Nincs még egy olyan csoport ebben az országban, aki jobban érezné ennek az egésznek a zsibbasztó értelmetlenségét, mint a diákság.

Az iskolák és általában a közoktatás jelenleg alig különbözik a börtönöktől. Célja nyíltan az, hogy egy nagy tömegnyi embert minél jobban lefoglaljon, megfigyeljen, számon kérjen: más értelme nincs mindannak az értelmetlen tevékenységnek, amivel a diákságot traktálják.

Az elavult tanrend, a megvalósított és a beígért változtatások is csak azt az illúziót bomlasztják, hogy itt az életre nevelik őket. A közoktatás mára nyíltan a kondícionálás eszköze, ami egyre inkább összesimul a rendszer általános parancsuralmi jellegével.

Máshogy szólva: egy olyan életre nevel, ahol a neved kuss, és ott robotolsz majd, ahol mi mondjuk. Nekünk.

Gyöngyözik is a verejték az államtitkár homlokán mindahányszor a diákság az utcára vonul. A szakmaiság és a szakértelem varázsszavait lobogtatva próbálják palástolni az alku igazi jellegét — de mint azt már a hallgatói szerződéssel és a szakiskolák felé tereléssel is megmutatták, az akaratukat keresztül verik amint lehet, mert ez a kurzus csak az erő nyelvét beszéli.

A magyar diák az emigrációt fontolgatja. Nem csak azért, mert az oktatástól nem remél méltó életet: hazaérvén is a saját bőrén érzi azt a nyomasztást, amit ez a rendszer produkál. A számlákkal való zsonglőrködéstől kezdve addig, hogy apu-anyu mennyire van ki, vagy hogy izgulni kell, hogy a kórházba került rokon nem-e lesz rosszabbul, ha kikerül. A magyar diák a társadalmunk összes problémáját a hátán érzi.

Gyere ki te is, üzenik neki Skypeon.

De a magyar diák élni akar, és nem európa legnyomasztóbb barakkjában csupán létezni.

Ezért megy most az utcára, s az egész ország figyel, hogy mi lesz belőle. Mert a diákság ügye az egész ország ügye — s az az ország, ami a saját ifjúságának hadat üzen, annak nincs jövője.

A történelem pedig intő példát mutat abból, hogy a diákság követelései mennyire szoktak megmaradni a szakpolitikai kérdések szintjén. Akinek a jövője a tét és még nincs mit vesztenie, azt nehéz nyugalomra inteni.

(Tavaly ráadásul sikerült teleplakátolni az egész országot gépfegyveres tinédzserek képeivel, ami így utólag lehet mégsem volt egy akkora bölcs gondolat).

Mi pedig csak annyit mondunk: veletek vagyunk!