Így győztük le az Amazont! – Egy szakszervezet megalakulásának története

A szakszervezetek évtizedekig tartó hanyatlása után a Staten Island-i Amazon dolgozók a legnagyobb dolgozói győzelmet aratták az Egyesült Államokban az 1930-as évek óta.

Felvenni a harcot és nyerni az Amazon óriása ellen, a kihívó személyétől függetlenül Dávid és Góliát küzdelme lenne, de hogy a JFK8 raktárban szerveződő Amazon Labor Union (ALU, Amazon Dolgozók Szakszervezete), egy alulról szerveződő, független, munkások által megalapított csoport győzhetett, az különösen lenyűgöző.

Az ALU vezetői között korábbi dolgozók is megtalálhatók, például Christian Smalls, akit a JFK8 raktárból rúgtak ki 2020-ban, mert megszervezett egy kisétálást (walkout), de vannak a raktárban jelenleg is dolgozó munkások. Miközben az fősodratú média figyelme érthetően a kirúgott Smalls-ra koncentrált, a dolgozók sikeres lázadásának figyelemreméltó története még nincs elbeszélve.

Kevesen tudnák jobban elmesélni a történetet, mint Angelika Maldonado, az ALU munkásbizottságának 27 éves elnöke. Az elmúlt napok történelmi győzelmének egyik kulcsfigurája.

Angelika csomagolóként dolgozik a JFK8 Amazon raktár kimenő-részlegén az éjjeli műszakban. A szakszervezeti szavazás eredménye után Angelika a Jacobin újságírójával, Eric Blanc-kal ült le beszélgetni arról, hogyan vitték véghez a lehetetlent és hogy a munkások országszerte milyen szerveződési tanulságokat vonhatnak le ebből.

Eric Blanc (EB)- Először is, hogy érzed magad?

Angelika Maldonado (AM) – Amikor megtudtam, hogy győztünk, szóhoz sem jutottam. Még mindig úgy érzem, mintha álmodnék. Még most is, ahogy beszélek róla, felemelő érzés. hogy mit értünk el.

E.B.- Tudnál pár szót mondani arról, hogy hogyan kapcsolódtál be a szakszervezet létrehozásába?

A.M.– 2018-ban kezdtem el dolgozni a JFK8 raktárban, de tavaly októberig nem vettem részt a szervezésben. Az egyik nap, mikor indultam haza a 12 és fél órás műszakomból, egy szervező odalépett hozzám és elmesélte, hogy mit terveznek. Őszintén szólva, azonnal meggyőzött. Sosem voltam még szakszervezetben  korábban, de az édesanyám a 1199SEIU [egészségügyi dolgozók szakszervezete] tagja, amióta csak az eszemet tudom. Szóval amikor tudomásomra jutott, hogy az Amazon dolgozói egy szakszervezet alapítását tervezik , már tudtam, hogy egy szakszervezet mennyi előnnyel jár minden dolgozónak és a családjaiknak.

E.B.- Ért téged bármilyen sérelem a munkádban, ami arra késztetett, hogy bekapcsolódj a szervezésbe?

A.M.– A listámon első helyen a stabil munkahely hiánya szerepelt. A fluktuáció nagyon nagy, rengeteg dolog miatt elbocsáthatnak. A fizetésemeléssel mindenki jól jár, de mi értelme van, ha nem tudod megtartani a munkádat?
Jövőbeli célunk, hogy ingyenes egészségbiztosításunk legyen. A fiam és magam után hetente 54 dollárt (kb.20.000ft) fizetek be egészségbiztosításra. El sem tudom képzelni, mennyi terhet jelenthet ez más egyedülálló szülőnek több gyerekkel, mert minden személy után fizetni kell. Nekem 26 éves koromig nem kellett egészségbiztosítást fizetnem, mert anyám a 1199 szakszervezet tagja volt. A jövőben azt szeretnénk elérni, hogy ebben az épületben minden dolgozónak ingyenes egészségbiztosítása legyen.

E.B.-Melyik csoportot volt a legnehezebb meggyőzni az ott dolgozók közül?

A.M.– Nagyon sokféle, különböző korú, bőrszínű és eltérő helyről származó ember dolgozik a JFK8-ban. Az idősebb dolgozókat volt az egyik legnagyobb kihívás megnyerni. Egy ALU szervező átlagos életkora 26 év és sok idősebb dolgozó nagyon szkeptikus volt a szakszervezettel kapcsolatban.

Az Amazonban erőteljesen megfélemlítő körülmények vannak, ezért amikor az idősebb dolgozók először szembesültek egy csapat céltudatos fiatallal, akik valami nagy dolgot próbálnak megszervezni, sokukat nehéz volt meggyőzni arról, hogy tudjuk mit akarunk és azt is, hogyan érjük azt el.

Ezért először magunkat kellett képezni, majd a munkatársainkat, pontosan mit és hogyan fogunk csinálni. Megbeszéltük, hogy mit tudunk csapatként csinálni, mindannyian együtt.. Végül sikerült megugrani a korkülönbségeket, többnyire azért, mert személyes kapcsolatokat alakítottunk ki és számíthattak ránk – és ezt a szavazást is ezért nyertük meg.  Azt kérdeztem a kollégáimtól: „És mi lesz akkor, ha az unokáid is itt fognak dolgozni? Vagy a gyerekeid? Lehet, hogy idősebb vagy nálam, de én is anya vagyok, mi ugyanúgy jót akarunk a gyerekeinknek, nem igaz?” Amikor megtudták, hogy én is anyuka vagyok és minden szabadidőmet egy szakszervezet megalapításával töltöm, elkezdték komolyan venni az ügyet.

E.B.- Mennyire számított az eltérő bőrszín és nemzetiség?

A.M.– Igen, fontos tényező volt, hogy minden csoporthoz eljussunk a JFK8-ban, például sok afrikai kollégánk van. A kampány során támadt egy ötletem, ami végül nagyszerűen sült el. Megkérdeztem a szomszédomat, aki szintén afrikai és a menzán dolgozik: „Annyi ételt osztottunk már ki együtt. Mi lenne akkor, ha olyan ételt főznénk, ami közelebb hozza az Amazonnál dolgozó eltérő kultúrájú embereket ?” Így hát az egyik nap megkértem, hogy készítsen sült rizst afrikai módra, ez bevonzotta az afrikai dolgozókat, akik közül később többen is szervezők lettek.

Alapvető volt az is, hogy a csoportok szervezői azonos kultúrából származzanak, hogy mindenkit meg tudjanak szólítani. Én félig spanyol származású vagyok, viszont nem beszélek spanyolul. Az egyik szervezőnk azonban beszéli a nyelvet, így nagyban megkönnyítette a munkánkat, hogy szót tudott érteni a többi spanyol ajkú munkással.
Amit mi csináltunk, az annyi volt, hogy támogattunk az épületben mindenkit, aki szervezkedni akart. Ez mindannyiunk előnyére vált, mert az ALU bizottság, akiket most látsz, egy nagyon diverz csapat. Az összes itt dolgozó emberhez képest egy kis csoport vagyunk, mégis nagyon különbözőek.

 

2022. április 1-én az USA Munkaügyi Ítélőtáblája által felügyelt szavazáson az Amazon Staten Island JFK8-as számú raktárának dolgozói 2654 igennel, 2131 ellenében támogatták a hivatalos dolgozói érdekképviselet létrehozását. Az ALU azonnali benyújtotta a menedzsmentnek követeléseit , melyek között olyanok szerepelnek, mint a munkahelyi baleset esetén járó fizetett szabadság, inflációkövető béremelés, munkaidő alatti szünetek hosszának növelése 15-ről 20 percre, céges buszjáratok indítása a megfelelő tömegközlekedés hiánya miatt.
A szavazás eredményét az Amazon, a világ harmadik legnagyobb nem állami tulajdonú cége megtámadta, a fellebezéstől függetlenül az ALU működése a szövetségi törvények szerint jogszerű.
Ezzel párhuzamosan Alabamában , Bessemerben már két sikertelen szavazás zajlott le egy másik Amazon raktárban.
A dolgozók által létrehozott- nem külső- szakszerveztek egyre nagyobb teret nyernek és egyre több óriáscég kénytelen elfogadni dolgozói által alapított szakszervezet létrejöttét. 2021 decemberében a Starbucks kitartó szakszervezet ellenes tevékenysége (union-busting) sem tudta megakadályozni, hogy megalakuljon az első, Starbucks dolgozók által létrehozott szakszervezet.
A union-bustingra, azaz a szakszervezeti szervezkedés megakadályozására ma már külsős cégeket bérelnek fel a legtehetősebb vállalatok; vannak ügynökségek, amelyek napidíja meghaladja a 3000 dollárt. 2020-óta a Starbucks és az Amazon is dollár milliókat költött ilyen cégekkel kötött szerződésekre.

 

E.B.- Hogyan sikerült megküzdeni a menedzsment megfélemlítési kísérleteivel?

A.M.– Az Amazon valójában beleneveli a félelmet a dolgozóiba. Nemcsak teleplakátoltak mindent a szakszervezet ellenes posztereikkel, de sok olyan embert béreltek fel, akik belülről próbálták tönkre tenni a szakszervezetet. Folyamatosan az épületet járták és hazudtak az embereknek. Elég ijesztő volt. Azt mondták, hogy mi egy kívülről jött csoport vagyunk, akik kívülről akarnak beavatkozni az ő dolgaikba. Ez nem igaz, mi pont ugyanolyan munkások vagyunk ott, mint mindenki más. Nem kívülről jöttünk szervezkedni a JFK8-ba, mi is itt dolgozunk – mi egy munkások által létrehozott szakszervezet vagyunk.

Számtalan olyan dolgot csináltunk, amivel kockázatot vállaltunk, de tudtuk, hogy előbb-utóbb ennek az állapotnak vége lesz. Sok olyan szakszervezetellenes kötelező gyűlésre mentünk el, ahova nem kaptunk meghívást. Felszólaltunk és elmondtuk a tényeket. Megcáfoltuk a szakszervezet-rombolók állításait és szembeszálltunk a hazugságaikkal. Persze azt mondták, hogy menjünk el a megbeszélésről, mert nem hívtak meg minket, de nem tudtak mit kezdeni velünk, amikor egy csapatként megjelentünk és követeltük, hogy hallgassanak meg minket is.

A vezető menedzser azt mondta, ha nem távozunk, akkor megrovást, fegyelmit kapunk, de nem hátráltunk meg és elmondtuk a munkatársainknak az igazat. Muszáj volt kockáztatni. Azokban a pillanatokban mindnyájan féltünk kicsit, de be kellett vállalnunk, mert így a munkatársaink láthatták, hogy ki tudunk állni önmagunkért. Végül persze kidobtak minket, de az akciónk megmutatta nekik, hogy igenis vannak jogaink és törvények, amik védenek minket, hogy nem szabad rettegnünk az Amazontól.

E.B.- Pontosan hogyan nyerted el a munkatársaid bizalmát?

A.M.– Sokan voltunk a szervezői csapatban és minden , amit hozzá tettünk nagyon fontos volt. Nagyon sokat voltam az épületben, még a szabad napjaimon is bent voltam, ezért kevesebb időt tudtam a gyermekemmel tölteni, elhivatottság kellett hozzá, áldozatokat hozni és kockázatot vállalni .
Az Amazon eközben sok szakszervezet-rombolót bérelt fel, akik szintén járták az épületet és próbálták manipulálni a dolgozókat. Ijesztő volt.

Nem beszélhettem a szakszervezetről munkaidőben, de ebédszünetekben és a negyedórás szüneteimben igen. Ha nem tudtam beszélgetni a munkatársaimmal a műszakom alatt, elkértem a telefonszámukat és felhívtam őket a szabadnapjaimon. Megkértem őket, hogy meséljenek a családtagjaiknak és a barátaiknak is a szakszervezetről. Mindenkinek elmondtam: „Ha bármi kérdésed van, keress nyugodtan, bármikor – és ha bárki másnak is lenne kérdése, adjátok meg neki a számomat!”. Mikor nem tudtam megválaszolni egy konkrét kérdést, megadtam nekik az ALU elnökének számát [Chris Smalls] és közvetlenül tőle kérhettek segítséget.

Angelika Maldonado ( b) és Brima Sylla szakszervezti aktivisták A Jacobin engedélyével. (Forrás: Jacobin)

E.B.- Hogyan tudtál eljutni a legtöbb munkáshoz és mi alapján tudtad lemérni, hogy nagy a támogatottságotok a cégen belül?

A.M.– Szerencsére jó a memóriám, ezért úgy döntöttem, hogy ha egy ismeretlen arc jön velem szembe, akkor odamegyek hozzá beszélgetni. Nagyon fontos volt, hogy legyen a szervezőknek egy kisebb csoportja, akik személyes kapcsolatban állnak azokkal a dolgozókkal, akiket érdekel a szakszervezet.

A másik kulcsfontosságú szabály az volt, hogy minden nap beszéljünk új arcokkal. Ha felkeltettük az érdeklődésüket, megkértük őket, hogy csatlakozzanak a Telegram chathez, vagy adják meg a számukat, esetleg jöjjenek el egy megbeszélésre , töltsenek ki egy kérdőívet. A cél az volt, hogy minden nap új emberekkel lépjünk kapcsolatba, hogy lássanak minket és tudjanak mihez kapcsolódni.

E.B.- Hogy kell elképzelni egy ilyen beszélgetést?

A.M.– Azzal kezdtem, hogy „Hallottál már az ALU-ról?”, és ha bármilyen kérdésük támadt vagy valamit tisztázni kellett, próbáltam a legteljesebb választ nyújtani. „Munkások által szervezett szakszervezet vagyunk. Ha bármikor úgy döntesz, hogy szeretnél te is szervező lenni, megteheted.” Néhányan érdeklődtek, néhányan pedig nem.

Lényegében a rövidtávú célt elértük: nagyon sokan csatlakoztak a Telegram csoportunkhoz és sokan kezdtek el ALU pólókat hordani. Egyértelművé vált, hogy sokan mások is szeretnének egy szakszervezetet az épületben, nem csak az az öt ember, akiket az asztalnál látsz a szünetben.
A nagy közös Telegram csoportot használtuk arra, hogy informáljuk az embereket a fejleményekről, vagy ha történt bármi a másik műszakban. A nappali és az éjszakai műszak két külön világ többnyire, ezért volt hasznos, hogy tájékoztattuk egymást a dolgokról.

Ettől függetlenül nem a Telegram chat volt a legfontosabb, hanem a személyes interakciók. Azt gondolom, hogy ettől lehetett igazán sikeres a szakszervezet. Azért is voltak nagyon fontosak, mert az Amazon azt kommunikálta a dolgozók felé, hogy mi kívülállók vagyunk, és a végén bajba sodorjuk őket. Jöttek munkások, akik azt kérdezték, hogy lehetünk az épületben, mikor nem is dolgozunk itt. Persze megmutattuk nekik a dolgozói belépőinket és közöltük, hogy mindannyian itt dolgozunk, mindenki a szakszervezetből itt dolgozik. Ekkor váltak érdeklődővé. A beszélgetés végén a többségük rájött, hogy az Amazon hazudott nekik és a cégük félrevezette őket.

Ezekkel a személyes beszélgetésekkel tudtunk igazán egymáshoz kapcsolódni. Őszintén elmodtam, hogy egyedülálló anyuka vagyok, hogy: „a 12 és fél órás műszakban dolgozom és hogy most a pihenő napomon vagyok itt, tudod?” Hogy sok veszteni valóm van nekem is, ahogy mindnyájunknak. Azért vagyunk itt, hogy jobb munkakörülmények legyenek mindenki számára az épületben.

Amikor már csak két hét volt hátra a szavazásig, már eléggé biztos voltam benne, hogy győzünk. Rengeteg emberrel beszéltem, rengeteg ember támogatását nyertük el. A szervezőtársaim szintén beszélgettek a saját embereikkel, akik aztán beszélgettek a más embereinkkel, akik aztán más emberekkel beszélgettek. Mindenki kommunikált mindenkivel!

E.B.- Túl a beszélgetéseken, volt más dolog is amivel éreztettétek a munkatársaitokkal, hogy nincsenek magukra hagyva? Hogyan mértétek a támogatottságotokat?

A.M.– Tavaly év végén az ALU elkezdett szakszervezeti pólókat osztogatni. Így amikor egyre több és több embert dolgozott ilyen pólóban, már mások is láthatták, hogy mekkora a támogatottsága van az ügyünknek. Aztán még több pólót kellett csinálnunk. A szavazás előtt az utolsó nagy dolog a nyakpántok kiosztása volt. Nagyjából 3-4 ezret gyártattunk belőle és osztottunk szét műszakváltáskor, hogy  ezzel is lássák az emberek a támogatottságot.

Mindenkinek elkértük a telefonszámát, majd egy nagy listában rendszereztük őket és folyamatosan kapcsolatban maradtunk velük, amit a Unite Here Local 100 szakszervezeti irodájának segítségével oldottunk meg. Szervezőként mindent kézben tartottunk, valakinek mindig kellett az épületben lennie vagy olvasnia a csoport chatet.

Amikor azt mondom elkötelezettek voltunk, akkor valódi elkötelezettségről beszélek: a bizottság tagjai közül mindenki az épületben volt heti hét napban, 24 órában.

A pihenő napjainkon is az épületben voltunk. Ha a fiam végzett az iskolában, elmentem érte majd mentem vissza.Mivel nem beszélhettünk a szakszervezetről munkaidőben, ezért a szünet lett a legfontosabb időpont. Rengeteg emberrel léptem kapcsolatba, akikkel korábban sosem beszéltem. Amikor az ebédidejüket töltötték, vagy rövid szünetet tartottak annyit beszélgettem velük, amennyit időnk csak volt. Ha találkoztak valakivel a szakszervezetből, már megismertek minket, mivel szervezőként az volt a feladatunk, hogy kapcsolatot építsünk ki mindenkivel. Ez az, amit mi személyes kapcsolódás alatt értünk.

E.B.- A menedzsment meg sem próbált kirúgni?

A.M.– Nem, mert a törvény védett minket. Tisztában voltunk a jogainkkal és volt egy jó munkajogászunk. A közülünk kikerülő munkások az épületben tudtak szervezkedni. Ha nem munkaidőben beszélünk a szakszervezetről. akkor törvényileg védve voltunk.
Persze néha megpróbáltak tenni valamit ellenünk, például az ebédlőben megtiltották a közös asztalnál étkezést a COVID szabályokra hivatkozva. Azokban a napokban a menedzsment is felállította ugyanott a saját asztalát és rájuk nyilván ez nem vonatkozott, ezért ellenálltunk. Próbálkoztak apróságokkal, de már nem mertek semmi őrültséget csinálni, mert nagyon jól tudták, hogy tisztában vagyunk a jogainkkal.

Mielőtt szervező lettem az ALU-ban, semmilyen szakszervezeti vagy szervezési tapasztalatom nem volt, ezért az elején sok nálam tapasztaltabb embert hallgattam meg, akik régebb óta csinálják ezt. Mindent alaposan megtanultam, mert tudtam, hogy fontos lesz minden tudás, mikor kérdéseket kapok fogni.

Mielőtt például félbeszakítottuk volna a kötelező dolgozói gyűlést, amit ellenünk rendeztek, nem tudtam, hogy meddig mehetünk el, milyen jogaim vannak, ezért felhívtam az elnökünket, aki tudtomra adta, hogy a törvény egy pontja alapján jogunk van felszólalni. Az egyik munkatársam mesélte, hogy hallott róla, hogy kizavartak minket a megbeszélésről, és megkérdezte, hogy a kirúgásunk lesz-e a vége? Mondtam neki, hogy nem rúghatnak ki, mert az jogellenes lenne.

E.B.- Gratulálok az elképesztő győzelemhez – mik lennének a záró gondolataid a témában?

A.M.– Bár új vagyok a szervezésben, a célom mégis az lett, hogy megszervezzem a teljes JFK8-at és a Staten Island Raktárat. Naponta látom, hogy min megyünk keresztül az Amazonnál, mint dolgozók. Kimerítő a munka és robotként kezelnek minket. Rengeteg barátom van itt, akikkel még együtt jártunk iskolába, ők is itt dolgoznak, a családjuk is – gyakorlatilag ők is a családom. Csakis akkor tudod meg igazából. milyen az Amazonnál, ha ezekben az épületekben dolgozol.

Most már azt is megtapasztaltam, hogy a szervezőtársaim, akikkel együtt dolgozok, min mentek keresztül. Nagyon sok segítséget kaptunk, hogy valódi változás legyen. Alig aludtunk, sok szabadidőnket vette el, mindezt úgy, hogy mellette végig teljes munakidőben az Amazonnal dolgoztunk.
Az a tény, hogy ma nyertünk, hihetetlen. Még mindig az alkonyzónában érzem magam. Büszke és hálás vagyok minden munkásnak aki igennel szavazott és minden szervezőnek, aki részt vett ebben. Az, hogy ma a győzelmünket ünnepelhetjük, a legjobb dolog, ami történhet. Történelmet írtunk, igaz?

Az írás eredetileg a Jacobin oldalán jelent meg. A fordítást a lap engedélyével közöljük.

Fordította : Dadányi Dávid és Bertalan András Miklós.