Elégia

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nyugodj békében Novozánszki Fanni — nem ezt a sorsot érdemelted.

A megváltás ígéretével csábítottak, de helyette kizsákmányoltak. Amint kiléptél a kamerák elé megöltek — elvették a nevedet, elvették a személyiségedet. Nem voltál már valódi, csak egy szériatermék — újabb eleme a VV „családnak”. Megfelelő az ízlésnek és az ISO-standardnak.

A sok jóakaró dögkeselyű degeszre kereste magát a küzdelmeden: a kitöréssel és a boldogsággal hitegettek. Két vágókép közt ki tudja, mit tettek veled — de gondosan ügyeltek rá, hogy a felszínen maradjon a kálváriád. Átszabattad tested, mert sosem voltál elég jó — mondták, mert kemény a verseny a figyelemért. Hátha jön valaki újabb, fiatalabb, szebb, akit majd szét lehet szedni. Helyetted.

A média cinikusan kínálta tálcán az életedet a tömegeknek, akiknek sivár életében annyi a só, hogy felsóhajthatnak: köszönöm uram, hogy nem vagyok ilyen.

A kurzus megtette a hatását: nevedre keresve már a Google is a különböző testrészeidet ajánlja mustrálásra. A hentes sem végezhetett volna precízebb munkát. Te pedig benne maradtál, remélve, hogy a végén ott a felszabadulás, az áhított boldogság: isten tudja csak, hogy mi mindent nem mondtál el, és nem mondhatsz már el soha.

Végül a halálban sem hagynak nyugodni: túl vonzó a konc ahhoz, hogy most hagyják abba a dézsmálást. Lesznek pletykák, találgatások, újabb tálalások, egészen addig, míg egy új szezonban a műsorvezető az arcán műbánattal előadhatja, hogy most VV Fannira emlékezünk.

Tán akkor majd kimondják ismét a nevedet.

A reklám után — mely valószínűleg egy újabb casting felhívás lesz — a híradó majd beszámol az újabb #metoo botrányról. Eljátszhatjuk majd újra, hogy meg vagyunk lepve a borzalmon, ami történik minden egyes áldott nap, milliókkal itthon és másutt: megfeledkezve azokról, akik még a harmadik oldalra se férnek fel, így nem osztozhatnak a nyilvánosság bosszújának sekély kárpótlásában.

A tragédiád a szemünk előtt játszódott le, árnyékaként annak a borzalomnak, amit a fiatal nőknek ajánlunk. Hiába lóbáljuk a feminizmus zászlaját, ha nem születtél jó helyre, koloncnak kellesz csak: hamis ígéretekkel becsábítanak, majd iparilag feldolgoznak.

Nem te voltál az első, és sajnos nem is te leszel az utolsó: mögötted fiatalok ezrei feszülnek meg, hogy a Youtubeon vagy az Instán feltörjenek, hátha őket is „felfedezik”.

Életed erős intés arra, hogy milyen is a szép új világ az áttörés után.

Nem ezt érdemelted.

Nyugodj békében.