A politika most nyílik ki igazán. Lett egy Nagy Demokrata Párt, és annak lesznek különböző frakciói, amiknek a választókat bevonva, nyílt versenyben kell a platformjukhoz mobilizálni embereket. A rendszekritikusok gyakorlati politikai pöre a módszerkritikusokkal most átlátható szabályokkal, mérhető tétek mentén működik.
A piaci viszonyok között működő sajtóban az életünket uraló munka csak absztrakcióként jelenik, jelenhet meg, beszélni nem lehet róla: ezért kell róla minél többet írnunk.
A pesti underground fogalma a teljes kiüresedéshez közeleg, ahogy a vállalati kisajátítás is egyre teljesebb.
„A jelen – nem is annyira eltúlzott – rémálma ez a film? Ez biztos. Talán mindig is egy dzsungel volt az emberi társadalom? Ez a kérdés már túlvezetne a filmen, amely egy valamit mindenesetre elég meggyőzően illusztrál: a kiszolgáltatottság és perverz asszimiláció egy szintje után már csak egy dolog van hátra. Jön az erőszak.”
Az ember azt hinné, hogy a demokratikus, korrupció-ellenes és zöld ellenzék rácsapna a bulinegyedre, mint állatorvosi lóra. De nem.
Egyesek a klímakatasztrófa kapcsán kommunista utópiákat dédelgetnek. Nekünk azonban ragaszkodnunk kell a felvilágosodás eszményeihez, és megtagadnunk bármiféle radikális változtatást, ami ártana az árfolyamoknak.
Szembetűnő, hogy dacára annak, mennyire elszabadultak Budapesten a lakásárak, szervezett ellenállás nem alakult ki. Berlinben eközben a lakásállomány közösségi kisajátításáért küzdenek: a különbség elsősorban kulturális. Bezzeg Nyugaton!
A Facebook bejelentette, hogy saját pénzt adna ki – de ezt az információt nem tudjuk hová tenni, ha nem tudjuk, hogy miért csinálják. Pedig a cél az állam maradékának eltörlése.
Az utcai aktivizmus eszközei most már biztos, hogy alkalmatlanok a NER-rel szemben.
Hogyan építsünk olyan mozgalmat, amely nem fordítja el többé csalódottan a hozzá fordulókat? Vitaindító.