Ki vagy te, hogy megmondd, mit csinálhatnak a pénzükkel? Matt Broomfield cikke.
Add a pénzed a hajléktalanoknak, és ne szabj feltételeket. Ne szendvicset vegyél nekik. Nem négyévesek. Joguk van úgy elkölteni a pénzüket, ahogy azt akarják — és az a pénz az övék, miután átadtad. Ne csak az előadó embereknek adj, vagy a kutyásoknak, a hajléktalanok nem a táncoló kismajmaid, nem kell műsort adniuk, hogy kiérdemeljék a szánalmad.
Ne találgass, hogy valaki tényleg hajléktalan, vagy sem. Aki azt gondolja, hogy a kéregetés egy gyors út a könnyű pénzhez, az próbálja meg naponta több ezer idegen előtt megalázni magát, akik rájuk sem néznek, el sem ismerik a létezésüket. Kegyetlen, lélekölő munka. Aki ráveszi magát, az érdemes a segítségre.
Ne csak annak adj, aki kéri, hanem aki a fal mellett ül összeroskadva, és ott van mellette a pohara. Adj a nőnek, aki csatak részeg. Adj a srácnak, akinek szétrohadtak a fogai a drogtól. Adj a herbálosnak, aki képtelen a szemedbe nézni.
Sok kéregető függő, igen. És akkor nem érdemelnek ellátást, ételt? Te nem akarnál inni ebben a helyzetben? Az országban, ahol millió alkoholista él, pont a hajléktalan ne inna? Ahol társadalmi megbecsülést jelent bírni a piát, és kötelező inni piszlicsáré alkalmakkor is? Te nem szoktál elmenni a hétvégén inni a haverokkal, hogy levezesd az egész heti munkahelyi feszültséget? Ki vagy te, hogy megmondd, mit tehetnek a testükkel?
Ahogy a hajléktalanokkal foglalkozó User Voice szervezet vezetője mondta: „Ha a te pénzedből nyeli le a halálos kortyot, vagy lövi túl magát, akkor fogadd el, hogy nem volt fontos számára az élete. Ha a te kedvességed ösztönzi arra, hogy másnaptól változtasson az életén, akkor az ugyan szép, de ugyanúgy nincs hozzá közöd.”
Persze az olvasók és a hajléktalanok ivási szokásai valószínűleg különböznek. A függőséget az anyagi körülmények segítik elő — az alkohol a nyilvánvaló példa, de azért gondolj csak bele, vajon hány síbaleset végződik opioid-függőséggel? Pedig ezek erősebbek, mint bármi, amit az utcán találsz. A függőséget csak úgy lehet felszámolni, ha kiemeljük az embereket a nyomorból, az erőszakos forrásmegvonás nem fogja rákényszeríteni az embereket, hogy olyan szervektől kérjenek segítséget, akikről tudják, hogy nem fognak, vagy nem tudnak segíteni.
Mégis ezt a megalázó moralitást, miszerint a sárga földig le kell tolni valakit, mielőtt segítenénk neki, magukévá tették a megszorító kormányok, akik arra törekednek, hogy kevesebbet tegyenek. Kutatások bizonyítják, hogy aki kéreget, az a hajléktalanság középső-kései szakaszában van, és minden más lehetőségét kihasználta. Ő már elérte a sárga földet.
Az Egyesült Királyságban a hajléktalanokat a hatóságok üldözik és megalázzák. Nyolcvan százaléka azoknak, akiket erővel távolítottak el közterületekről, nem kapott semmilyen segítséget vagy tanácsot. Amikor a kormányok arra hivatkoznak, hogy a kéregetők elutasítják a segítséget, az valójában azt jelenti, hogy ez a segítség egész egyszerűen nem megfelelő színvonalú.
A hajléktalanoknak ingyenes lakhatásra, és térítésmentes pszichológiai kezelésre van szükségük. Magyarországon ez annál is inkább igaz, mikor százával seftelnek a polgármesterek üzleti körei az önkormányzati lakásokkal, és mikor tíz éve képtelenek az OPNI bezárásával ellátás nélkül utcára került százak, ezrek szenvedésével szembenézni. A hajléktalanok Magyarországon átlagosan tíz évvel korábban halnak a lakhatással rendelkező embertársaiknál, és gyakorlatilag folyamatosan krónikus betegségektől szenvednek. A nők még rosszabbul járnak, ők a férfiaknál is kevesebb évet remélhetnek. Gyakorlatilag bármely harmadik világbeli országban jobb kilátásokkal rendelkeznek. Ezen nem pár marék apró, hanem egy rendszerszintű változtatás fog csak segíteni.
Megfelelő kormányzati válasz hiányában csak a segélyszervezetek és a hajléktalanszállók maradnak segítségül. Akikről viszont ők úgy tartják, hogy nem megfelelő, azt az utcán hagyják meghalni. A szállókon rendszeres a lopás, szexuális zaklatás, és a lelki terror, mi meg csak csodálkozunk, hogy nem mennek oda.
