Ennek az unalmas nyárnak az egyik legérdekesebb fejleménye az volt, hogy már a külföldi szaksajtó is a magyar csodával foglalkozik. „Mészáros Lőrinc” csodavállalkozó mesés gyarapodása azt mutatja, hogy a magyarnak nem kell szégyenkeznie: legújabbkori történelmünk alatt bizony összehoztunk egy olyan innovációt, amit a Szilícium völgyben vagy a Wall Streeten is pironkodva néznek (A Fifa lopások pedig egyenesen kispályás gombfocinak tűnnek).

Ez az innováció, a magyar demokrácia büszkesége, változatos neveken fut: innen nézve intézményes korrupció, state capture, oligopólia vagy járadékvadászat. Amonnan meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a Fidesz legfőbb politikája.

Ezt a rendszert liberális oldalról rengeteg kritika érte az elmúlt években, miszerint lopnak a bőség kosarából, költik a közpénzt, pedig fordíthatnánk másra is: konstruktív kritika azonban nem született arról, hogy mit is kéne csinálni helyette.

A Momentum ötleteivel már foglalkoztunk, hogy miért nem működhetnek.

Hasonlóan: a sajtó által ki nem mondott, de érzékeltetett álláspont az, hogy ez nem egy „valódi” kapitalizmus, hanem egy torz, haveri dolog. E szerint a gondolatmenet szerint elképzelhető ebben a térségben egy olyan kapitalizmus, ahol a verseny tiszta, több építőipari cég meg bank meg szolgáltató vállalat versenyez tiszta közbeszerzéseken, „tisztességes” profitrátával, amitől majd eljő a várva várt magyar fellendülés, és ripsz-ropsz behozzuk az osztrák életszínvonalat.

Ezzel az érveléssel az a baj, mint a közgazdasággal általában: hogy bár egy belülről konzisztens rendszer, a valóságtól végképp elrugaszkodott, noha a tudományos álláspont az az, hogy Bécstől keletre csak így mennek a dolgok, ahogy.

A forradalmi javaslatom tehát az, hogy a NER-ből egy út vezet ki: az előre.

Államosítsuk az oligarchákat!

A szabad piac melletti legfőbb érv az szokott lenni, hogy ez egy hatékonyabb termelési-elosztási rendszer, mint az állami szolgáltató. Az érv úgy szól, hogy az egymással versenyző tulajdonosok kénytelenek hatékonyságfejlesztő beruházásokat végezni, hogy megnyerjék a versenyt árban és minőségben.

Ez a megfigyelés bizonyos helyzetekben helyes, bár baloldali szemmel aggályos, hogy a jólétet egy járulékos haszonként kívánja elérni, azt is a fogyasztók szempontjából (mert a hatékonyságot úgy is lehet ám növelni, ha sanyargatjuk a dolgozót).

Azonban mint minden elmélet, ez is elhasal a valóság talaján, mert a piaci szereplők nem burkolt módon monopóliumra vagy kleptokráciára törekednek. Ez a folyamat nyugaton máshogy zajlik, mondjuk jobb PR-al, de a szemünk előtt zajlott le az elmúlt években az, hogy pár piaci szereplő hogy tudja a politikát a zsoldjába állítani, hogy totalizálja a hatalmát.

(Az megvan, hogy a NER-es oligarchák az egész társadalmat túszul ejtették a bankrendszeren keresztül? Tehát ha meg is szabadulunk tőlük, akkor bedőlnek a cégeik, amitől bedőlhetnek a bankjaink, amiket ekkor ki KELL mentenünk, mert az eleresztésüket a nyugati tulajdonosok sem hagynák, mint ahogy azt láttuk Görögországban.)

Másrészről bajosan védhető az az álláspont, hogy a politikából meggazdagodott oligarcha-tulajdonosok pontosan milyen járulékos hasznot hoznak ezekbe az iparágakba, ami a jóléti externáliákat generálnák. Túláraznak, szarul fizetnek, de legalább a haszonból villájuk meg yachtjuk lesz az Adrián.

Ha felszámoljuk ezt a rendszert, és ezeket a stratégiai ágazatokat államosítjuk (ha már a járulékvadászok megtették nekünk azt a szívességet, hogy kikutatták, melyik szektorok állóképesek a mai világban), azzal befejezzük a NER forradalmi projectjét.

Az ígéret az volt, hogy az eszetlen szabad piac helyett, ahol nyugati szereplők tudták lefölözni a nagy lét, most majd Magyarországon marad a pénz. Viszont a NER oligarchái a lojalitáskifejező projecteken kívül nem fektetnek vissza az országba, így a honosított lefölözés pár ember jólétére/urizálására korlátozódik.

A szakmai, technikai részletek még persze kidolgozásra várnak, hogy az ismertnél hatékonyabb legyen egy új, félig államosított magyar gazdaság. A meglévő szakértelemmel és szakirodalommal azonban kétségtelen, hogy a jelenlegi átláthatatlan járulékvadásznál csak jobbat tudunk kitalálni.

Ha a most kimenekített vagyonokat ilyen módon direktben visszaforgatjuk, vagy állami költések vagy a szektorban magasabb fizetések formájában, az élénkítené a magyar gazdaságot, növelné a jólétet és értelmet adna ennek az egésznek.

Ennek az új rendszernek lenne még egy haszna: visszahozná a gazdaságot a politikába, demokratikusan. Jelenleg a gazdasági kérdésekről senki sem szeret beszélni, a vitáink lekorlátozódtak olyannyira, hogy az átlagembernek a gazdasági folyamatokba semmi beleszólása sincs.

Elnézve a pénzeket, ha visszavennénk az oligarcháktól az iparainkat, akkor nem hogy Ausztriát, de ripsz-ropsz Norvégiát is beérnénk.

Csak így érhetjük el, hogy a magyar országos fejlődés is olyan íven mozogjon, mint Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása.

Hagyjuk ezt a fizessenek a gazdagok dumát.

Államosítsuk őket egy az egyben!