Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kultúrkampf a magyar mozikban?

Egy mozifilmhez – hagyományosan – első sorban egy forgatókönyv kell. Annak megírása pedig nem történik egyik napról a másikra, ahogy egy belső ellenségkeresés, újrarendeződés sem. Épp ezért nehéz fölállítani a kronológiát, hogy a kultúrharcnak nevezett (és sok helyen kitárgyalt), kormányon és kormányközeli érdekkörökön belüli viszály, vagy a Hunyadi Jánosról szóló közönségfilm története kezdődött előbb – de úgy tűnik, a kettő nem teljesen elkülöníthető.

Június végén már jött hír, hogy Andy Vajnának esetleg kiadják az útját, de legalábbis meginog a három lába, amin áll: a TV2, a szerencsejáték és a Filmalap. A médiabirodalma ezen a héten valóban veszni látszik, és a filmbiztosi lecserélésének latolgatása sem teljesen előzmény nélküli, az elmúlt években Kálomista Gábort és Fekete Györgyöt is emlegették, mint lehetséges utódja a filmgyártás irányítójaként. Rémisztő belegondolni, hogy bármelyiküknek valóban döntése legyen a filmművészetben.

A Népszavának nemrég egy kormánytag azt nyilatkozta, hogy

„Andy Vajna jó közönségfilmeket támogatott és ott vannak a nemzetközi díjak is, de láthatóan sem kedve, sem érzéke nincs ahhoz, hogy a magyar történelemmel foglalkozó mozik, tévéfilmek készüljenek. Arról beszéltünk, hogy akkor csinálunk akkor egy másik alapot, amiből majd ezeket támogatjuk.

Nincsenek történelmi filmek, mondta hasonló módon július végén L. Simon László (nagyvonalúan ignorálva a kortárs magyar filmek felét), és feltette a költői kérdést, hogy nem lehetne-e Hunyadiról filmet készíteni. Természetesen a „nincs” ilyen esetekben azt jelenti, hogy ami van, az nem eléggé nemzeti(+keresztény) érzelmű. Hozzá is tette az immár hivatalos álláspontba beemelt irredentizmus mantráját, hogy mikor lesz már Trianonról is valami?! (Pedig Köbli Norbert állandóan igyekszik kommersz (tévé)filmeket készíteni a magyar történelemből merítve: A vizsga, A berni követ, A szürke senkik és a Félvilág írója már pályázott a Filmalapnál Puskás-forgatókönyvvel és Trianonnal is, egyelőre egyikkel sem sikeresen.)

Ezzel egyidőben Havas Ágnes bejelentette a Filmalap történelmi filmes pályázatát, amiben nemzeti hőstetteket vártak. (A Magyar Idők egy névtelen szerzője ebbe is belekötött, a Pesti Srácok pedig kifejezetten Havast és a döntőbizottság állandó tagját, Kovács András Bálintot kezdte el lejáratni.) A külön pályázatra egy hónap alatt 404 ötlet érkezett be. Némi kapkodásra utal néhány részlet: a zsűritagok neveit csak a döntések után publikálják majd; boldog-boldogtalan küldhetett 3-5 oldalas treatmenteket nulla előképzettséggel; illetve azt sem határozták meg, hogy hányan részesülnek majd az 1-1 millió forintos forgatókönyv-fejlesztési díjból. A kiírás gumicsont-jellegére utal, hogy ezek az elsőfilmes pályázatnál is kedvezőbb feltételek. Az egyetlen, amiben biztosak lehetünk: a legalább hónapok, de talán évek óta készülő Hunyadi-film nem ezen a pályázaton nyert.

 

„Fent és fent és egyre feljebb / Akarják, hogy énekeljek”

 

Miközben fokozatosan ritkul a levegő a Filmalap körül, a szervezetnél 2011 óta forgatókönyv-fejlesztőként, majd a fejlesztési bizottság vezetőjeként, s tavaly óta az ötfős Döntőbizottság tagjaként is dolgozó Hegedűs Bálint megírta az 1456-os nándorfehérvári diadal filmváltozatát. Augusztusban már a második pályázási körben a gyártás-előkészítést támogatta a Döntőbizottság (precedens alapján tudhatjuk, hogy ilyen esetben Hegedűs saját szavazata nélkül), és szeptemberben bejelentették a rendezőt is, Szász János személyében.

 

Szász többek között a Woyzeck (1994) és A nagy füzet (2013) Balázs Béla-díjas rendezője, forgatókönyvíró, az Európai Filmakadémia tagja, 2002 óta állandó osztályvezető tanára a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakának. Az Orbán-kormányt kritizáló nyilatkozatai miatt a Magyar Idők jól értesült Szakács Árpádja már májusban hosszasan támadta a rendezőt, és júniusban (elsőként!) ő írta meg, hogy Szász fog Nándorfehérvárról forgatni.

 

Pedig Szász Jánost az elmúlt években – megvalósult filmjei mellett – az Utas és holdvilág foglalkoztatta legjobban, aminek önéletrajzi szemléletű adaptációjának fejlesztését támogatta is a Filmalap (a társírók közt Vajdai Vilmossal, aki rádiójátékként, majd a Táp színházzal is feldolgozta már Szerb Antal csodálatos regényét). Ehhez képest egy pillanatra sem volt benne kétség, hogy ne vállalja el a Hunyadi-film dirigálásátmondta az MTI-nek. „Elolvastam a forgatókönyvet, amit nagyon izgalmasnak találtam. (…) Régóta vágytam arra, hogy rengeteg embernek mesélhessek.”

Csupán az előkészítésre 91 millió forintot ítéltek meg a stábnak, és szakmabeli találgatások szerint a gyártásra akár – magyar rekordként – 5-10 milliárdot is szánhatnak. Hasonló összegekből csak a Kincsem készült eddig itthon, annak előkészítési támogatása 104 millió forint volt, a 3 milliárdos teljes büdzséből pedig körülbelül kettőt állt a Filmalap. Összehasonlításképp: a százmilliós tételek a Saul fia gyártási költségvetésének a negyedei, elsőfilmes rendezők teljes büdzséi, egy független mozifilmnek pedig tíz-, húsz-, harmincszorosai.

 

Készüljön akár pártállami megrendelésre (a migránsozós kék plakátok mozi-változataként), akár – a fenti körülményeket ismerve – „csupán” Filmalapos önvédelemből, ez a filmet fasiszta propagandává teheti az Orbán-diktatúra, ha az a története, hogy megvédjük a keresztény Európát a muzulmán inváziótól. A film címe Az utolsó bástya. (Közönségbarát magyar propagandafilmek a harmincas évek végétől, de az ‘56 utáni megtorlás alatt is készültek, előbbiek kapcsán ajánlott Sándor Tibor Őrségváltás című könyve; az utóbbiakra remek példák Keleti Márton Tegnap és Virrad című filmjei.)

 

És mivel 2018-ban körülbelül ott tartunk a muszlim menekültekkel (és a mélyszegénységgel, hajléktalanokkal!), ahol 1938-ban a zsidókkal, ebben a konstellációban felelőtlenség nem megkongatnunk a vészharangot. A holokausztot jól ismerő rendezőnek is föl kell ismernie ezt.

 

Persze kérdés még, hogy mennyire szeretnék a Kincsem szellemi színvonalán és stílusában készíteni a filmet, de az ártatlan rendezői szándék is könnyű szerrel felülírható a vágás során, néhány átszinkronizált mondattal, és jelenetek, vagy csupán beállítások sorrendjének átszervezésével. (Ahogy a Csillagosok, katonák című Jancsó-filmnek is készült utómunkában egy szovjet verziója.)

Azt sem tudhatjuk még, hogy mennyire fognak felgyorsulni az események Az utolsó bástya előkészítési időszaka alatt: jelen lesznek-e a mai kultúrpolitikai szereplők, mire egy több éves folyamat végén – talán épp a következő választások előtt –  a mozikba kerülhetne az alkotás. (A kultúrharc első fontosabb áldozata meg is lett, Prőhle Gergely sokat vegzált PIM-igazgató távozásával.)

Akárhogy is alakuljanak a körülmények, Szász Jánost ezúton is kérjük, hagyja ott a politikailag nagyon is felhasználható projektet, mielőtt bepiszkolná a kezét, amivel aztán Szerb Antalhoz szeretne nyúlni. A bojkottot javasoljuk minden további jóérzésű rendezőnek is: váljon ez a film a szakmán belül kínossá és kerülendővé, amíg érdeklődés hiányában el nem marad megvalósítása. „Az élet ugyanis vagy demonstráció, vagy kollaboráció”, ahogy Kertész Imre írta.

Olvass tovább!