„Ha tényleg gyűlöljük ezt a rendszert, és valóban meg akarjuk haladni, akkor egyszer és mindenkorra el kell hallgattatnunk az állam szirénénekét, el kell hessegetnünk azt a csábító illúziót, hogy a tőkés parlamentarizmus színháza bármilyen módon hozzájárulhatna a rendszer (s így önmaga) megdöntéséhez.”
Május Tamás „Leesett az állam” című, háromrészes írásának befejező része.
„Akiknél a választási spekuláció során most árfolyamnyereség keletkezett, azok saját élményükként tapasztalhatják meg azt, amit a tőzsde-pszichológia a túlzott önbizalom torzításának nevez. A nyerő szériában lévő spekuláns eufóriába forduló elbizakodottsága abból adódik, hogy az árfolyam-momentum eredményét saját zseniális piaclátásának tulajdonítja, és ezért eltekint a politikai és gazdasági mechanizmusok értő elemzésétől.”
Május Tamás „Leesett az állam” című, háromrészes írásának második részét közöljük.
„Azoknak a társadalmaknak a teljes élete, melyekben a posztmodern termelési mód uralkodik, mint vágyak mérhetetlen felhalmozódása jelenik meg.”
Május Tamás „Leesett az állam” című írását három részben közöljük.
„Amikor azt mondjuk: bért követelünk a házimunkáért, azzal megtesszük az első lépést e munka megtagadása felé, mivel a bér követelése láthatóvá teszi a munkánkat, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy harcot indíthassunk ellene – mind konkrét alakja, a házimunka ellen, mind pedig a női vonásként megjelenő, alattomosabb formája ellen.” A „Bért a házimunkáért” mozgalom gyökereit és céljait összefoglaló 1975-ös kiáltvány a feminizmus második hullámának kiemelkedő hatású írása.
„Szervezni kell, de nem kívülről utasítgatva és beledumálva, hanem az önszerveződést beindítva és belülről segítve. Gramsci nyomán: a dolgozók osztálya szerves-szervező értelmiségén keresztül szervezi meg önmagát.” Éber Márk Áron válasza Csorba Dávid „A hegemónia ideje” című cikkére.
Mit jelent ma hegemóniát építeni Magyarországon? A CEU-n rendezett Éber Márk Áron–Kiss Viktor-vita kapcsán merült fel bennem, hogy fizikai munkásként reflektáljak mindkét pozícióra és úgy általában a baloldal helyzetére – különös tekintettel az életidő és a habitus kérdésére.
A Hágai Csoport Népgyűlésén mondott beszédében Yara Hawari, a Progresszív Internacionálé Tanácsának tagja kifejti, miként szolgál a Gázában zajló népirtás a fegyverek, a felügyeleti technológiák és az elnyomás kísérleti terepeként, előkészítve azok világméretű exportját.
„Az elmúlt 32 évben kiépített autonóm régiók egalitárius és deliberatív alapokon szerveződnek, nincs klasszikus értelemben vett fejhatalom, ehelyett közvetlen demokrácia működik.” Kovács Gergely írása az állam nélküli hatalomszervezés zapatista tapasztalatairól a dél-mexikói Chiapasban.
Végre eljött az, amire oly sokan vártunk: megbukott Orbán Viktor galád rendszere.
Ám az első éjszaka eufóriája után velünk marad a kérdés, hogy és tulajdonképpen most mi lesz?
A B’Tselem pontos meglátása szerint az izraeli fogvatartó intézmények kínzótáborokká alakultak át. Így állítható az államgépezet egy teljes népesség dehumanizálásának szolgálatába.
Olvasói levél: Érdekes volt tehát olvasnom Varga „Nefelejcs” Gergő a „rendszerkritikát” a „módszerkritikával” szembeállító eszmefuttatását, már csak annak nosztalgikus színezete miatt is. Persze értem a humort és nyilvánvaló, hogy ez a fogalomhasználat a rendszerváltással kapcsolatos folklór („módszerváltás”) narratíváit hivatott beidézni, viszont önmagában annyira reduktív, hogy az valamennyi választ érdemel. Előzetesen: a rendszerkritika és a módszerkritika fogalmi szembeállítása elfedi azt, hogy a rendszeren belül csak módszerek vannak, a rendszeren kívül pedig nincsen semmi.
Parázs vita alakult ki az amerikai baloldalon a „professzionális-menedzseri osztály” politikai hovatartozásáról. Lehetnek-e társak a baloldali populizmusban, vagy mindig a saját érdekeiket fogják követni? És mit jelent(het) ez a fogalom a magyar politikai palettán, miközben az értelmiségi munkák is elveszítik maradék függetlenségüket?
Amikor 1956 kapcsán lassan ott tartunk, hogy restaurációs ellenforradalom volt, ideje feleveníteni, hogy hogyan nézett ki az, amikor a dolgozó nép nem névleg, hanem gyakorlatilag birtokolta a hatalmat a szovjet katonai hatalommal szemben is, és majdnem megtette Kodály Zoltánt államfőnek. Pedig megtörtént, és így történt, csak ezt a részét a történelemnek kiradírozták azok, akik rettegnek tőle.
A politika most nyílik ki igazán. Lett egy Nagy Demokrata Párt, és annak lesznek különböző frakciói, amiknek a választókat bevonva, nyílt versenyben kell a platformjukhoz mobilizálni embereket. A rendszekritikusok gyakorlati politikai pöre a módszerkritikusokkal most átlátható szabályokkal, mérhető tétek mentén működik.
A piaci viszonyok között működő sajtóban az életünket uraló munka csak absztrakcióként jelenik, jelenhet meg, beszélni nem lehet róla: ezért kell róla minél többet írnunk.
A pesti underground fogalma a teljes kiüresedéshez közeleg, ahogy a vállalati kisajátítás is egyre teljesebb.
„A jelen – nem is annyira eltúlzott – rémálma ez a film? Ez biztos. Talán mindig is egy dzsungel volt az emberi társadalom? Ez a kérdés már túlvezetne a filmen, amely egy valamit mindenesetre elég meggyőzően illusztrál: a kiszolgáltatottság és perverz asszimiláció egy szintje után már csak egy dolog van hátra. Jön az erőszak.”
Az ember azt hinné, hogy a demokratikus, korrupció-ellenes és zöld ellenzék rácsapna a bulinegyedre, mint állatorvosi lóra. De nem.
Egyesek a klímakatasztrófa kapcsán kommunista utópiákat dédelgetnek. Nekünk azonban ragaszkodnunk kell a felvilágosodás eszményeihez, és megtagadnunk bármiféle radikális változtatást, ami ártana az árfolyamoknak.
Szembetűnő, hogy dacára annak, mennyire elszabadultak Budapesten a lakásárak, szervezett ellenállás nem alakult ki. Berlinben eközben a lakásállomány közösségi kisajátításáért küzdenek: a különbség elsősorban kulturális. Bezzeg Nyugaton!
A Facebook bejelentette, hogy saját pénzt adna ki – de ezt az információt nem tudjuk hová tenni, ha nem tudjuk, hogy miért csinálják. Pedig a cél az állam maradékának eltörlése.
Az utcai aktivizmus eszközei most már biztos, hogy alkalmatlanok a NER-rel szemben.
Hogyan építsünk olyan mozgalmat, amely nem fordítja el többé csalódottan a hozzá fordulókat? Vitaindító.
Nem az a kérdés, hogy csapdában vagyunk-e, hanem az, hogy mióta, és hogy hogyan kerülünk ki belőle. A közelmúlt tapasztalatai azonban óva intenek attól, hogy fejest ugorjunk egy corbynista modellbe.
Ha tényleg 2009-től kell újrakezdeni, akkor a legújabb baloldalt nem egy identitásra kell felépíteni, hanem a társadalom önsegélyező intézményeire.
Toroczkai masírozása beleillik egy tágabb, a sovinizmuson túllépő szélsőjobb építkezésének veszélyes szisztémájába.
Ünnepi alkalom, nem csak tradícióból. Programajánlónk következik.
A jövő itt van. Talán ideje lenne felkészülni rá.
Idén önkormányzati választások lesznek, amiben a bulinegyed elég szúrós kérdésnek számít majd – és a csendrendeletért küzdő civil szervezet élén egy szesztilalmat szorgalmazó nő áll, miközben Erzsébetváros most próbál új arculatot adni a környéknek új szabályozással. Ebbe a vitába szállt bele Tibiatya azzal, hogy tapos egyet lefelé, az új TTT és a dzsentrfikáció miatt így is szorongatott undergroundba.
Az a baloldal, ami úgy akar populista- vagy gramsciánus lenni, hogy közben nem antifasiszta, az nem baloldali, nem gramsciánus, és nem populista. Post-mortem a Becsület Napjáról.