A Nemzeti Együtt-Nem Működés Rendszere Felé II.

A regnáló hatalom azt üzeni, hogy „Megszoksz, vagy megszöksz!”. Ha erre méltó választ akarunk adni, akkor viszont új alapokra kell helyeznünk, hogy mi alapján és hogyan állunk elébe. Szakítva a szimbolikus politizálással, mozgalmat kell építenünk a Nemzeti Kisajátítások Rendszere ellen.

A Nemzeti Együtt-Nem Működés Rendszere felé

Az eddigi ellenzék csak a NER ideológiáját támadta, nem pedig a lényegét – de sosem leszünk mi a többség, ha nem vagyunk képesek új frontvonalak mentén visszahódítani a politikát, mert a nemzeti burzsoázia megteremtésének az ára a társadalmunk tönkretétele.

A Jövő Urai

Valójában a szemünk előtt zajlott le egy forradalom azzal, hogy lehetségessé vált a föld minden emberét élő összeköttetésbe helyezni, de miközben a folyamat alakításába csekély beleszólásunk volt, a folyamat átalakított minket. Az alkalmazott mesterséges intelligencia, az okos városok és otthonok további terjedésével ezek a változások csak gyorsulni fognak, ideje lenne tán elmerengeni azon is, hogy milyen befolyást szeretnénk a jövőnk felett, mert az eddigiek alapján nem kaptunk sok lapot.

Például: mióta lett Zuckerberg a főnökünk?

Képzelt riport egy Helybezárásról

A Hely mindenkié! Mindenki a Helyért!

A Hely jelentőségét nem csak az adta, hogy mennyi olyan programnak adott teret, ami máshol nem jelenhetett volna meg. A Hely és a körülötte szerveződő közösség az évek során valódi tényezővé forrtak össze, példát mutatva mindenkinek, hogy a lehetetlen dacára is képesek megélni és nőni azok, akik arra elszánják magukat.

Nehéz alábecsülni a Hely hatását: a klubfunkción túl ugyanis a Hely feletti próbatermek és az ott lakók közössége adta a magyar zenei élet legizgalmasabb történéseit az elmúlt években. Megkerülhetetlen volt mindenki számára, aki ezekben a berkekben mozgott, a magyar underground legféltettebb és legrosszabban tartott titka lett egyben.

Az új kulturkampf, és annak következményei

A vezér kétharmados felhatalmazást kapott, az új összefogás posztideológikus frankensteinjét viszont nem lehet politikai hullákból összevarrni. Ezek határozzák meg a kulturkampf helyi viszonyait, és lövések már dördültek.