Ha fel akarjuk fogni az elmúlt tíz évet, akkor kijelenthetjük, hogy pár techcég véghezvitte az internet digitális bekerítését, amiben mi lettünk az ingyenmunkát végző digitális jobbágyok – az új digitális feudalizmusban pedig a valóságérzékelésünk egy középkori, babonás falu szintjére esett vissza.
Egy nemrég megjelent kutatás szerint a vállalatok kifejezetten hajtanak azokra az egyénekre, akik magukban bizonytalanok, és a megfelelési kényszer miatt képesek többszörös túlmunkát vállalni a cég számára – ezért is lesz lassan népbetegség a kiégés.
A kurdoknak nem csak akkor van ránk szüksége, amikor Erdogánt kell elküldeni a fenébe.
A TB szigorítás indoklása szerint az ügyeskedőket akarják vele megregulázni, a gyakorlatban azt jelenti, hogy szintet lépünk az ‘akinek semmilye sincs, annyit is ér’ gondolkodásban: akinek nem telik rá, az mostantól dögöljön meg.
A bulinegyed sorsa zárt ajtók mögött, két vendéglátós- és egy lakossági képviselővel fog eldőlni, hiába volt a záróra a kampány fő témája.
Az 1961-es föld rabjai hiába szól a volt afrikai gyarmatokról, megállapításai tűpontosak a 2019-es NER-re nézve is.
Phineas Fisher pár év szünet után most a nemzetközi oligarchák kedvelt intézményéről fedi fel a leplet.
Megjelent újra az utcákon a szervezett szélsőjobb, ezért fel kell és lehet tenni a kérdést: hol van és miért nincs magyar antifasizmus?
Olvasói levél: Érdekes volt tehát olvasnom Varga „Nefelejcs” Gergő a „rendszerkritikát” a „módszerkritikával” szembeállító eszmefuttatását, már csak annak nosztalgikus színezete miatt is. Persze értem a humort és nyilvánvaló, hogy ez a fogalomhasználat a rendszerváltással kapcsolatos folklór („módszerváltás”) narratíváit hivatott beidézni, viszont önmagában annyira reduktív, hogy az valamennyi választ érdemel. Előzetesen: a rendszerkritika és a módszerkritika fogalmi szembeállítása elfedi azt, hogy a rendszeren belül csak módszerek vannak, a rendszeren kívül pedig nincsen semmi.
Parázs vita alakult ki az amerikai baloldalon a „professzionális-menedzseri osztály” politikai hovatartozásáról. Lehetnek-e társak a baloldali populizmusban, vagy mindig a saját érdekeiket fogják követni? És mit jelent(het) ez a fogalom a magyar politikai palettán, miközben az értelmiségi munkák is elveszítik maradék függetlenségüket?