Amikor egy rezsimet megbuktatnak, az nem pusztán az utcai számok alapján dől el, hanem azért, mert a társadalmi gépezet jelentős része beakaszt egyszerre: megszünteti önmaga újratermelését, amíg a követelései nem teljesülnek.

A tömegjelenet ebben egy fegyver, egy kitartott harc eszköze, egy nagy koalíciós munka eredménye, amiben sok ember egyszerre, egy irányba mozdul, a pillanat, amikor a valóság visszatér a politikába (és a politika visszatér a valóságba): a forradalom.

Hogy jutunk el idáig?

Az eddigi ellenzék csak a NER ideológiáját támadta, nem pedig a lényegét – de sosem leszünk mi a többség, ha nem vagyunk képesek új frontvonalak mentén visszahódítani a politikát, mert a nemzeti burzsoázia megteremtésének az ára a társadalmunk tönkretétele.

A vezér kétharmados felhatalmazást kapott, az új összefogás posztideológikus frankensteinjét viszont nem lehet politikai hullákból összevarrni. Ezek határozzák meg a kulturkampf helyi viszonyait, és lövések már dördültek.

Ha lenne is szélsőbal, akkor az nem holnap, egy facebook-celeb macska szervezésére kezdené az izmozást.