„Milyen hangulat, miféle erkölcsi kompromisszumok bírhatnak rá minket,… hogy elkövetőként (mint bombázók, atomfizikusok vagy politikai vezetők), vagy pusztán passzív szemlélőként (mint beleegyezésünket adó engedelmes állampolgárok) részt vegyünk számtalan gyermek elégetésében?” Howard Zinn „A bomba” című könyve október végén jelenik meg magyarul. Részlet a könyvből.
„Ha valóban igaz, hogy a »hatalmat nem elfoglalni, hanem felépíteni kell«, akkor a fegyveres szervezet sem teheti magát a közösség fölött álló önálló politikai szubjektummá. Ha a legitimitás forrása maga a közösség, akkor annak azt is joga van kimondani, hogy a fegyveres védelem történeti feladata véget ért.”
Az ipari proletariátus az 1970-es évek eleje óta válságban van. Visszatekintve ez egyértelmű. Az, hogy erre a megváltozott helyzetre nem született progresszív válasz, hozzájárult napjaink populizmusának elterjedéséhez is. Ezek nem pusztán akadémiai kérdések, hanem akadémiai és elméleti-politikai kérdések.
Ha Debord volt a forradalmi marxista, aki a művészeten keresztül egyenest az ős-lenini praxisokig nyúlt vissza, Lukács György generációjához szegezve a fiatalabb Lukács Györgyöt, akkor Raoul Vaneigem volt a ’68-as forradalmi kísérlet költője, kinek szavait nemhogy betéve ismerték az akkori lázadók, hanem Párizs falaira és barikádjaira írták fel.
„Nem vághatunk át a falun. Mindenütt rendőrök vannak, ha elkapnak, megvernek, és visszakényszerítenek Törökországba. Meg aztán ott vannak a polgárőrök is. Az »éber szomszédok«. Te is láttad a videót, amit a bátyád küldött Whatsappon: hogyan kapták el az unokatestvéredet a többi szírrel és pakisztánival együtt, hogyan fogták rájuk, hogy ők gyújtották fel az erdőt, hogyan zárták be őket egy ablaktalan furgonba, és hogyan élőzték az egészet a Facebookon.”
A 2023-as evroszi erdőtűz a menekülők szemével.
„Ha tényleg gyűlöljük ezt a rendszert, és valóban meg akarjuk haladni, akkor egyszer és mindenkorra el kell hallgattatnunk az állam szirénénekét, el kell hessegetnünk azt a csábító illúziót, hogy a tőkés parlamentarizmus színháza bármilyen módon hozzájárulhatna a rendszer (s így önmaga) megdöntéséhez.”
Május Tamás „Leesett az állam” című, háromrészes írásának befejező része.
„Akiknél a választási spekuláció során most árfolyamnyereség keletkezett, azok saját élményükként tapasztalhatják meg azt, amit a tőzsde-pszichológia a túlzott önbizalom torzításának nevez. A nyerő szériában lévő spekuláns eufóriába forduló elbizakodottsága abból adódik, hogy az árfolyam-momentum eredményét saját zseniális piaclátásának tulajdonítja, és ezért eltekint a politikai és gazdasági mechanizmusok értő elemzésétől.”
Május Tamás „Leesett az állam” című, háromrészes írásának második részét közöljük.
„Azoknak a társadalmaknak a teljes élete, melyekben a posztmodern termelési mód uralkodik, mint vágyak mérhetetlen felhalmozódása jelenik meg.”
Május Tamás „Leesett az állam” című írását három részben közöljük.
„Amikor azt mondjuk: bért követelünk a házimunkáért, azzal megtesszük az első lépést e munka megtagadása felé, mivel a bér követelése láthatóvá teszi a munkánkat, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy harcot indíthassunk ellene – mind konkrét alakja, a házimunka ellen, mind pedig a női vonásként megjelenő, alattomosabb formája ellen.” A „Bért a házimunkáért” mozgalom gyökereit és céljait összefoglaló 1975-ös kiáltvány a feminizmus második hullámának kiemelkedő hatású írása.
„Szervezni kell, de nem kívülről utasítgatva és beledumálva, hanem az önszerveződést beindítva és belülről segítve. Gramsci nyomán: a dolgozók osztálya szerves-szervező értelmiségén keresztül szervezi meg önmagát.” Éber Márk Áron válasza Csorba Dávid „A hegemónia ideje” című cikkére.
Nem vitás, hogy történelmi időket élünk – de túl azon, hogy ez most jó vagy rossz, beszélnünk kell arról is, hogy milyen érdekviszonyok feszülnek éppen össze a #hashtag mögött.
Az emberek nem az Elfújta a szél miatt gondolják azt, hogy a néger nem ember, hanem azért, mert az értelmezési kereteket fentről szolgáltatják nekünk, és ez a keret kifejezetten azt erősíti meg, hogy a globális kapitalizmus minden problémája rasszosítható.
Csaknem egy hét telt el a tragédia és a botrányos megemlékezés között. Egy hét alatt pedig sem a rendőrség, sem ellenzéki politikusok (akik ennek a városnak a vezetői!), sőt, a dezinformáció miatt általában aggódó sajtó munkatársai sem érezték úgy, hogy a futótűzként terjedő, rasszista uszítást megalapozó rágalmat megcáfolják.
A „rémhírkeltők” vadászata politikai kérdésnek tűnik, miközben tömegek gondolják, hogy a vírust egy technológiai innováció terjeszti, vagy nincs is vírus, Bill Gates meg akar ölni minket és így tovább. Ezek a tömegek sokkal veszélyesebbek, mert a paranoiából nehéz a visszaút: olyan, mint a himlő, mindig ott marad a nyoma.
Az ember mindig jobbat akar: május 1. nem a munka, hanem a munkások ünnepe!
Úgy tűnik, hogy ma is választani kell aközött, hogy melyik elnyomó birodalomnak az árnyékában szeretnénk helyet foglalni.
Nem vagy egy élhetetlen tuskó, ha sorba kell állni? Vezetők nélkül is tudsz csoportban dolgozni? Nem szeretsz hazudozni, és nem gondolod, hogy az emberek eredendően alkalmatlanok az életük megszervezésére? Akkor bizony lehet, hogy anarchista vagy.
Mit jelent az, hogy „vissza Marxhoz” a gyakorlatban?
A jelenlegi küzdelmek a dolgozói irányítás felé tett első lépések – a brit Angry Workers kollektíva hat tanácsa arra, hogy a munkásságtól elszakadt baloldal a küzdelmeket támogatni tudja.
Közhely, hogy a kapitalizmus a válság terheit a legszegényebbekre terheli – most is ez történik, de nem kellett semmi megszorítást bejelentenie: a válságra kínált megoldás a válság maga, hogy az életünkkel fizessük meg az árát annak, hogy a rendszerben semmilyen stratégiai tartalék nem fért meg.
A techcégek felemelkedésével adta magát a kérdés, hogy demokratizálható-e a gazdaság a szövetkezeti tulajdonú technológia segítségével. Most körképben mutatjuk be, hogy hol tart a gyakorlatban ez a gondolat.
A koronavírus egy rendkívüli esemény, egy olyan katasztrófa, ami a világ legbiztosabb kockázatkezelő rendszereit is próbára teszi, de ami Magyarországon történik, az még ebben is egyedi: itt ugyanis a kockázatkezelő rendszer maga a katasztrófa.
Ki dönti el, hogy ki a fasiszta? Import antifák vagytok? Antikommunisták vagytok? A mozgalom válaszol.
„Mi autonóm antifasiszták úgy tartjuk, hogy pusztán beszélgetéssel nem fogjuk meggyőzni a nácikat és nincsenek kétségeink afelől, hogy nem riadnak vissza a brutális erőszak alkalmazásától. Ők az erőszak nyelvét választották, ezért mi sem riadunk vissza az önvédelmi erőszak gyakorlásától, hogy eredményesen elejét vegyük az emberellenes tébolyuknak.”
Azzal, hogy a média nem ad hírt a szélsőjobb szervezkedéséről, valójában az ellene való társadalmi reakciót is ellehetetleníti – ami Budapest ostromának 75. évfordulója kapcsán szégyen.
Miért van az, hogy a hashtag-mozgalmak elindulhattak egy-egy tweetből és megtöltötték az utcát (vagy adott esetben megdöntötték a rezsimet), addig nálunk rendszeresen előfordult, hogy egy utcát megtöltő tömeg felé a végső kérése az volt valakinek, hogy kövess minket Facebookon?
Mielőtt megpróbálnánk másodjára ugyanabba a folyóba lépni, szögezzük le, hogy anarchistákból nem lesz bolsevik párt.
Ha fel akarjuk fogni az elmúlt tíz évet, akkor kijelenthetjük, hogy pár techcég véghezvitte az internet digitális bekerítését, amiben mi lettünk az ingyenmunkát végző digitális jobbágyok – az új digitális feudalizmusban pedig a valóságérzékelésünk egy középkori, babonás falu szintjére esett vissza.
Egy nemrég megjelent kutatás szerint a vállalatok kifejezetten hajtanak azokra az egyénekre, akik magukban bizonytalanok, és a megfelelési kényszer miatt képesek többszörös túlmunkát vállalni a cég számára – ezért is lesz lassan népbetegség a kiégés.
A kurdoknak nem csak akkor van ránk szüksége, amikor Erdogánt kell elküldeni a fenébe.