Zoe Baker: Anarchizmus és szeretet

Az anarchista politikában a szeretet témája nem kap elég figyelmet. Azonban a szeretet egy visszatérő téma az olasz anarchista, Errico Malatesta írásaiban.

Mindenekelőtt, a szeretet lényeges szerepet tölt be Malatestának az anarchista társadalomra vonatkozó víziójában, ahogyan azt a cél illetően is, amelyért az anarchisták küzdenek. Malatesta azt állítja, hogy az anarchisták „a szeretet és a szabadság diadalát keresik”.[1] Azt írja, hogy az anarchisták, „a mindenki által megélt jóra, minden szenvedés megszüntetésére és az örömök kiterjesztésére törekszenek, azokéra, amelyek az emberi cselekvéstől függnek; célunk, hogy elérjük a minden ember közötti békét és szeretetet, célunk egy új és jobb társadalom, egy érdemesebb és boldogabb emberiség”[2]

A radikális baloldalon az elmúlt években számos vita zajlott arról, hogy a politikában van-e helye a szeretetnek, esetleg a szerelemnek. Alain Badiou például amellett érvelt, hogy a szeretet/szerelem és a politika teljesen különböző regiszterekbe tartoznak, ezzel szemben Antonio Negriék – a ferencesek szeretetfogalmát felelevenítve – amellett kardoskodtak, hogy a szeretet lehet az újfajta közösség mozgatóereje. Hiszen benne a Másik egyedisége iránti elköteleződés fejeződik ki, amely nem erőszakos, nem akar bekebelezni. Ebben lehet valami.

A szeretet annyit mond: volo ut sis, akarom, hogy legyél. Vagyis éppen úgy, ahogyan vagy. És végképp nem elvont gépezeteket – a tőke önszaporító logikáját, az állami apparátust vagy az elidegenedett munka fegyelmét – a létedre kényszerítve. És miért is ne igenelhetnénk egymás egyediségét a közösség szintjén?

Zoe Baker írásának varázsát az egyszerűsége adja. Nem tesz mást, mint hogy az anarchizmus első fénykorszakából kiszemel egy mozgalmárt, Errico Malatestát, aki ráadásul életének egy szakaszában a tett propagandájának híve volt. Mint kiderül, a militáns mozgalmár eszméi között a szeretet azért tűnik fel, mert az anarchizmus leglényegéhez tartozik.

Errico Malatestától magyarul az Anarchia és Az anarchista fokozatosságelv olvasható, nemrég lefordították a Kávéházi eszmecseréket (a róla szóló beszélgetést lásd itt. Két írásából jelentek meg részletek magyarul az 1980-as években.

Zoe Baker mozgássérült transznő. Anarchista kommunista blogger. Ötvenezer követőjével alighanem a legnépszerűbb libertariánus Youtube-oldal készítője. Anarchizmussal, feminizmussal és marxizmussal foglalkozik.

Malatesta a következők mellett érvel.

„Mivel a társadalmunk minden jelenlegi betegsége az emberek közötti küzdelemből fakad, a jólétünkért folytatott harcban, melyet egyedül vívunk mindenki ellen, szeretnénk ezt jóvátenni, a gyűlöletet szeretetre cserélni – a versenyt szolidaritásra, az egyéni jólét keresését a testvéries együttműködésre (amely mindenki jólétét keresi), az elnyomás és az előírás szabadságra, a vallási- és pszeudo-tudományos hazugságot igazságra”.[3]

Másodsorban, Malatesta azt állítja, hogy azért anarchista, mivel ez segíti abban a vágyában, hogy szeretetteli társadalomban éljen. Így ír:

„anarchista vagyok, mert úgy tűnik számomra, hogy az anarchizmus a társadalmi életformák minden más útjánál sokkal jobban összhangban van a mindenki javát célzó vágyammal, egy olyan társadalom iránti törekvésemmel, amelyben mindenki szabadsága érvényesül az emberek közötti együttműködés és szeretet révén”.[4]

Harmadrészt Malatesta amellett érvel, hogy a szeretet elengedhetetlen az anarchista politika számára, mivel ez az érzelem motivál minket arra, hogy ne nyomjunk el másokat és cselekedjünk a jólétük érdekében. A következőket írja:

„a definíció szerint az anarchista az a személy, aki arra vágyik, hogy ne nyomják el és hogy ő maga se nyomjon el másokat – aki a legnagyobb jólétet, szabadságot és fejlődést kívánja minden emberi lény számára. Az ötleteinek és kívánságainak gyökerei az együttérzésben, a szeretetben és az emberiség iránt érzett tiszteletben találhatóak: ezeknek az érzéseknek kellően erőseknek kell lenniük ahhoz, hogy mások jólétét épp úgy kívánhassuk mint a sajátunkat, és hogy lemondhassunk azokról a személyes előnyökről, amelyek elérése mások feláldozásával járna. Ha nem így tenne, mitől lenne az elnyomás ellensége és nem törekedne-e arra, hogy ő maga is elnyomóvá váljon?”.[5]

Malatesta ugyanezen álláspont mellett érvel amikor ezt írja:

„a politikai állammal és kormányzattal kapcsolatos elképzeléseinken kívül … és azokon kívül, amelyek a legjobb módjai annak, hogy mindenki számára szabad hozzáférést biztosítsunk a termelési eszközökhöz és az élet jó dolgainak élvezéséhez, mi anarchisták vagyunk egy olyan érzés révén, amely minden őszinte társadalmi változás mozgatórugója és amely nélkül a mi anarchizmusunk hazugság vagy puszta ostobaság lenne. Ez az érzés az emberiség szeretete és mások szenvedésének megosztása. Ha eszem … nem ehetek örömmel, ha arra gondolok, hogy mások éhen halnak; ha egy játékot veszek a gyerekemnek és az ő öröme engem is boldoggá tesz, boldogságom hamar keserűvé válik, ha tágra nyílt szemű gyerekeket látok a játékbolt ablakában, akiket boldoggá tehetne egy játék, de nem kaphatják meg; amikor jól érzem magam, lelkem hamar szomorúvá válik, ha arra gondolok mennyi ember van börtönökben; ha tanulok, vagy olyan munkát végzek, amelyet élvezek, hamar lelkiismeretfurdalást érzek, mert eszembe jut, hogy mennyi nálam fényesebb elméjű ember van, akik kötelesek fárasztó, haszontalan vagy egyenesen ártalmas munkára pazarolni életüket.

Világos, hogy ez tiszta egoizmus; vagy ahogy máshogy hívják: altruizmus; nevezd ahogy akarod – mindenesetre az igazi anarchisták nem lehetnek meg nélküle. Az elnyomás elviselhetetlensége, a vágy a szabadság és az iránt, hogy személyiségünket a kiteljesedett határainkig fejleszthessük, még nem elég ahhoz, hogy valaki anarchista legyen. A teljes szabadság felé törekvés, ha nem párosul az emberiség iránt érzett szeretettel és azzal a vággyal, hogy minden ember egyformán élvezhesse a szabadságot, olyan lázadókat kreál, akik, ha elég erősek, hamar maguk is kizsákmányolókká és zsarnokokká válnak, de soha nem anarchistákká”. [6]

Negyedszer, Malatesta azt állítja, hogy a szeretet minden autoritásellenes embert motivál. Arról beszél, hogy gyakran a nem-anarchisták is anarchista szelleműek, amin ezt érti:

„az a mély emberi érzés, amely mindenki javát kívánja, szabadságot és igazságot kíván mindenki számára, szolidaritást és szeretetet az emberek között; nem csak az önjelölt anarchisták jellemzője, hanem minden embert inspirál, aki nagylelkű, s akinek az elméje befogadásra kész”.[7]

Mindebből, remélem, kiderül, hogy Malatesta szereti a szeretetet. Mint radikálisoknak, emlékeznünk kell arra, hogy a szeretet nem kizárólag a hippik és a „spirituális” emberek területe. A szeretet a 19. századi radikálisok számára elsősorban a kommunizmus építését jelentette és újra meg kell tanulnunk szeretni a kommunizmust.

Snowflake fordítása. A bevezető szöveget Losoncz Márk írta. Az írás eredetileg angol nyelven jelent meg.

[1] – Malatesta, Errico. 2015. Life and Ideas: The Anarchist Writings of Errico Malatesta. Edited by Vernon Richards. Oakland CA: PM Press, 60.

[2] – Uo., 15.

[3] – Uo., 19.

[4] – Uo., 18.

[5] – Uo., 16.

[6] – Uo., 17.

[7] – Uo., 110.