Az anarchisták a „magántulajdont” (vagy röviden csak „tulajdont”) bizonyos, mások irányítására és kizsákmányolására szolgáló tárgyak vagy privilégiumok államilag biztosított kisajátításaként értelmezik. Ugyanakkor a „személyes javak” olyan dolgok, amelyek nem mások kizsákmányolására szolgálnak (pl. egy autó, egy hűtőszekrény, egy fogkefe stb.). Vagyis számos dolog sorolható a tulajdon és a személyes tulajdon közé is attól függően, mire használatos.

Összefoglalóan, az anarchisták azt a tulajdont támogatják, amely „nem használható mások kizsákmányolására – azokat a személyes javakat, amelyeket gyerekkorunktól felhalmozunk és életünk részévé válnak.”

Ellenezzük viszont a birtoklás azon formáját, amely „az emberek kizsákmányolására használható – földek és épületek, termelési és elosztási eszközök, nyersanyagok és gyártási cikkek, pénz és tőke.”^[1] A bevett gyakorlat szerint az anarchisták a tulajdonnak azokat a formáit ellenzik, amiket kevesen birtokolnak, és sokan használnak. Ennek eredményeképp az előbbiek irányítják az utóbbiakat, és arra használják őket, hogy számukra többletet termeljenek (akár közvetlenül, mint az alkalmazottak esetében, akár közvetetten, mint a bérlők esetében).

A legfontosabb különbség, hogy a „személyes tulajdon” elképzelése a „használati-” vagy „haszonélvezeti” jog koncepcióján nyugszik, míg a „magántulajdon” a használat és a birtoklás kettéválasztásában gyökeredzik.

Például egy ház, amiben él valaki, a személyes javak körébe tartozik, míg ha azt bérbe adjuk másnak profit érdekében, magántulajdonná válik. Hasonlóképpen, ha egy fűrészt arra használunk, hogy megéljünk önalkalmazásban álló ácsként, a fűrész a személyes tulajdonunk; míg ha bérért alkalmaznak valakiket azért, hogy a fűrészt más profitja érdekében használják, akkor magántulajdon. Mondanunk sem kell, hogy a tőkés munkahely, ahol a munkásokat egy főnök irányítja, a „magántulajdon” egyik példája, míg egy szövetkezet, ahol a munkások igazgatják a saját munkájukat, a „személyes tulajdont” példázza. Hogy Proudhon-t idézzük:

„A tulajdonos az az ember, aki egy termelési eszköz fölött meglévő abszolút irányításánál fogva jogot formál az eszköz termékének haszonélvezetére anélkül, hogy azt maga használná. E célból kölcsönadja.”^[2]

Bár eleinte zavarba ejtő lehet e különbségtétel, nagyon hasznos a tőkés társadalom természetének megértéséhez. A tőkések hajlamosak a „tulajdon” szót használni bármire a fogkefétől a multinacionális vállalatokig – nagyon különböző dolgokra nagyon különböző társadalmi hatással. Így Proudhon:

„A tulajdon eredetileg a saját vagy személyes tulajdon szinonímája volt. Arra utalt, hogy az egyéneknek különleges joguk van bizonyos dolog használatára. De amint ez a használati jog érvényesült és mindenek fölött álló lett – azaz a haszonélvező a személyes használat jogát felváltotta arra a jogra, hogy a dolgot a szomszédja munkaerejével „használja” –, a tulajdon természete megváltozott és a fogalma összetettebbé vált.”^[3]

Proudhon képletesen a szeretőt a személyes tulajdon birtokosával, a férjet pedig a magántulajdonéval azonosította. Mint hangsúlyozta, a „magántulajdon kettős meghatározottsága – uralom és birtoklás – kiemelt fontossággal bír; és világosan kell látnunk annak érdekében, hogy megértsük” miről is szól az anarchizmus. Tehát bár némelyek megkérdőjelezhetik e különbségtétel szükségességét, ennek oka nyilvánvaló. Ahogy Proudhon kifejti, „az a helyes, ha a különböző dolgokat különböző nevekkel illetjük, ha pedig a „tulajdon” elnevezést megtartjuk az előbbire [személyes tulajdon], akkor az utóbbit [tulajdon általi uralom] rablásnak, fosztogatásnak, banditizmusnak kellene hívnunk. Ha viszont megtartjuk a „tulajdon” elnevezést az utóbbira, az előbbire a személyes tulajdon kifejezést kell alkalmaznunk, vagy más megfelelőjét; különben egy kellemetlen szinonímiával kell bajlódnunk.”^[4]

A magántulajdon és a személyes tulajdon közötti különbség láthatóvá válik abból is, milyen hatalmi viszonyokat hoznak létre. Vegyük például a tőkés munkahelyet, ahol nyilvánvalóan azok határozzák meg a munkahely működését, akik birtokolják, nem pedig azok, akik a tulajdonképpeni munkát végzik. Mindez egy már-már totalitáriánus rendszert eredményez. Ahogy Noam Chomsky kifejti, „a totalitáriánus terminus elég pontos. Nincs olyan emberi intézmény, amely annyira közelítene a totalitarianizmushoz, mint egy üzleti vállalat. Úgy értem, hogy a hatalom teljesen felülről ered. Lehetsz valahol a lent és a fent között, parancsokat kapsz felülről, amiket lefelé továbbítasz. Végső soron minden a tulajdonosok és a befektetők kezében van.” Vagyis a tulajdonképpeni termelőknek nincs fennhatóságuk a saját tevékenységük felett, sem a munkájuk terméke, sem az általuk használt termelési eszközök felett. A modern tőkés társadalomban a termelő alávetett azoknak, akik birtokolják vagy menedzselik a termelési folyamatot.

Egy anarchista társadalomban, amint azt már említettük, a tulajdonképpeni használat tekinthető az egyetlen jognak. Ennek értelmében a munkahelyet azok szervezik és működtetik, akik benne dolgoznak, így csökkentve a hierarchiát, növelve a szabadságot és egyenlőséget a társadalmon belül. Ennélfogva a magántulajdonnal és a kapitalizmussal való anarchista szembenállás az anarchista alapelvek természetes folyománya. Így minden anarchista egyetért Proudhonnal abban, hogy „A birtoklás jog; a magántulajdon jogellenes. Tartsuk vissza a magántulajdont, és tartsuk fenn a birtoklást.”^[5]

Ahogy Alexander Berkman keretezi ezt a különbségtételt, az anarchizmus „lebontja a termelési eszközök olyan magánbirtoklását és elosztását, ahogy az a tőkés üzletben működik. A személyes tulajdon csak azokra a dolgokra terjed ki, amelyeket használsz. Vagyis az órád a tiéd, de az óragyár a népé. A föld, a gépek és minden más közmű kollektív tulajdonba kerül, amit nem lehet sem eladni, sem megvenni. A tulajdonképpeni használat lesz az egyetlen jog – nem a tulajdonjogra, hanem a birtoklásra.”^[6]

A tulajdon különböző formáinak elemzése a szocialista és az individualista anarchizmusnak is a középpontjában áll. Ez azt jelenti, hogy minden anarchista igyekszik megváltoztatni az emberek véleményét arról, hogy mik tekinthetőek a birtoklás érvényes formáinak, hogy „az anarchista nézet, mely szerint a kihasználtságnak és a használatnak feltételeket és határokat kellene szabnia a földbirtoklásnak”, uralkodó nézet legyen, és hasonlóképpen meggyőződjünk arról, hogy „az egyéneket többé nem védhetik meg a társaik semmi másban, mint a személyes foglalkozásban és a földművelésben.”^[7] A legfontosabb különbség, hogy hogyan alkalmazzák ezt az alapelvet.

A tulajdon ezen anarchista értelmezése nem jelenti azt, hogy le kellene bontani az olyan magas szintű szerveződéseket, mint a gyárak vagy munkahelyek, amelyekhez nagy számú ember együttműködésére van szüksége. Távolról sem! Az anarchisták szerint a szervezet a birtoklás kibővítése. A „kihasználtság és használat” elvének alkalmazását jelenti az olyan tulajdonra, amit több személy használ, szervezeti munkát eredményez, például azok számára, akik kollektívában dolgoznak együtt, használnak egy adott tulajdont, amivel rendelkeznek is, ahogy a saját munkájuk felett is mint az egyenlők önkormányzó, közvetlenül demokratikus szervezete (amit röviden általában „önigazgatásnak” neveznek).

Ez logikusan következik a „kihasználtság és használat” tulajdonra vonatkozó elméletéből. Mert ha a termelés csoportokban történik, ki a törvényes birtokosa a földnek? Az alkalmazó? Vagy a menedzserei? Nyilvánvalóan nem, hiszen definíciószerűen többet bitorolnak, mint amit képesek használni. Világos, hogy a munkában osztozók szervezete lehet az egyetlen értelmes válasz. Így szól Proudhon megjegyzése: „minden felhalmozódó tőke társadalmi tulajdon, senki sem lehet annak kizárólagos birtokosa.” „A despotizmus és az egyenlőtlenség elpusztítása érdekében az embereknek muszáj (…) szerveződniük”, ami a munkások önigazgatását jelenti – „a vezetőket, instruktorokat, irányítókat (…) a munkások közül kell kiválasztaniuk maguknak a munkásoknak”.^[8]

Ezáltal az anarchisták Proudhon szavaival „a proletariátus megszűntetésére” törekednek és az eszméik egyik központi gondolatának azt tartják, hogy „az ipari demokráciának … győzedelmeskednie kell az ipari feudalizmus felett.”^[9]

Vagyis egy anarchista társadalom a személyes tulajdonon alapulna a munkások önigazgatásával, amit minden szinten gyakorolnak a legkisebbtől, az egyszemélyes munkahelytől vagy gazdaságtól a nagyszabású gyárig.

Világos, hogy minden anarchista arra törekszik, hogy megváltoztassa és határt szabjon a tulajdonjogoknak. A kapitalista tulajdonnak véget kell vetni, és egy új rendszert kell bevezetni, amely a birtoklás és a használat koncepcióján nyugszik. Bár a pontos természete ennek az új rendszernek különbözik az egyes anarchista gondolkodói iskoláknál, az alapvetések ugyanazok, mivel a tulajdonnak ugyanazon anarchista elméletéből származnak, amely Proudhon „Mi a tulajdon?” című munkájában olvasható.

Kiemelendő, hogy William Godwin Vizsgálódás a politikai igazságosság kérdésében című művében ugyanazt a különbségtételt fejti ki a magántulajdon és a személyes tulajdon vonatkozásában (jóllehet, nem ugyanazon a nyelven) ötven évvel Proudhon előtt, amely által központi helyet tölt be az anarchista gondolkodók között. Godwin szerint a tulajdonnak különböző fajtái vannak. Az egyik „a hatalom, hogy minden személynek joga van rendelkeznie a szorgalma eredményével”. A másik ugyanakkor „egy rendszer, amely bárhogyan is jött létre, de általa egy ember jogot formál egy másik ember szorgalmának eredményére.” A „tulajdon e fajtája teljesen ellentmond” az előbbinek (szembetűnőek a hasonlóságok a későbbi anarchista elképzelésekkel). Godwin szerint az egyenlőtlenség szolgalelkűvé teszi a szegényeket, mi több, ha valaki „szegénynek született, mondhatni, hogy más néven szolgának született.”^[10]

Mondanunk sem kell, az anarchisták nem teljesen következetesek a terminológia használatában. Vannak, akik például a tőkés és földesúri osztályokra „tulajdonos osztályként” hivatkoznak. Mások a „személyes birtok” terminust részesítik előnyben a „személyes tulajdon” helyett, a „tőke” terminust a „magántulajdon” helyett.  Néhányan, mint sok individualista anarchista, a „birtok” terminust általános értelemben használják és a „kihasználtság és használat” megnevezéssel élnek a földek, a lakhatás és a munkahely esetében. Ugyanakkor nem lényeges, pontosan milyen szó használatos, hiszen a fő elképzelés ugyanaz.