Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

El az útból — Autonómiát!

A modern társadalom atomizálja az egyéneket. A reprezentációs politika teljes árulása után — ahol mind a pártok, mind a szakszervezetek feladták a harcot az elnyomás napról napra megélt élménye ellen, jöjjön az a kormány kontrolljától vagy a tőke rabtartásától, az önérvényesülés megmaradt útjai is elkopni látszanak.

Leteszed a munkát, de a város sivár: kultúra helyett egy másik olajozott gépezet, ami csak arra van, hogy kifacsarjon belőled valamennyi pénzt, cserébe kiüthesd magad egy éber-álomba, hátha attól elfelejted, hogy neked nem ezt ígérték.

A sajtó szerint ez pedig a szabadság.

Szétszaggatott minket a történelem, ifjúságunk arcai a social medián látszanak már csak, messzi földek fotóin. Mások kalandvágyból utaznak.

Mi kalandvágyból maradunk és kényszerből költözünk.

Nem először szorít a történelem falhoz egy népet ilyen módon. A hatvanas évek Olaszországában a helyzet nagyon hasonló volt, de a jóléti állam lebontására irányuló globális törekvések (és az ezzel impotens módon szemben álló baloldali pártok és szakszervezetek kudarcai) “termelték ki” a hetvenes években azt, amit ma autonóm mozgalomnak nevezünk.

A sorozatos csalódások és az intézményes politika kudarca termelte ki azt a hozzáállást, hogy nem várunk senkire, nem állunk félre, magunkért teszünk, most azonnal.

Ha a jövő nem jön el magától, hát elhozzuk majd mi magunk.

Az autonóm politika eszköztára ad megoldást olyan gondokra, amivel ma Magyarországon nap mint nap szembe kell néznünk. Cserben hagyott minket az állam, cserben hagytak minket a képviseletek, a sajtó szarik a való életre (kormányoldalról pedig egyenesen gyűlöli azt).

Elég körbenézni Magyarországon és látni, hogy munka lenne. Mennyi holt vagy haldokló tér vesz körül minket: a modern kor hegei közt nem csoda, ha úgy érezzük két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan.

Az autonómista hozzáállás erre azt mondja: elég volt, legyen más, most azonnal!

Ha elfogadjuk az előző cikkben tárgyalt megállapítást, hogy az élni és élni hagyni apolitikus hozzáállása kudarcot vallott, ha nem fordíthatjuk oda a másik orcánkat is többet, mert a végén nem marad semmink, amiért élni érdemes, akkor annak logikus következő lépése az autonómista álláspont.

Nem toleráljuk többé az intoleránsakat. Létrehozzuk azokat a tereket, ahol biztonságban lehetünk és élhetünk. Új territóriumokat alkotunk, amik minket szolgálnak, a mi igényeinket elégítik ki: legyen az lakhatás, élelmezés, kikapcsolódás, szervezkedés, olvasás, szabad gondolkodás.

Nem piaci megoldásokon keresztül, hanem direkt akcióval. Az a láthatatlan tömeg, aki egy húron pendült az üzenettel, hogy ami most van, abból elég volt, így tud tömörülni egy helyre, alulról építkezve megmutatva, hogy hogyan is képzeljük el az életet.

Ez a láthatatlan tömeg most meg tud szólalni, mert az eddigi alap apolitikus hozzáállás azt láttatta, hogy mindenki apolitikus: hisz még szólni róla is tabunak számított. Noha tudjuk, érezzük, hogy ez nem lehet így.

A gondolatmenet ezen tájékán szokott feljönni sok beszélgetésben, hogy jó, de ennek itthon nincs hagyománya és ezért nem is lesz.

Ez az érv azonban nem igaz: csupán a hagyomány nem egy mozgalomban jelentkezik, hanem szét van szórva több törekvés között. Az autonóm politika jelei mutatkoztak a 4K-ban (a köztér visszahódítós időszakban), a HaHa-ban, az Alterglobban, az autonóm szakszervezetek szövetségénél. De ott van a civil szervezeteknél is, akik magukat nem kímélve próbálnak életben tartani olyan területeket, ahonnan az állam kivonult és hagyja a zabolázatlan pusztítást tobzódni.

Mindennek tetejébe a magyar aktivista közeg rendelkezik a szükséges tapasztalattal, a kapcsolati tőkével és az elméleti háttérrel, ami alapján egész úgy tűnik, hogy a magyar autonóm mozgalom a holnap küszöbén áll.

Ha ezeket vesszük, akkor világos, hogy már csak meg kell mutatkoznia: kiváló alkalom erre a készülődő sztrájkok, de a kormány által suttyomban támogatott újnáci törekvések is teret adhatnak, hogy a hasonlóan gondolkodók megtalálják egymást, és együtt menjenek előre.

A másik aggály az az, hogy lehetséges-e egy ilyet meglépni Magyarországon, hisz a nyugati autonómista mozgalmak az állam jóindulatából maradhattak meg: ez azonban egy félreértés. Kint sem ment könnyedén, meg kellett küzdeni azokért a talpalatnyi helyekért, amik megmaradtak. El lehet képzelni, hogy a NER hogyan reagálna erre, de a cselekvés ablaka nem sokáig lesz nyitva: most még van olyan réteg, aki nem teljesen kiszolgáltatott, és van tere szervezkedni és mozogni.

Később tán már nem lesz.

Ha létre akarunk hozni egy olyan pártokon kívüli kritikus nyilvánosságot, ami képes nyomást gyakorolni a rendszerre és emberbarát változtatásokat kikényszeríteni, kvázi fékké és ellensúllyá válni egy olyan hatalommal szemben, aminek a legfőbb törekvése ezeknek az eltörlése, akkor le kell tennünk az alapköveit, most.

Kérdés hát: hagyjuk, hogy minden úgy menjen tovább, ahogy eddig, hogy kiszoruljunk a saját életünkből?

Vagy megtaláljuk egymást, megtaláljuk azokat az űröket, azokat az embereket, akik eddig is küzdöttek, és össze tudunk állni valamivé, ami nagyobb mindannyiunknál?

Tudunk-e atomizált, szuverén egyénekből egy autonóm erőt építeni, ami új értelmet ad a politikának, bárki is legyen kormányon?

Meg tudjuk-e kérdezni egymást, hogy maradjon minden a régiben, vagy csináljunk valami újat, új alapokon?

Ki tudjuk-e mondani elegen azoknak, akiknek megfelel a mostani akolmeleg, hogy nem, ennyi nem elég:

El az útból! Autonómiát!

A nyárnak lassan vége, az ősz pedig forró lesz.

Akkor választ kapunk majd erre is.

Olvass tovább!