Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyorsítási politika — Akcelerácionizmus

Nemrég a Guardianon is megjelent egy hosszabb cikk az akcelerácionizmusról (továbbiakban: gyorsítás). A gyorsítási mozgalom története stílszerűen képezi magát a mozgalmat: a fogalom először egy 1967-es scifi novellában jelenik meg (Zelazny — a Fény ura), melyben az elképzelt lázadók csoportja (akik a társadalmat úgy akarják megváltoztatni, hogy a technológiához való hozzáállásukat változtatják meg) nevezik így magukat.

Harminc évvel később a warwicki egyetem tanszékén pár szakadár akadémikus, a CCRU a jungle bulik között kiolvassa a létező összes filozófiát és Marxot: Deleuze & Guattari deterritorizálását felforgatva arra jutnak, hogy a kapitalizmusból egy út van kifelé: az előre, tehát fel kell gyorsítani.

Megszületik a gyorsítási mozgalom.

(Vele pedig a hyperstition, hiperdelem gyakorlata: miszerint amiben hiszünk, amit leírunk és olvasunk, az válik valósággá. Az amúgy konzervatív McLuhan nézetei szép helyre kerültek.)

A gyorsítás mögötti ráció abban áll, hogy már Marx is megfigyelte, hogy a technológiai innováció akkor lépett szintet, amikor a munkásosztály életkörülményei javultak. A munkaidő megrövidülésével a kapitalisták kevesebb profitot tudtak realizálni, hisz csökkent a termelékenység: így a tőkének olyan technológiai innovációkba kellett menekülnie, amik kompenzálni tudták ezt a kiesést. Máshogy szólva: ha az emberek kevesebbet dolgoznak, adjunk nekik gépeket, amikkel tudják hozni az előző termelékenységet (és ezzel fokozva a kizsákmányolást újabb formákban).

Továbbmenve, az eredeti marxi gondolatban a kapitalista társadalmaknak is van egy fejlődési szakasza, amin végig kell mennie, mielőtt elér az automatizáció és a fejlettség egy olyan szakaszba, ahol a kommunizmus megvalósítható.

(Azaz: Lenin jól elbaszta.)

A gyorsítási mozgalom ketté is szakadt, jobbra és balra, nagyjából a fatalizmus mentén: mert ha azt az aggályt meg is lépjük, hogy rövid távon érdemes kiegyezni több kizsákmányolással, ha az hosszú távon javít az emberiség életén, azt a gondolatot már kevésbé, hogy mi van akkor, ha a kapitalizmus leggyorsabb szakaszában már nem lesz szüksége az emberiségre, hanem bekövetkezik a szingularitás.

Ez esetben ugyanis minden mindegy, és csak abban reménykedhetünk, hogy lesz valami digitális mennyország, ahová a Gép-Mammon majd beemeli a híveit.

Ettől függetlenül, hogy ne csak ezoterikus filozófiával szórakozzunk, szeretnék amellett érvelni, hogy a gyorsítási politika gondolatában van potenciál — Magyarországon is.

Az osztályellentét feloldása

Holobaloldal! (Mélenchon, a francia szélsőbalos jelölt)

A konzisztens, baloldali gyorsítási program valahogy így szólna:

Fizessenek több adót a nagyvállalatok és tulajdonosaik!
Több fizetést, drasztikusan kevesebb munkaidőt!
Erős segélyezési rendszert!
Alacsony adókat az induló vállalkozásoknak!
Állami támogatást a technológiai innovációra!
A térség államaival összefogva másszunk ki az FDI-csapdából!

Ez persze kicsit bővebb, mint a “Fizessenek a gazdagok!”, vagy a “Világpiacra termelést!” de egy párt, ami felvállalná ezt, az széles támogatásra számíthatna. Jelenleg ugyanis a társadalom vagyonilag megosztott, szolidaritás szinte nincs, az emberek nem ismerik fel saját érdekeiket, és ez ellen szavaznak mindenféle homályos értékválasztások mentén. A digitális proletariátus, a prekariátus, az ipari munkavállalók ideológiailag megosztottak (és gazdaságilag a Jobbik húzza nekik a nótát), és senki nem fogalmazott meg egy olyan koherens programot, ami az ő céljaikat támogatná.

A fentebb vázolt gyorsítási kísérlet arra irányulna, hogy a nagytőkét az innovációba kényszerítsük, amit induló hazai vállalkozások (állami segítséggel) el tudnának kapni. A dolgozók bérének emelésével és a leszakadtak támogatásával bővülne a fogyasztók köre, így őket ki lehetne szolgálni új kisvállalkozásokkal.

No meg hát senki sem szeret sokat dolgozni, csak azt hallgatjuk mióta, hogy muszáj — persze, hogy muszáj, mert egy kormány sem állt bele, hogy ez ellen tegyen. Brüsszel szereti a gépsort és az olcsó, bevándorolt munkaerőt: a velük való hadakozás valamiért erre nem terjed ki.

Egy ilyen program még akár a liberálisok egy részénél is sikeres lehet — már akik nem piaci fundamentalisták — hisz az ő érdeküket is felkarolja, meghagyva a lehetőségét annak, hogy valórá váltsák a honosított amerikai álmot és vállalkozzanak.

Persze tudom, hogy ez jelenleg scifi kategória Magyarországon — de ez a gyorsítási gondolat lényege. El kell képzelnünk a jövőnket előbb, hogy később valóra válhasson: és a baloldalnak vissza kell térnie ahhoz a törekvéshez, hogy a modernizációt képviselje.

Az emancipáció mellett egyszer a villanyáram, a közművesítés ígérete is milliókat vonzott a táborhoz.

A jövő már itt van, csak egyenlőtlenül elosztva — így ennek a kiigazítását is követelnünk kell.

Olvass tovább!