December 14: Védjük meg Rojavát! Nemzetközi Akciónap a kurdokért!

Ez a cikk több mint 4 éves.

Mint ismeretes, a magyar kormány befeküdt annak a törekvésnek, hogy az EU elítélje egységesen Törökország háborúját Kurdisztán ellen. A hivatalos indoklás az, hogy pragmatikus külpolitikát kell folytatni – Erdogan azzal fenyeget, hogy különben a ‘nyakunkra ereszti’ azt a pár millió szír menekültet, akik Törökországban raboskodnak. E mögött persze felsejlenek az olyan alakok, mint a pesti ingatlanokban utazó török oligarcha, Adnan Polat, az ide szállított török fegyverek, no meg az a tény, hogy a magyar agráriparnak fontos felvevő-piaca Törökország.

Pár hete több ezren tüntettünk Erdogan látogatása ellen, de a kurdok vére továbbra is patakokban folyik. Most felhívást tettek közzé, hogy december 14-én hallassuk a hangunkat, ennek a fordítását közöljük.

A magyar tüntetés eseménye itt érhető el. #Ottali.


A #Riseup4Rojava, #WomenDefendRojava és #DefendRojava kampányok együttes kérése a nemzetközi mozgósításért 2019 december 14-én azzal a felkiáltással, hogy „Együtt a fasizmus és a patriarchátus ellen – Védjük meg együtt a rojavai forradalmat!”

A három kampány közös kiáltványa így hangzik:

„A hódító háború, amelyet a török hadsereg és dzsihadista szövetségesei indítottak 2019. Október 9-én az Észak-kelet Szíriai Demokratikus Föderáció ellen kiváltott egy globális ellenállási- és szolidarítási hullámot. Az elmúlt pár hét nyilvánvalóvá tette mindannyiunk számára, hogy Észak-Szíria népeinek ellenállása elválaszthatatlan a patriarchátus-, a fasizmus- és a kapitalizmus-elleni nemzetközi harctól. Szerte a világon milliók tiltakoznak a társadalmi igazságtalanságok és a kapitalista kizsákmányolás ellen. A chilei, bolíviai, kolumbiai, libanoni, iraki, iráni, tunéz- és katalán tüntetéseket mind összeköti egy igazságos társadalom iránti vágy.

Mostanra bizonyítást nyert, hogy a törökországi fasizmus elsöprése nélkül nem lehet biztosítani semmilyen demokratikus törekvés eredményét, sem Kurdisztánban sem pedig a Közel-Keleten. Egészen napjainking Kelet-Szíria a stabilitás oázisa volt. Az Észak-Keleti Demokratikus Autonóm Adminisztráció (DAA) irányítása alatt több, mint 5 millió, különböző vallási- és etnikai háttérrel rendelkező ember élt békésen egymás mellett: kurdok, arabok, keresztények (örmények, asszírok, kháldok, szírek), türkmének, csecsenek, aleviták és jeziditák.

Egyfelől a Szír Demokratikus Erők harcosai, és a YPG és YPJ önvédelmi osztagai kényszerítették úgynevezett megegyezésekre és tűzszüneti egyezményekre eddig a török fasiszta államot és a világ nagyhatalmait abban, hogy a hódító háborút korlátozzák. Másrészt viszont az a több százezer ember adott reményt Rojavának, akik számtalan városban tiltakoztak az agresszió ellen világszerte.

A nemzetközi egyezmények Rojava ellen – legyen az a török háborús doktrina, vagy az indirekt támogatás az Egyesült Államoktól, Oroszországtól, vagy az EU-tól, vagy az olyan nemzetközi szervek, mint az ENSZ félrenézése – annak bizonyítékai, hogy nemzetközi koalíció alakult ki a rojavai forradalom ellen, amelynek a célja, hogy elpusztítsa annak a reményét, hogy egy jobb világ is lehetséges, amelynek mintáját adhatja az az alternatív demokrácia, amit Észak-Kelet Szíriában, Rojavában létrehoztunk, egy kurdisztáni, független nemzetközi település formájában.

A rojavai rendszer építése a radikális demokrácián alapul, a nők felszabadításán, az ökológián: történelmi lépés a kurd forradalomban, de történelmi lépés a Közel-Kelet demokratizálásában is. A győzelmünk magával ragadta a világ figyelmét, új kezdetet ígért minden elnyomott népnek a régióban, mert az önkormányzatisággal hangot adtunk a régió összes közösségének. A Rojavával való szolidarítás megmutatta, hogy a felszabadulásért folytatott harc nemzetközi – és határtalan!

A török rezsim fasiszta népírtó kampány intenzitása nem csökkent. Elhurcolt politikai foglyok ezrei, a világörökség-, a természet- és a kurd városok megsemmisítése, a ránkerőröltetett adminisztráció, a szavazatai jog de facto megvonása, a folyamatos támadások és az etnikai tisztogatások jellemzik a napokban Rojavát nekik köszönhetően. Ezeket az atrocitásokat a nemzetek közössége támogatja. Az Észak-Kelet Szíriai népek ennek ellenére kitartóan küzdenek, hogy megvédjék a forradalmat, és hogy a demokrácia bölcsőjévé tegyék azt.

Mindennek fényében kérünk mindenkit, hogy 2019 december 14-én tartsunk nemzetközi mozgósítást. Hozzuk a haragunkat a török agresszió ellen, minden utcán, minden köztéren. Vessünk véget a normalitásnak. Ameddig a gyilkolás folytatódik, addig az ellenállásnak is folytatódnia kell!

Szolidarítás a népi ellenállással – világszerte!

Együtt a fasizmus és a patriarchátus ellen!”