A nők elleni erőszak felszámolásához elengedhetetlen ezen erőszak történelmi gyökereinek feltárása. Erre tesz kísérletet Silvia Federici A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig című könyve, amely novemberben 22-én jelenik meg a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce kiadásában.

Elemzésében Federici a nők elleni erőszak legszélsőségesebb formáját vizsgálja: a boszorkányüldözéseket – nemcsak a klasszikus, 16–17. századi európai példákon, hanem az ezredforduló körüli kenyai, tanzániai, zambiai eseteken is.

A boszorkányüldözésekről ritkán esik szó a proletariátus történetében: mindmáig az egyik legkevésbé tanulmányozott jelensége az európai történelemnek – sőt, a világtörténelemnek, tekintetbe véve, hogy az ördögimádat vádját a misszionáriusok és a hódítók a helyi lakosság leigázásának eszközeként vitték az „Újvilágba”. A történészek múltbeli közömbösségét e népirtás iránt magyarázhatja az, hogy Európában az áldozatok többnyire parasztasszonyok voltak. Ez a közömbösség a bűnrészességgel határos, mivel a boszorkányok eltüntetése a történelem lapjairól hozzájárult ahhoz, hogy máglyán való fizikai megsemmisítésüket elbagatellizálják – azt sugallva, hogy ez jelentéktelen jelenség volt, vagy egyenesen a folklór része.

– írja Caliban and the Witch (Caliban és a boszorkány) című nagy ívű, nagy hatású, nemzetközi sikert arató művében – amelyből magyarul mindmáig csak egy-egy részlet jelent meg.

A rabszolga-kereskedelemhez és az „Újvilág” őslakosainak kiirtásához hasonlóan a boszorkányüldözés is olyan társadalmi folyamatok kereszteződésében áll, amelyek utat nyitottak a modern kapitalista világ kiépülésének

– emeli ki A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig-ban.

Az újonnan felemelkedő tőkés hatalom érdekei a társadalmi prioritások és normák átfogó átrendezését diktálták, kiemelten a nők kárára. Vagyis nem a lakosság körében meglévő előítéletek vezettek a nők hátrányos megkülönböztetéséhez, amelyek utóbb a közpolitikákon keresztül patriarchális jogszabályokban szilárdultak meg, és került ennek nyomán a hatalom a jogszabályok szellemével azonosuló férfi tőkés elit kezébe. Ahogy a rasszizmus, az idegenellenesség és az elvakultság megannyi más formája esetében, itt is fordítva, felülről lefelé épült ki az elnyomás.

A nők „boszorkányokként” történő megjelölése és üldözése előkészítette a terepet a nők bezárásához a fizetetlen házimunka világába Európában, és legitimálta a nők alárendelését a férfiaknak – a családon belül és azon túl egyaránt. Emellett ellenőrzést biztosított az államnak a nők reproduktív képessége fölött, ezáltal garantálta a munkások nemzedékeinek utánpótlását. Ily módon a boszorkányüldözések nyomán egy sajátosan kapitalista, patriarchális rend épült ki, amely mind a mai napig fennáll, bár a nők ellenállására és a munkaerőpiac változó igényeire adott válaszok folyamatosan igazítottak rajta.

A hatalmi elit döntéseinek elfogadtatása történhet erőszakkal, fenyegetéssel és a beleegyezés legyártásával az alávetettek körében. A beleegyezés legyártásának a történelmi amnézia mellett kulcseleme a jelenség kivágása a vele rokon folyamatok szövetéből. Az így kapott értelmezés továbbadásának kiemelt csatornái a hatalom ellenőrzése alatt álló vagy azt támogató vallási, kulturális és oktatási intézmények. Ezek akkor végzik sikeresen feladatukat, ha az elnyomottak elfogadják, magukévá teszik és saját meggyőződésükként adják tovább a saját elnyomott helyzetüket indokló érveket – és az ideológia palástja mögött meghúzódó érdekeket természetesnek, az érdekek mögött álló hatalmat pedig megingathatatlannak tekintik. Ha a felülről lefelé kiépült folyamat helyett természetszerűleg szükséges, időtlen struktúrát látnak, és nem foglalkoznak a hatalom és az indítékok kérdéseivel.

Ahogy első közös kiadású könyve, A munkásosztály története megjelentetésével, úgy a jelen kötet közreadásával is ez ellen kíván tenni a Kovász Színház és a Mérce. Az elnyomás struktúrájának és módszereinek, valamint a vele szembeni küzdelemnek a bemutatása, a múlt feltáró elemzése a jelenre történő reflexión keresztül a jövőt alakító fellépéseket kívánja segíteni. Ezért tartjuk a könyv bemutatóját a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) egyesülettel közösen a 16 akciónap keretében – december 3-án 18 órakor a Gólyában.

Silvia Federici alábbi bevezetője átfogóan ismerteti, mire számítson az olvasó. A könyv október közepétől november 8-ig elővásárlással támogatható. Ebben az időszakban még két hosszabb részletet jelentetünk meg a kötetből a Mércén és a Tetten.

Piróth Attila

---

Bevezetés

[…]

Ebben a könyvben azt a társadalmi környezetet és azokat az indítékokat vizsgálom meg újra, amelyek sok boszorkánysággal kapcsolatos vádat eredményeztek. Mindenekelőtt két témára összpontosítok. Az első a boszorkányüldözés és a földbekerítések, a földprivatizáció korabeli folyamata közötti kapcsolat. Ennek nyomán létrejött egy földbirtokos osztály, amely a mezőgazdasági termelést kereskedelmi vállalkozássá alakította, s vele párhuzamosan, a közösségi földek elkerítése következtében egy koldusokból és csavargókból álló réteg is, amely fenyegetést jelentett a kialakulóban lévő tőkés rendre.

E változások nem pusztán gazdasági jellegűek voltak: az élet minden területét áthatották, és a társadalmi prioritások, normák, értékek komoly átrendeződésével jártak.

A második téma a boszorkányüldözés kapcsolata a női test mind erőteljesebb bekerítésével, az állam ellenőrzésének a nők szexualitására és nemzőképességére történő kiterjesztése révén. Az, hogy az európai boszorkányüldözések e két aspektusát külön-külön vizsgáljuk, nem jelenti azonban azt, hogy a valós életben elkülönültek volna, minthogy a szegénység és a szexualitás kijelölt korlátainak áthágása közös eleme volt sok boszorkányként elítélt nő életének.

Újból kifejtem, amit a Calibanban írtam: hogy

ennek az üldözésnek a nők voltak a fő célpontjai, mert ők szegényedtek el legsúlyosabban a gazdasági élet tőkés átalakulása miatt, és mert a nők szexualitásának és nemzőképességének szabályozása előfeltétel volt a társadalmi ellenőrzés szigorúbb formáinak kiépítéséhez.

A kötetbe beválogatott három cikk azonban megkérdőjelezi azt a nézetet, hogy a nők kizárólag áldozatai lettek volna ennek a folyamatnak, és kitér arra, mekkora félelmet keltettek azokban a férfiakban, akik a változások élére álltak országaikban és közösségeikben. Ennek megfelelően a jelen gyűjtemény nyitócikkeiben – „Boszorkányüldözések, bekerítések és a közösségi tulajdonviszonyok megszűnése”, valamint „Boszorkányüldözés és félelem a nők hatalmától” – nagy hangsúlyt kap a hatóságok félelme a nők lázadásától és vonzerejétől, majd az „A »gossip« (pletyka) szó jelentéséről” című cikk következik, amely végigköveti a szó jelentésének eltolódását a pozitív töltetű női barátságtól a negatív töltetű rosszindulatú híresztelésig, valamint a nők társadalmi pozíciójának ezzel párhuzamos leértékelődését, amelyben meghatározó szerepet játszott a boszorkányüldözés.

Ezek az írások egytől egyig csak bevezetést nyújtanak olyan témákba, amelyek további tanulmányozást és kutatást igényelnek. Más megfontolások miatt azonban kénytelen voltam későbbre halasztani az alaposabb vizsgálódást.

A múlthoz való visszatérést minduntalan megszakította az az igény, hogy megértsem a nők elleni erőszak napjainkban tapasztalható felerősödésének okait.

A kötet 2. részében vázlatosan ismertetem az erőszak ezen új alakjait, és megvizsgálom kapcsolatukat a tőkés felhalmozás új formáival. Ez a központi témája a „Globalizáció, tőkefelhalmozás és nők elleni erőszak” című cikknek, amelyet eredetileg a 2016 áprilisában a kolumbiai Buenaventurában tartott, nőgyilkosságokkal foglalkozó fórumra írtam. A 2. részben szereplő másik esszét 2008-ban írtam a boszorkányüldözés visszatéréséről a világ számos részén, ami összefonódik azokkal a fejleményekkel, amelyek utat nyitottak a világgazdaság globalizációja előtt.

Több mint öt évszázad telt el azóta, hogy a „boszorkányság” bekerült sok európai ország törvénykönyvébe, és hogy a boszorkányoknak tartott nők tömeges üldözés célpontjaivá váltak. Ma a legtöbb olyan országban, ahol nőket boszorkányként bántalmaznak és gyilkolnak meg, a kormány nem ismeri el ezeket a bűncselekményeket. Az új üldözések gyökereit keresve azonban gyakran ugyanazokra a tényezőkre bukkanunk, mint amelyek a 16. és 17. századi boszorkányüldözéseket szították. Az ideológiai igazolást most is a vallás és a leginkább nőgyűlölő, elfogult nézetek hajtogatása szolgáltatja.

A „Boszorkányüldözés, globalizáció és feminista szolidaritás Afrikában napjainkban” című cikket először 2008-ban tettem közzé. Azóta a boszorkányság elleni fellépés nevében elkövetett gyilkosságok száma tovább nőtt. A számítások szerint csak Tanzániában évente több mint ötezer nőt gyilkolnak meg boszorkányként: vannak, akiket bozótvágó késekkel kaszabolnak le, másokat élve eltemetnek vagy elégetnek. Egyes országokban, például a Közép-afrikai Köztársaságban a börtönök tele vannak boszorkánysággal vádolt nőkkel, akik közül 2016-ban több mint százat kivégeztek: máglyán égették el őket a lázadó katonák, akik a tizenhatodik századi boszorkánykeresők nyomdokain járva kész üzletet csináltak a boszorkányság vádjából – a kivégzés fenyegetésével kényszerítették fizetésre az embereket.

Indiában is egyre nagyobb méreteket öltenek a boszorkánygyilkosságok, különösen a „törzsi területeken”, például az adivasik földjén, ahol nagyszabású földprivatizációs folyamatok zajlanak. És a jelenség egyre tovább terjed. Nepálban, Pápua Új-Guineában és Szaúd-Arábiában is beszámoltak boszorkányok meggyilkolásáról. Az ISIS is végzett ki „boszorkányokat”. Ahogy a tizenhatodik században, most is fontos szerepet játszik az üldözésekben a technológia. Napjainkban a boszorkánygyilkosságokról készített videók éppúgy letölthetők az internetről, mint a boszorkányok felismerésével foglalkozó kézikönyvek. Egyes beszámolók szerint az új, önjelölt boszorkánykeresők közül néhányan számítógépek segítségével „leplezik le” a boszorkányokat!

Új fejlemény azonban 2008-hoz képest a nők fokozódó ellenállása az új boszorkányüldözésekkel szemben

– mindenekelőtt Indiában, ahol sok nő megmozdult: faluról falura járnak, hogy szembeszálljanak azokkal a híresztelésekkel, amelyeket a boszorkányok létezéséről terjesztenek a helyi hatóságok, a boszorkánykeresők és egyéb, többé-kevésbé okkult üldözők. Mások bizonyítékokat gyűjtenek, és nyomást gyakorolnak a hatóságokra, amelyek gyakran nem is próbálják bíróság elé állítani a gyilkosokat. Az új boszorkányüldözések híre lassan az Egyesült Államokban is terjed: az érdeklődés eddig a Ghána északi részén található boszorkánytáborokra összpontosult, amelyekben több száz nő keresett menedéket, miután közösségeik lakói – egyebek között saját családtagjaik – miatt tartós száműzetésbe kényszerültek. A témával foglalkozó könyvek és dokumentumfilmek – többnyire újságírói stílusban készült beszámolók – elismerik a kapcsolatot a nők elleni új támadások és az afrikai gazdaságok neoliberalizációja (sok tekintetben gyakorlatilag újbóli gyarmatosítása) által előidézett átalakulások között. A feltárt összefüggések azonban mindeddig nem váltottak ki érdemi reakciót.

Az új boszorkányüldözések – akárcsak a nők elleni erőszak egyéb új formái – elemzésre szorulnak. Ez széles körű és hosszú távú erőfeszítést igényel, mivel e jelenségek dimenziója ma már globális. A projekt előmozdítása céljából New York-i bázissal webhelyet indítottunk, hogy a hasonló kezdeményezéseknek közös platformot biztosítsunk, ahol információkat oszthatnak meg egymással – nem csupán az elnyomás, hanem az azzal szembeni ellenállás új formáiról is. Az ellenállás szellemében e bevezető zárásaként hadd említsek meg még egy tényezőt, amely arra sarkallt, hogy ne különítsem el egymástól a múltbeli és jelenlegi boszorkányüldözéseket: ezek kereskedelmi és turisztikai kiaknázását számos európai városban.

A nők tucatjainak kivégzéséhez vezető híres boszorkányperek és boszorkányüldözések helyszínein ma megannyi szuvenírboltban árusítanak boszorkányokat ábrázoló, babaszerű figurákat. Groteszk módon ezek ugyanazokat a sztereotípiákat reprodukálják, amelyeket a boszorkányvadászok honosítottak meg, és amelyek több ezer nő halálához vezettek.

A turistáknak árult tányérok, törülközők, kávéscsészék, figurák olyan ideológiát és torz történelmet adnak tovább, amely hosszú éveken át alakítani fogja az új nemzedékek képzeletét. A koholt történelemmel kereskedők – mit sem törődve vele, hogy ezzel milyen kárt okozhatnak – továbbra is kirakatba teszik ezeket a felháborító portékákat, elvégre, amint tiltakozásomra az egyik eladó megjegyezte, „jól viszik őket”. Ez azért is lehetséges, mert néhány kivételtől eltekintve¹ sem az európai kormányok, sem a politikusi osztály vagy az egyház képviselői nem ismerték el azt a hatalmas bűnt, amelyet elődjeik elkövettek a nők ellen. Egyetlen európai ország naptárában sem szerepel olyan „emléknap”, amely a boszorkányok lemészárlásairól emlékezne meg. Épp ellenkezőleg: elégetésük több országban a tömegkultúra része lett; jól mutatja ezt a jelen kötet első fejezetében szereplő dal, amelyet Dániában Szent Iván éjszakáján minden máglya meggyújtásakor elénekelnek. A korábban említett okok mellett emiatt sem hagyhatjuk, hogy a boszorkányok történetét hallgatás övezze, hacsak nem akarjuk, hogy sorsuk megismétlődjön – mint napjainkban a világ számos részén.

A nők testére és halálára épülő, a turizmus fellendítését szolgáló kereskedelem elutasítása csak az első lépés. Továbbiakra van szükség ahhoz, hogy mindazok, akik a nőket lealacsonyító – és az okozott fájdalmat, a kiontott vért semmibe vevő – ábrázolások eladásából ma hasznot húznak, végre levegyék polcaikról a tébolyultan kacagó, rút, öreg boszorkány képével díszített babákat, csészéket, törülközőket.

Silvia Federici

Fordította: Piróth Attila