A magyar Csernobil

(Kép eredetije: /r/Hungary)

Az én generációmnak, akik most harmincasok, bőségesen kijutott az olyan nagy eseményekből, amelyektől napokig zavart bénultság, szédülés és émelygés van úrrá az emberen. Ilyen volt Antall József halála a kacsameséken keresztül, Szerbia NATO bombázása, a WTC elleni terrortámadás, az öszödi beszéd, a gazdasági válság és a megszorítások, a vasutas és a BKV sztrájkok a felsőoktatási törvény és a munka törvénykönyvének átszabása, majd a CEU, G-nap, rabszolgatörvények – most pedig az Index vége.

Ezért nem kell írnom arról, hogy mi történt, hiszen pontosan tudja mindenki, hogy mi van.

Kivéve az ellenzéki pártokat, akik azt hitték hogy az emberek ebben a helyzetben Gulyás Balázst és Hadházyt szeretnének hallgatni. Tévedtek.

De tévedett a Fidesz is. A mindenható főnök és a kontraszelekció úgy tűnik, megtette a hatását, vagy csak a kivagyi gőg lőtt túl a célon, mindenesetre tegnap a Fidesz elvesztette a választást – még ha most úgy is tűnik a zsibbasztó szédülésben, hogy kevesen vagyunk és magunkra maradtunk, vagy a rosszmájú értelmezések szerint „még egy libsi lappal kevesebb, na és?”.

Ezek az értelmezések tévesek, mert nem mérik fel, hogy mi volt ténylegesen az Index – pedig az olvasók hetek óta írták a leveleket és a posztokat, amiből ki lehetett volna olvasni, hogy mi is a tét.

Az Index egy tükör volt több millió ember számára, amin keresztül magát és a világot szemlélte. A mindennel szemben kritikus, gúnyos és ironizáló hangvétel ugyanis egy elképzelt nyugati standardhoz mért mindent, és ebben őszintén hitt a lap is és az olvasók nagy része is.

Ez a hit, ez a meggyőződés az volt, hogy ha a kapitalizmus nem is a világ legjobb dolga, még mindig a legjobb az összes eddig kipróbált opció közül, hiszen aki tehetséges és szorgalmas és keményen dolgozik, az érvényesülhet és SZABAD lehet, autonóm személy, akinek nem dirigálnak, akivel nem lehet packázni, aki szakmaiságára büszke és érdemei alapján méltó elismerésben részesül.

S ha ez nincs is így itt mifelénk, akkor is úgy kell tennünk, mintha így lenne, mert a példamutatás által lesz valamiből norma.

Ezt így az Indexnek soha nem kellett leírnia, hiszen a fennállása és a működése volt a bizonyíték maga, hogy a modell működik, és a nyilvánosságban elfoglalt domináns pozíciója révén több szegmensben lehetett királycsináló – legyen az étterem, zene, szórakozás, turizmus, lakhely-választás, párkapcsolati témák, karrier, étkezés, autózás, biciklizés és végezetül igen, politika.

Mert ebben a tükörben amikor felsejlettek a NER alakjai, akkor bizony hitványnak tűntek, mind szakmailag, mind emberileg. A NER-nek pedig nem tetszett amit a tükörben látott, ezért összezúzta azt, ahogyan azt egy nárcisztikus szociopatától elvárnánk.

A tükör összetört, az indexes újságírók viszont nem, hanem egy fejjel magasabban állnak az őket lekurvázó, cselédező, libernyákozó alak fölött.

Mögöttük pedig ott állnak azok a milliók, akiknek egyáltalán nem szimpatikus az ellenzék, vagy egyáltalán nem foglalkoztak politikával, csak élték az életüket, étterembe jártak, randiztak, dolgoztak, vállalkoztak, utaztak, lakást néztek, a jövőjüket tervezték, koncertekre jártak meg néha tüntetni, négy évente pedig szavazni az alapján ahogy az az érdekeiket szolgálta, helyi és országos szinten egyaránt.

(Meglepően sokan közülük a Fideszre. Eddig.)

Nekik ez a tükör a mindennapok része volt, amin keresztül magukat és a világot szemlélték, amiben megjelenhetett az ízlésük, a vágyaik, az ambícióik és a szorongásaik meg a félelmeik, amiben a hitvány NER-es figura maximum a kávéházi vagy dohányzói pletykák tárgya volt csak, hiszen a megélhetésük nem függött közvetlenül az államtól vagy attól, hogy be kelljen fogniuk a pofájukat a kormány intézkedéseit illetően.

Most pedig hogy ez a tükör nincs, ennek a sokaságnak az akarata, a gondolatai és a mozgásai láthatatlanok lesznek akkor is, ha a kivonult indexesek új lapot indítanak.

De ez még semmi.

Mert ez a tükör volt az is, ami megmutatta időről időre, hogy mi „az ügy”, és a magyar közélet valamint a politizálásban kiemelt fontosságú volt, hogy a végeredmény jól fessen ebben a képben. Ez egyszerre volt erő és megkötés is, aminek mostantól vége, ennek a következményei pedig beláthatatlanok, de alighanem a magyar nyilvánosság horizontálissá válását gyorsítani fogja.

Nincs felőle kétségem, hogy napokon belül várható egy Századvég kutatás arról, ami megmondja, hogy a lőtéri döglött kutyát se érdekli az Index bezárása – csak hát lassan már a Dérynében is elgondolkodnak rajta, hogy a felmérést Index nélkül elég nehéz lesz eljuttatni a célközönséghez.

Valamikor talán a desszert és a kávé között talán elmerengenek azon is, hogy mit üzentek az Index szétzúzásával.

Mert ha az Index volt az élő bizonyítéka annak, hogy bár Magyarországon elég sok minden elég szar, azért tisztességgel és kemény munkával lehet függetlenül érvényesülni, akkor ha a hitvány bosszúálló alak kivagyiságból szétzúzza – akkor senki és semmi sincs biztonságban.

Akkor az az alak nem csak a kávéházi és a dohányzói pletykák tárgya, hanem egzisztenciális fenyegetés.

És hát őszintén én szégyellem magam, hogy a magyar tőkéseket legsikeresebben képviselő pártnak kell ezt elmagyaráznia egy marxistának, de a vállalkozói mentalitás (ami az index olvasó szabadság-ideálja) az úgy működik, hogy felhalmozunk és befektetünk oda, ahol megtérül, a kockázatokat mérlegelve.

Most pedig megüzenték az országnak, hogy csak az a befektetés térülhet meg, ami elfogadja felettesének a kinevezett kivagyi toprongyot, aki emberi méltóságában is napról napra megtapossa, megalázza.

Következésképp: az egyetlen racionális befektetés az lesz, ami ezt így vagy úgy, de leszereli. Hogy mi lesz ez, azt még nehéz megmondani, és az Index „királycsináló” szerepe (és napi morgolódást levezető szelepe!) nélkül lesz itt még tüzijáték, mire kiemelkedik a nyerő megoldás.

Ez a felismerés nem azonnal és nem hangosan fog a felszínre törni. Nem olyan lesz, mint a netadó, nem egy nagy, ütős tömegjelenet vezeti majd fel.

Ez egy lassú, olthatatlan égés lesz, napról napra, mindenütt. Minden kávéházban, minden munkahelyen, minden koncerten, kocsmában és étteremben, minden utazáskor és minden vásárláskor, ott fog égni az emberek szívében, mindenkinek, akiket most egy csapásra kihúztak abból a Mátrixból, hogy Magyarországon apolitikusan, függetlenül lehet létezni és gyarapodni.

Mert az emberek még csak-csak eltűrik fogcsikorgatva, ha szorul az anyagi helyzetük. De ha a méltóságukat tiporják napról napra, ha csak a hazugságot hallják, ha a bajukat nem hangosítja ki senki, akkor azt sem szakmailag, sem emberileg nem viselik el.

Pláne akkor, amikor a magyar gazdaság közepén egy baromi nagy kráter van, amit épp ugyanezen emberek megsarcolásával kíván a kormány betemetni.

Nehéz meccs lesz, amihez fel kell nőni – de ez a vég kezdete.