Egy élet az ellenállásban: Henri Simon

Henri Simon, a franciaországi radikális baloldal meghatározó alakja- a Socialisme ou Barbarie (Szocializmus vagy barbárság) csoport egykori tagja. A svájci Die Wochenzeitung riporterei, Anna Jikhareva és Dominik Müller röviddel 100. születésnapja előtt látogatták meg.

Errico Malatesta: Az anarchisták elfelejtették elveiket

Az első világháború kitörése után a nemzetközi munkásmozgalom már nem csak az állampárti és államellenes irányzatok mentén lett megosztott; immár morális dilemma elé állította a történelem addigi legnagyobb háborúja is.
A „kisebbik rossz elve” mentén gondolkodók a háborús felek valamelyike mellett tették le a voksukat, feladva többek között az internacionalizmus alapelvét is, ez alól nem voltak kivételek az anarchisták sem. Errico Malatesta ekkor fogalmazta meg a most közölt írását.

Így győztük le az Amazont! – Egy szakszervezet megalakulásának története

A Staten Island-i Amazon raktár alkalmazottai a legnagyobb dolgozói győzelmet aratták 1930-óta az Egyesült Államokban. A világ egyik legnagyobb cégét kényszerítették a dolgozói érdekképviselet megalakításának elfogadására. A Munkaügyi Felügyeleti Tábla által hitelesített szavazáson a dolgozók 55% támogatta a szakszervezet megalakulását. Ez a beszélgetés betekintést nyújt a színfalak mögé. Eric Blanc interjúja Angelika Maldonadoval.

Kassák Lajos: Napjaink átértékelése

A két munkáspárt szervezeteinek a jelentősége a közelmúltban jóformán a nullára apadt. Ők még mindig komolyan versenyeztek a mandátumokért, holott a reakció pártjai már nyíltan kutyába sem vették a parlamentet.

Radikális munkásmozgalom és oktatás

A jövendő társadalom egyéne képes és motivált is arra, hogy kapcsolatrendszerét tudatosan, szándékoltan maga alakítsa. A radikális munkásmozgalom pedagógiai célja tehát értelemszerűen ilyen emberek nevelése.