Miért van az, hogy a hashtag-mozgalmak elindulhattak egy-egy tweetből és megtöltötték az utcát (vagy adott esetben megdöntötték a rezsimet), addig nálunk rendszeresen előfordult, hogy egy utcát megtöltő tömeg felé a végső kérése az volt valakinek, hogy kövess minket Facebookon?
Mielőtt megpróbálnánk másodjára ugyanabba a folyóba lépni, szögezzük le, hogy anarchistákból nem lesz bolsevik párt.
Ha fel akarjuk fogni az elmúlt tíz évet, akkor kijelenthetjük, hogy pár techcég véghezvitte az internet digitális bekerítését, amiben mi lettünk az ingyenmunkát végző digitális jobbágyok – az új digitális feudalizmusban pedig a valóságérzékelésünk egy középkori, babonás falu szintjére esett vissza.
Egy nemrég megjelent kutatás szerint a vállalatok kifejezetten hajtanak azokra az egyénekre, akik magukban bizonytalanok, és a megfelelési kényszer miatt képesek többszörös túlmunkát vállalni a cég számára – ezért is lesz lassan népbetegség a kiégés.
A kurdoknak nem csak akkor van ránk szüksége, amikor Erdogánt kell elküldeni a fenébe.
A TB szigorítás indoklása szerint az ügyeskedőket akarják vele megregulázni, a gyakorlatban azt jelenti, hogy szintet lépünk az ‘akinek semmilye sincs, annyit is ér’ gondolkodásban: akinek nem telik rá, az mostantól dögöljön meg.
A bulinegyed sorsa zárt ajtók mögött, két vendéglátós- és egy lakossági képviselővel fog eldőlni, hiába volt a záróra a kampány fő témája.
Az 1961-es föld rabjai hiába szól a volt afrikai gyarmatokról, megállapításai tűpontosak a 2019-es NER-re nézve is.
Phineas Fisher pár év szünet után most a nemzetközi oligarchák kedvelt intézményéről fedi fel a leplet.
Megjelent újra az utcákon a szervezett szélsőjobb, ezért fel kell és lehet tenni a kérdést: hol van és miért nincs magyar antifasizmus?