani egyet s mást, lévén a (magyarok által kevéssé használt) Redditen a minap a propagandamédia egyik munkatársa egy tanulságos „kérdezz bármit” szeánszot tartott.

Először is rendezzük le a nyilvánvaló következtetéseket, amiket elmulasztott megtenni a sajtó és a tágabb komment szekció is:

– A propaganda derekát továbbra sem az ideológia, hanem a különböző anyagi függőségek jelentik: sokan a megélhetésük érdekében maradnak a szolgálatában. A kormány mindent letaroló médiastratégiája, a felvásárlások és a független szereplők törvényi erejű gyengítése csak ráerősít erre a folyamatra — az általános gazdaságpolitikájukkal egyetemben, ami szétverte a munkanélküli segélyezést, megszüntette az átképzéseket. Erre nem lehet válasz, hogy hát dögöljön meg, én felmondanék, mert azt nem mindenki teheti meg, és a nyilvánosságtól távol eső helyeken is vannak vállalhatatlan munkák, amit emberek ezrei, százezrei végeznek hasonló okokból.

– A propagandát nem lehet megállítani azzal, hogy cáfoljuk, hisz azzal is csak erősítjük, mert a közbeszédben tartjuk: viszont így könnyű egy kifárasztási háborúba hajszolni a médiát, mert több erőforrás megy el erre, mint ami megéri. A független sajtónak bár nem célja a politikai szerepvállalás, mégis figyelmükbe ajánlanám, hogy ha a tájékoztatást és a cáfolatokat meg akarják tartani, akkor ezt a tevékenységet érdemesebb lenne racionalizálni, mondjuk egy független portállal, ahonnan át lehet emelni az anyagot, a párhuzamos kapcsolás helyett.

– Apropó, a közbeszéd meghatározása: látszik, hogy a Fidesz nagy narratívákban gondolkodik, konnotációkra dolgozik. Folyamatosan adagolja a történetet, teleregényt csinál a nyilvánosságból, kihasználva a saját és az ellenség erőforrásait. Bármely ellenzéki erő csak akkor lehet sikeres, ha maga is hasonlóan jár el, és ellen-narratívákat épít, amik más konnotációkat erősítenek a választókban (jelenleg ebben egyedül a Jobbik tűnik kompetensnek sajnos). Az is tisztán látszik, hogy két céljuk van: a saját tábor hisztérikus egyben tartása és mindenki másnak a demobilizálása. Ezen kell fogást találni, és a kedves dolgozó maga adott erre tippet: a váratlanul kirobbantott, gyorsan eszkalálódó eseményekre képtelenek reagálni, mint pl. a netadós tüntetések.

Arról a blődségről, hogy a propagandasajtó és a Fideszes politikusok vádjai a sajtóval szemben egész egyszerűen projekciónak bizonyultak, nem kívánok szólni — bár érdekes, hogy ez is arra szolgál, hogy saját maguk számára legitimálja a tevékenységüket (hisz a másik oldal is ezt csinálja).

Tágabb értelemben a hamis hírek és dezinformációs propaganda keltette hisztéria (és hatékonyságuk!) másra mutat.

A sajtó és általában az értelmiség abban a tudatban él, hogy van egy megismerhető igazság, amit be kell mutatnunk, és a tények ismerete majd helyes cselekedetekre sarkall minket. Ez a gondolat a felvilágosodás után vált dominánsá, a modernitás meghatározó eleme lett, és a különböző politikai ideológiák ezért állították magukat „tudományos” alapokra, mert akinél a ráció, annál az Igazság.

Amikor az új, racionális Igazság kihirdetése nem jobbította meg a társadalmat, akkor alakult ki (felülről) az igény az oktatásra, ami az emberiség ismert tényeinek minél szélesebb terjesztésére lenne hivatott, és ma is divatos a butaságot, a tudatlanságot okolni a világ állapotáért (nem hiába tud a Jobbik is azzal kampányolni, hogy vegyük el az írástudatlanok szavazati jogát, de a liberális körökben is népszerű az ilyen-olyan cenzus felvetése).

Azonban észre kell vennünk, hogy a világ „varázstalanítása” sosem volt teljes, és a racionális Igazságot hirdető iskolák csak ennek az ideológiának az indoktrinációs intézményévé váltak. Ilyen módon nem kell meglepődni a hamis hírek elterjedésén, hisz az emberi történelem legnagyobb részében sosem ez a felvilágosult racionalitás volt az irányító elv: hittünk mi ennél sokkal hihetetlenebb, felfoghatatlanabb dolgokban, és mentek a dolgok előre.

A racionalitás így az új elitek önámításának bizonyult, ami a demokrácia válságában elesik (lásd még: háborúban az igazság a legelső áldozat): ha azt szeretnénk, hogy ne azok dominálják a jövőnket, akik visszarántanának minket a legsötétebb korokba, akkor kénytelenek leszünk magunk is a hitre támaszkodni.

Az ember fantáziát és az álmokat nem valami objektív igazság határoz meg, hanem az, hogy kinek és miben hisznek.

Ha egy élhető, igazságos jövőt akarunk, újra meg kell tanulnunk álmodni, nem pedig vakon hinni abban, hogy az igazság — és annak ismerete majd szabaddá tesz minket. A dolog ugyanis fordított: amit álmodunk, az válik igazsággá/valósággá.

Jelenleg pedig úgy állunk, hogy gőgös tudatlanságra (tudattalanságra) cseréltük az álmainkat, míg mások borzalmakról álmodoznak.