Elfújta a szél… mégis velünk maradt

A liberális teológiában az embereket már csak egy jól finanszírozott magániskola választja el a civilizáltságtól.

Éppen ezért gördült ki az állomásról az újabb dilivonat, amikor az Elfújta a szél c. 1939-es filmet az HBO levette a kínálatából. Ezzel együtt persze a kereslet is felélénkült, úgyhogy a piac is boldog, és a korlátoltabb elemzői képességgel sújtott barátaink is azok. A Waczak Szállót is elérte a kínos terelés, a BBC alá tartozó felületről törölték egyik részét.

Volt már hasonlóra példa korábban is, dehát ez egyre kínosabb. Ahogy a tiktokos influenszerek bio-vegán tudatossága és a multik szivárványos logóváltoztatása, úgy ez is része a korlátozott eszközöknek, amikkel ez a szánalmas kapitalista rendszer próbálja a szőnyeg alá gurítani a szart, amit ott hagy nekünk.

Az oktatás! Ez a kedvenc hívószó. Hiszen tényleg csak a cvikkeres, jól fésült gyerekek megfelelő magánoktatása a kulcs, kiváló harvardi közgazdászoké, akik úgy védik a rendszert, mint a Churchill-szobrot a ledöntéstől. Az a sok állat, ugye, akiknek nem jutott ebből a kiváló oktatásból, hát az magára vessen, hiszen mindenkinek van helye, még kvótát is biztosítanak, hogy legyen kit felmutatni az igazgató mögött az évnyitón.

A rendszer legócskább hazugsága, hogy az éhezők viadalát úgy adja el, mint mobilitást, mint egy olyan világot, amelyben valóban van mozgástér. Az a néhány felmutatható sikersztori akkorát fut, mint Sztahanové annak idején, csak ezt nem ötszáz százalékos teljesítménynek hívják (apropó, tapsolja még valaki a melósokat, vagy ennyi volt?).

A valóság az, hogy a rendszer piramis alakú, és mindaddig, amíg ez így marad, ugye, addig a valódi esélyekről szóló meséket legfennebb a momentumosok szopják be – de senki más, akinek leesett a hályog a szeméről. Az a néhány felmutatható sikersztori, csak a szamár elé kötött szalma.

Így aztán az oktatás – elmondani az embereknek, hogy a néger is ember – valójában terelés.

Az emberek nem az Elfújta a szél miatt gondolják azt, hogy a néger nem ember, hanem azért, mert az értelmezési kereteket fentről szolgáltatják nekünk, és ez a keret kifejezetten azt erősíti meg, hogy a globális kapitalizmus minden problémája rasszosítható.

Amikor a Facebookon az jön szembe velünk, hogy „Adj a fehér embernek egy kalapácsot és épít egy civilizációt. Adj egy kalapácsot az ázsiai embernek és csinál még több kalapácsot. Adj kalapácsot egy feketének és rombolni, törni, zúzni fog. Adj egy kalapácsot a zsidónak és odaadja egy fekete embernek”, akkor ez nem egy olyan értelmezés, amit a jólfésültség felold – ha ez így volna, akkor nem születhetett volna meg a „Brüsszelből a pénz jön, Kínából a vírus” cizellált üzenet.

Ez az értelmezés, ha megvizsgáljuk közelebbről, többé-kevésbé, nyilván meglehetősen torzan, a globális kapitalizmust értelmezi félre: az euro-atlanti centrumországokat, az ázsiai, a termelői láncba bekapcsolt perifériákat, a kolonializáció pusztítását Afrikában, a zsidók vélt központi szerepét. Mint oly sokszor, egy olyan konteó ez, amelyikben ott rejlik a kapitalizmuskritika, de aztán elhal, hogy átadja a helyét a rasszizmusnak.

A baloldal, ha kihúzza a fejét a liberálisok seggéből, talán kezdhet ezzel valamit. Már megvan az alap: tudjuk azt, hogy a társadalmak és a gazdaság szerkezete termeli újra az erősen rassz-alapú egyenlőtlenségeket. Ezekre építeni kell, de hátrahagyva azt a sunyi, ízléstelen világot, amelyikbe mostanáig be voltunk szorítva. Az Elfújta a szél és a Waczak Szálló kordokumentumok – ezekkel szembesülni kell, és megfelelő értelmezést adni nekik.

De ennyivel letudni a kérdést nem lehet. „Aki a kapitalizmusról nem akar beszélni, hallgasson a fasizmusról” – ezt Horkheimer ugyanabban az évben írta le, amelyben az Elfújta a szél megjelent. Azóta sem sikerült eléggé a magunkévá tenni.