A koronavíruson nem segít, ha ráfogjuk a nyuszira

Tegnap este kihirdették, hogy egész Olaszországra kiterjesztik a karantént a koronavírus miatt, senki nem megy sehová.

Ma a magyar konzulátus megkérte az olaszországi magyarokat, hogy induljanak haza.

Ezzel párhuzamosan a fideszes propaganda és a különböző jobbos csoportok a karanténba zárt iráni diákok kitoloncálását követelik két öblös gyurcsányozás között.

Ez a rendszer, már ha lehet annak hívni, gyakorlatilag semmi másban nem gondolkodik, mint hogy „uralja a pillanatot”, azaz politikai tőkét tudjon belőle kovácsolni kommunikációs manőverekkel. Senkinek nem kell bemutatni ezt a logikát, a „fogd rá a nyuszira” sémára épülő bűnbakképzést, Soros, migránsok, Gyurcsány kottája – de most kiviláglik ennek a fajta agyrohasztásnak az igazi ára.

Az egyik, hogy több millió ember lett az országban ráállítva erre a gondolkodásra, hogy a veszély forrása: a külső, az idegen, a barna. Ez a fajta gondolkodás pedig most riadt xenofób pánikként jelentkezik, mert jelentős számú magyar ember a saját biztonságát attól reméli, ha az idegenektől még jobban elzárkózik – teljesen hasztalanul, hiszen a járványt nem érdekli az ember bőre színe, vallása vagy anyanyelve.

A másik, ami sokkal súlyosabb, hogy szemmel láthatólag a rendszer működtetői szép számban maguk is olyan emberek, akik ezt a logikát szentül hiszik (vagy nincs más opciójuk, minthogy úgy tegyenek, mint akik hisznek benne). Ez pedig magában kódolja a katasztrófát.

Egy jó kockázatkezelési rendszer ugyanis akkor működik, ha objektív, ha minden rendelkezésre álló adatot mérlegel, arra protokollokat állít fel, ezeket betartatja, majd ezekről közérthetően tájékoztat. A rossz kockázatkezelési rendszer vagy az, ami túl sok rizikót enged be, vagy pedig az, ami túlzottan paranoid, tehát semmit nem enged be.

A „fogd rá a nyuszira” pedig ennek a legrosszabb ötvözete: túlzottan paranoid önmagában kockázatot nem hordozó tényezők esetén („külföld”), és túl megengedő kockázatot bizonyítottan hordozó tényezők esetén (szűrővizsgálatok elmaradása pl.).

Máshogy szólva: jó vicc, hogy lemondjuk március 15-ét, és ezzel meghátrálásra kényszerítjük a politikai ellenfeleinket is, de az élet közben megy tovább, ráadásul úgy, hogy közben egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyar egészségügy a napi feladatait alig képes ellátni, nem hogy egy járvány kitörését megakadályozni.

Összevetésképp: Lombardiában, ahol a világ egyik legjobb egészségügyi rendszere működik, a helyi orvosok háborús helyzetről számolnak be. Mert a koronavírusban nem önmagában csak az a para, hogy magas a halálozási rátája, hanem az, hogy hetekig kell ápolni azokat, akik belebetegednek, amihez költséges eszközök kellenek, és maguk mögé utasítanak az ellátásban mindenki mást is: azaz olyanok is belehalnak közvetetten, akik normális ügymenetben menthetőek lennének.

Ez pedig az idilli állapot ahhoz képest, ami a köznyelvben csak „halálgyárnak” nevezett magyar közegészségügyben be fog következni, ha a járvány elszabadul.

Ebben a helyzetben pedig, ahol a nép bölcs vezére a tízparancsolatosra támaszkodik, meg a fenyegető nevű operatív törzsre (akik közül ki tudja hány ért a szakmájához és hány ejtőernyős rokon), a nép csak úgy reagálhat, hogy a rendszert magát kezdi el kockázatként kezelni.

Szép szóval: pánikol.

Cudar időszak elé nézünk, amikor majd kiderül, hogy hogy működik egy autoriter ország autoritás nélkül.