Sokan úgy tartják, hogy a rasszista elképzelések vezetnek rasszista közpolitikákhoz. Hogy a tudatlanság és a gyűlölet vezet rasszista elképzelésekhez. Hogy a rasszizmus gyökere a tudatlanság és a gyűlölet.
Ibram X. Kendi könyvének alapállítása az, hogy ez tévedés. A probléma gyökere mindig is a rasszista hatalom önérdeke volt.
A Részeghajó Kollektíva gondozásában megjelent a Kamunist Kranti, egy indiai munkásokból álló kollektíva által szerkesztett könyv, a Ballada a munka ellen.
A megjelenés apropójából közöljük Loren Goldner, a könyvhöz írott kommentárját. Könyvbemutató és beszélgetés e hét pénteken a Vén Vakond Könyvtárban.
„Szinte hihetetlen, hogy 2000-ben, végzős középiskolásként ilyen rasszista elképzeléseket hirdettem. A rasszista társadalom kezembe nyomta a muníciót, hogy azzal lőjek a fekete emberekre, köztük magamra is – én pedig fogtam és tüzelni kezdtem.” Ibram X. Kendi hamarosan magyarul is megjelenő, Hogyan legyünk antirasszisták című könyvének bevezetését adjuk közre.
Mi van akkor, ha a „reálpolitika vs. ultrabaloldal” vita már eleve egyfajta színjáték volt, agitációs és propaganda-tevékenység egy frakció érdekében, nem pedig nyílt eszmecsere? Gondolatok egy képviselő visszalépéséről.
A PM Press kiadásában jelent meg Tomas Rothhaus életrajzi könyve, Lehetséges egy másik háború ( Another War is possible) címmel. A szerző az antiglobalista mozgalomban eltöltött több mint két évtized élményeit, tapasztalatait és nem utolsósorban tanulságait foglalja össze. A könyvhöz a CrimethInc. ex-Worlers Collective írt előszót, ennek fordítását közöljük.
A napokban jelent meg magyarul David Graeber és David Wengrow Mindenek hajnala ( The Dawn Of Everything) című könyve, amelyben az emberiség történetét vizsgálják meglepően új szempontok alapján. A könyvben a szerzők több korábbi közös és saját esszében kifejtett elmélet és gondolatkísérlet egy átfogó elméletté formálására tettek kísérletet. A könyv alapjául szolgáló esszékből egy újabbat közöl a Tett.
Mahmoud Khalil, akit a Trump-adminisztráció őrizetbe vett és kitoloncolásra jelölt ki, amiért felszólalt a gázai atrocitások ellen, louisianai cellájában diktálta a nyilvánosságnak szánt alábbi levelét. Levelében feltárja az USA bevándorlási intézményeiben tapasztalható rendszerszintű igazságtalanságokat, bemutatja, hogyan tükröződik saját letartóztatásában az eltérő vélemények elfojtásának törekvése, és hangsúlyozza, sürgősen ki kell állni a polgári szabadságjogok és a tiltakozás joga védelmében.
Angela Davis polgárjogi aktivista 2017 januárjában több százezres tömeg előtt mondott beszédet a washingtoni Nők Menetén, a demonstálók az ország fővárosában gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az első Trump-kormányzat ellen. Davis ellenállásra szólított fel és arra kérte a hallgatóságot, hogy Trump elnökségének következő négy évében váljanak harciasabbá a társadalmi igazságosság iránti követeléseikben.
A most közlésre kerülő szöveg, részlet Lev Nyikolajevics Tolsztoj, 1894-ben megjelent Kereszténység és patriotizmus című művéből.
Patriotizmust és nacionalizmust bíráló művében számos máig érvényes megállapítást tesz, és a napjainkban újra feltámadó, erőteljes militarizmussal kéz a kézben járó nemzetállami törekvések és világpolitikai események különös aktualitást adnak ennek a klasszikus „tolsztojánus” szövegnek.
Az örömteli militantizmus elve a következő: vagy felszabadító a politikánk, azaz pozitív módon változtatja meg az életünket, nagyobbá tesz minket és örömöt ad, vagy pedig valami nincs rendben vele.
Az a baloldal, ami úgy akar populista- vagy gramsciánus lenni, hogy közben nem antifasiszta, az nem baloldali, nem gramsciánus, és nem populista. Post-mortem a Becsület Napjáról.
Minden évben február 9-én Budapest a nemzetközi újnáci/újfasiszta mozgalom gyülekezője lesz. Mivel érdemben senki nem tesz ellene semmit, sőt, még el is szégyellik, itt az ideje ezen változtatni.
Új sorozat a Tetten: életvezetési tanácsok kezdő antikapitalistáknak, avagy mik az alternatívák, hogyan fogyassz etikusabban anélkül, hogy kivonulnál a társadalomból.
Nem kell ide párt. Politikai ellenkultúra kell, amit viszont nem lehet centralizáltan szervezni – de hát a madarak is valahogy megszervezik magukat, vezérek nélkül.
Ha firkálgatnál, fiam, húzódj be szépen a számodra kijelölt szemétdombok egyikére, van egy csomó, lemondtunk már rég komplett rétegekről, ott kifejezheted magad.
Mit van mit tennünk?
Miért vált a rabszolgatörvény miatt tüntetéssorozat az ellenzéki pártok PR-kampányává?
Taktikusan kell gondolkodnunk, különben elsodornak minket az események.
Most apátiának és egyéni kiszolgáltatottságnak látszik az, ami valójában kollektív hatalom: ennek a tudatnak kell szervezett formákat adni. De kiknek?
Ami épp Franciaországban történik, az feladta a leckét a politikai elemzőknek. De egy 2009-es könyv megjósolta előre.
Az elidegenedés elleni egyéni stratégiákból lehet az elidegenítő világ elleni felkelés alapja.
Milyen választása van az egyénnek, aki kívülről érkezett? Lényegében semmilyen – sem a kultúra, sem a tudomány nem nyílt vagy demokratikus. Be kell olvadni, fel kell mondani a leckét – de aki kívülről jött, idegen is marad. Viszont pont ebből a pozícióból lehet olyat mondani, aminek valóban tétje van.
A szolidaritás azt jelentené, hogy segítsünk egymásnak a rendszer túlélésében, és ha ez sikerült, akkor az érdekérvényesítésben. A saját érdeked érvényesítésében a kormánnyal, és a külső és belső nagytőkés klientúrájával szemben.
Minden Európa™ skandálás egyben skandálás a munkásosztály kizsákmányolásáért.
Mert posztmodern fasizmusnak és posztmodern főpolgármester-jelöltjének posztmodern viták dukálnak: mert nem minden fénylik, ami reakciós.
Ennyivel még tartozunk a bili viharjai miatt is.
Amikor a szolidaritás forradalmi tettnek számít, akkor forradalmárrá kell válnunk.
Mert néhány dolog akkor is magáért beszél, ha épp nem mond semmit.
Egy mozifilmhez – hagyományosan – első sorban egy forgatókönyv kell. Annak megírása pedig nem történik egyik napról a másikra, ahogy egy belső ellenségkeresés, újrarendeződés sem. Épp ezért nehéz fölállítani a kronológiát, hogy a kultúrharcnak nevezett (és sok helyen kitárgyalt), kormányon és kormányközeli érdekkörökön belüli viszály, vagy a Hunyadi Jánosról szóló közönségfilm története kezdődött előbb – de úgy tűnik, a kettő nem teljesen elkülöníthető.